Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
325.73
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Madártávlatból a Citadella.
Nyitókép: Böröcz László Facebook-oldala

Megszüntetnék a buszkáoszt az I. kerületben

Saját, elektromos buszos körjárattal váltanák ki a nagy turistabuszokat, miközben a turizmusból származó bevételek egy részét a budavári önkormányzat kapná meg. Böröcz László polgármester szerint még egyetlen önkormányzat sem vállalkozott ilyen komplex közlekedési megoldás megvalósítására.

Böröcz László polgármester Facebook-oldalán bejelentette, hogy új, elektromos buszos körjárat indul a I. kerületben a nagy turistabuszok kiváltására. Az indoklás szerint ezzel nemcsak egy, a turizmusból fakadó komoly problémát oldanának meg, hanem az is a cél, hogy az I. kerület közvetlenül részesüljön az idegenforgalomból származó bevételekből.

A polgármester tájékoztatása szerint a helyi turistabuszok közlekedésének két kiemelten problémás pontja van: a Budai Vár és a Citadella környéke. Böröcz László a gellérthegyi lakókkal folytatott szerdai beszélgetése során elmondta, hogy a Citadella felújításával heteken belül végeznek és várhatóan március 15-én meg is tudják nyitni a nagyközönség előtt.

A Fővárosi Önkormányzattal való egyeztetéseken a Budai Várra vonatkozóan már megszületett a szabályozás, a Citadella kapcsán viszont még folyamatban van a szükséges előírások véglegesítése. Ami már biztos: a Várba turistabusszal csak engedéllyel lehet behajtani, amit a kerületi önkormányzat adhat ki.

A tervek szerint a Citadella esetében is ez lesz a szabály, annyi különbséggel, hogy a Fővárosi önkormányzat adhatja ki az engedélyeket.

Böröcz László bejelentette azt is, hogy még tavaly októberben megalapították a Budavári Turisztikai Kft.-t, méghozzá azzal a céllal, hogy idővel teljesen kiválthassák a nagy turistabuszokat. Mindezt úgy érnék el, hogy a bevételeket Budavár önkormányzata kaphassa meg.

Az I. kerületben saját tulajdonú, zéró emissziós, modern közlekedési rendszert és buszflottát hoznak létre, amely a polgármester szerint „egyszerre segíti a turisták közlekedését és biztosítja a helyi lakosok nyugalmát”. Az említett cég jelenleg a kisbuszok közbeszerzési eljárását készíti elő. A tervek szerint

nyáron indulhat a körjárat egy 8 buszból álló flottával, melyet 2027 végére 20 járműre bővítenének. A teljes flotta évente mintegy másfél millió turista szállítását teszi lehetővé a Budai Vártól a Citadelláig.

Az első minibuszok között lesz még néhány Euro 6-os dízel üzemű jármű is, de ezeket Böröcz László ígérete szerint a lehető leghamarabb lecserélik.

Egy buszterminál megépítését is tervezik, ahol a nagy turistabuszok parkolhatnak és egyben átszállópont is lenne az elektromos körjáratra. A budavári önkormányzat megállapodott Lázár János építési és közlekedési miniszterrel abban, hogy ez a buszterminál a Déli pályaudvarhoz tartozó, Alkotás út felől megközelíthető területen valósulhat meg.

„Ez a kezdeményezés egyedülálló, hiszen korábban egyetlen önkormányzat sem vállalkozott ilyen komplex közlekedési megoldás megvalósítására. Hiszek benne, hogy a budavári önkormányzattal – történelmi jelentősége és elhelyezkedése okán – úttörő szerepet és példaértékű működést fogunk megvalósítani” – fogalmazott Böröcz László.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×