Infostart.hu
eur:
356.05
usd:
312.33
bux:
140640.31
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Hacker attacking internet
Nyitókép: seksan Mongkhonkhamsao/Getty Images

Súlyos támadás két lengyel erőmű ellen

Egy kiberbiztonsági cég vizsgálata szerint az orosz kormányhoz köthető hackerek álltak annak a decemberi, végül sikertelen támadásnak a hátterében, amely Lengyelország energiahálózatának egyes részeit próbálta megbénítani.

Milosz Motyka lengyel energiaügyi miniszter a múlt héten újságíróknak elmondta, hogy a december 29-i és 30-i kibertámadás során a hackerek két hő- és áramerőművet vettek célba.

Emellett megpróbálták megzavarni a megújuló energiaforrások, például a szélturbinák, valamint az energiaelosztó rendszerek közötti kommunikációt – olvasható a Portfolio cikkében.

A miniszter az incidenst az elmúlt évek legerősebb támadásának nevezte Lengyelország energetikai infrastruktúrája ellen. A lengyel kormány szerint Moszkva a felelős a kísérletért. A helyi sajtó szerint a támadás akár félmillió otthon fűtését és áramellátását is veszélyeztethette volna.

Az ESET kiberbiztonsági cég közölte, hogy megszerezte a pusztító kártevő egy példányát, amelyet DynoWiper névre kereszteltek. Ez az úgynevezett "wiper" típusú kártevő arra képes, hogy visszafordíthatatlanul megsemmisítse a számítógépeken tárolt adatokat, és működésképtelenné tegye az érintett rendszereket.

Az ESET közepes bizonyossággal a Sandworm nevű hackercsoportnak tulajdonította a kártevőt. Következtetésüket arra alapozták, hogy a most azonosított szoftver jelentős átfedést mutat a GRU orosz katonai hírszerzés egyik egységeként működő csoport korábbi eszközeivel – írja a lap.

A Lengyelország elleni támadás szinte napra pontosan egy évtizeddel azután történt, hogy a Sandworm 2015-ben először támadta meg Ukrajna energetikai infrastruktúráját. Az akkori akció több mint 230 ezer otthonban okozott áramkimaradást Kijev környékén, egy évvel később pedig újabb, hasonló támadás érte az ukrán energiarendszert.

A mostani, sikertelen hackertámadás után Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy az ország kibervédelme megfelelően működött, és a kritikus infrastruktúra egyetlen pillanatra sem került veszélybe.

Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×