Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
A Vatikáni Média felvételén XIV. Leó pápa bíborosi ülésre érkezik (k, balra) a Vatikánban 2025. május 10-én, két nappal az után, hogy megválasztották a római katolikus egyház fejévé. A 69 éves Robert Francis Prevost amerikai bíboros, Róma 267. püspöke az első amerikai pápa az egyház történetében.
Nyitókép: MTI/EPA/Vatikáni Média

Egy Róma melletti kegyhelyre vezetett az új pápa első útja

XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.

A több mint ötezer lakosú város Jó Tanács Anyja-kegyhelyét kereste fel, ahol még bíborosként egy évvel ezelőtt járt. Már akkor jelezte kötődését a templomban található, Máriát ábrázoló ikonhoz.

A kegyhelyet az Ágoston-rend tartja fenn, amelyhez a jelenlegi pápa is tartozik. A Szűz Mária-kép pedig kedves a rend számára, és XIII. Leó pápához is kötődik.

A Vatikán hangsúlyozta, hogy magánlátogatásról volt szó.

A csütörtökön megválasztott pápa szombat délelőtt a bíborosokkal megtartott találkozóján megerősítette, hogy névválasztását XIII. Leónak Az új dolgok (Rerum novarum) kezdetű "történelmi jelentőségű" enciklikája motiválta.

XIV. Leó egy sötét színű utcai terepjáróval tette meg az utat a Vatikán és Genazzano között. A vatikáni biztonsági szolgálat emberei kísérték. A pápával a kegyhelyen találkozni akaró hívek elmondták, hogy XIV. Leó érkezése előtt néhány órával értesítették őket. A pápa néhányukkal kezet fogott, és áldását adta egy kisgyerekre.

Ferenc pápa hasonlóképpen a római Santa Maria Maggiore-bazilika Szűz Mária-ikonjához ment el megválasztása után,

majd több mint százhúsz alkalommal imádkozott ott pápasága alatt, és a kegykép közelében van a sírhelye is. XIV. Leó pápa szombat este a római Santa Maria Maggiore-bazilikába is ellátogatott, és az április 21-én elhunyt Ferenc pápa sírjánál imádkozott - közölte a Szentszék.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×