Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
315.86
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke a városalapítók napján Kiskőrösön 2018. május 19-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Ujvári Sándor

„Ha bebizonyosodik, hogy az ukránok rongálták meg a vezetéket” – Szlovákia készül

Az ukrán nagykövet kiutasítását követeli Szlovák Nemzeti Párt elnöke a Barátság kőolajvezeték megrongálása miatt. Vélekedése szerint „Orbán Viktor rengeteg dologban következetes”.

Az ukrán nagykövet bekéretését és akár kiutasítását is szükségesnek tartja Andrej Danko, a kormányzó Szlovák Nemzeti Párt elnöke a Barátság kőolajvezeték megrongálódásával összefüggésben. A politikus erről a közösségi médiában beszélt, miután a szlovák kormány szerdán veszélyhelyzetet hirdetett, és 250 ezer tonna kőolajat szabadított fel az állami tartalékokból a Slovnaft olajfinomító számára.

„A megrongálódott Barátság kőolajvezeték miatt a kormánynak be kell kéretnie Ukrajna szlovákiai nagykövetét. Ha bebizonyosodik, hogy az ukránok rongálták meg a vezetéket, a nagykövetet ki kell utasítani” – jelentette ki a közösségi médiában Andrej Danko, a SNS elnöke.

A kőolajszállítás leállása Danko szerint a magyarországi választásba való durva beavatkozás.

„Súlyos helyzet alakult ki a Slovnaftban. Nincs kőolaja. Ezért üdvözlöm a kormány lépéseit, de egyúttal felszólítom a kormányfőt, hogy kéresse be az ukrán nagykövetet” – mondta Danko, hozzátéve, abban nincs semmi logika, hogy az oroszok rongálnának meg olyasmit, amiből bevételük származik, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig már korábban is fenyegetőzött azzal, hogy a szlovákok még megbánják egyes döntéseiket és kijelentéseiket.

Mivel a Slovnaft a magyar MOL-csoport része, az SNS szerint ez Magyarország elleni támadás is. A nemzetiek vezetője szerint Orbán Viktor nem felel meg az ukránoknak, mert olyan nézeteket vall, amilyeneket a pozsonyi kormány.

„Orbán Viktor rengeteg dologban következetes”

– közölte az SNS elnöke, aki komolyan aggódik amiatt, ha valaki nem állítja meg az ukrán elnököt.

„Ugye senki sem hiszi, hogy Zelenszkij önállóan hoz döntéseket?” – tette fel a kérdést Danko, és hozzáfűzte, minden alkalommal rosszul viseli, amikor Robert Fico arról beszél, hogy közös kormányüléseket tervez Ukrajnával, vagy hogy Ukrajna akár az Európai Unió tagja is lehet. „A Szlovák Nemzeti Párt nevében kijelenthetem, hogy

Ukrajna sosem lehet NATO-tag, és nem csatlakozhat az unióhoz”

– szögezte le Andrej Danko.

A pozsonyi parlament alelnöke megjegyezte, jövőre a szlovákiai választási kampány során is várható külföldi beavatkozás.

„Azt hiszem, el sem tudjuk képzelni, micsoda pokol lesz itt a jövő évi választás előtt. Félre akarják állítani a Smer, a Hlas és az SNS vezetőit, mint mindig. Ha ezt nem fogja fel a mostani kormány, akkor nagyon rosszul végzi” – tette hozzá az SNS elnöke.

Robert Fico miniszterelnök a szerdai kormányülést követően jelentette be, hogy a Slovnaft leállítja a gázolaj ukrajnai exportját, és teljes egészében a hazai piac ellátására koncentrál. A kormányfő elmondta: az olajfinomítónak naponta mintegy 7300–7500 tonna kőolajra van szüksége a belföldi igények kielégítéséhez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szlovákiában nem fenyeget üzemanyaghiány. A pozsonyi kabinet az állami tartalékok egy részének felszabadításával reagált arra a helyzetre, hogy a háborús konfliktus következtében leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×