Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
306.04
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Egy lánccal és lakattal lezárt kapu.
Nyitókép: Unsplash

Ezúttal egy népszerű budapesti szórakozóhelyet zártak be a kábítószer miatt

A közelmúltban már történt komolyabb bűncselekmény az érintett szórakozóhelyen kábítószerrel összefüggésben. A mostani akció során négy embert vettek őrizetbe a hatóságok.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) nemrég számolt be egy nagyszabású akcióról, melyben lengyel kollégáikkal közösen csaptak le a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusítottak illegális szereket – írja közleményében a Budapest Rendőr-főkapitányság. A több helyszínen végrehajtott műveletben az NNI nyomozói

16 kilogramm kábítószert foglaltak le, négy embert kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe, többeket birtoklással gyanúsítanak.

A KR NNI által őrizetbe vett, azóta letartóztatott négy kábítószer-kereskedő egyike, az 51 éves D. Zsolt, budapesti lakos az óbudai szórakozóhelyen árult illegális drogokat, ezért a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitánysága a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 4/A. § (1) bekezdésben foglaltak alapján a Bécsi úton található szórakozóhelyet 2026. február 19-én két hónap időtartamra bezáratta.

A bulizóknak árult kábítószerek korábban súlyos bűncselekményhez is vezettek az óbudai szórakozóhelyen.

2026. február 15-én 2 óra körül az illemhelyiségben egy férfi kábítószercsík fogyasztását kínálta fel egy dolgát végezni kívánó másik vendégnek, miközben társaival elállták a kiutat. Amikor a vendég elutasította a drog felszívását, a kínáló férfi ököllel kétszer arcon ütötte. A 37 éves, profi bokszolói múlttal rendelkező bántalmazót a rendőrök előállították a III. Kerületi Rendőrkapitányságra. A gyorsteszt többféle kábítószert mutatott ki szervezetéből, ezért súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése bűntett mellett kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanújával is kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×