Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: Egyiptom stabilitását semmi sem veszélyeztetheti!

Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága, amely a közel-keleti válság eszkalációjának megelőzése szempontjából is rendkívüli fontosságú, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie az ország támogatása érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Genfben.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy már világszerte érezhetők a hatásai a közel-keleti biztonsági válságnak, amely a regionális, sőt akár a globális kiszélesedés kockázatával is járhat.

Kiemelte, hogy a nemzetközi közösség első számú feladata ma a krízis tovább terjedésének megelőzése kell legyen, márpedig ebben Egyiptom kritikus szerepet játszik.

„Vannak országok, amelyek ebben elementáris fontosságú szerepet játszanak, ilyen Egyiptom is,

amely a maga mérsékelt, bölcs, óvatos hozzáállásával mindig is egyfajta stabilizáló tényező volt a közel-keleti térségben” – közölte.

Rámutatott, hogy az ország már eddig is sokat segített az európai biztonság fenntartásában az illegális migrációs hullámok féken tartásával, a gázai háború kitörése óta pedig, folyamatos közvetítői tevékenységének köszönhetően is, egyelőre sikerült megakadályozni az eszkalációt.

Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki az egyiptomi diplomácia vezetőjének, akinek tájékoztatása szerint elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy sikerült kimenekíteni a magyar állampolgárokat a palesztin enklávéból.

„És abban reménykedünk, hogy Egyiptomnak ez a közvetítői, moderáló szerepe a jövőben is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a közel-keleti térségből ez a konfliktus ne terjedhessen tovább” – mondta.

Kitért arra is, hogy a fegyveres konfliktusnak már vannak olyan hatásai, amelyek az európai gazdaságot is súlyosan érintik, a jemeni húszi lázadók vörös-tengeri támadásai bizonytalanabbá és drágábbá tették a kelet-nyugati áruszállítást, ami Magyarországon is bizonyos zavarokat okozott.

Ráadásul – mint rámutatott – mindennek Egyiptom is kárvallottja, mivel a Szuezi-csatornából származó bevételei nagyjából fele odaveszett.

„Nagyon éles és határozott tengeri művelet szükséges ahhoz, hogy a húsziknak ezen támadásait vissza lehessen szorítani annak érdekében, hogy a tengeri hajózás szabadsága újra realitás legyen, és a Szuezi-csatornán keresztül Európa felé gyorsan el tudjanak jutni a keleti szállítmányok” – jelentette ki.

A miniszter Európa elemi érdekének nevezte Egyiptom stabilitását és biztonságát, amely a közel-keleti válság tovább terjedésének megelőzése szempontjából is kritikus fontosságú.

„Azt gondolom, a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie Egyiptom támogatása érdekében, és a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie, hogy Egyiptom stabilitását, békéjét semmifajta kockázat ne érhesse” – vélekedett.

A miniszter érintette a kiváló kétoldalú kapcsolatokat is, emlékeztetve, hogy a magyar közlekedési ipar történetének legnagyobb megrendelését teljesíti az Egyiptomba szállítandó vasúti kocsikkal, amelyek közül már több százat legyártottak Dunakeszin.

A magyar-egyiptomi kereskedelmi forgalom is folyamatosan bővül, több mint 1200 egyiptomi hallgató jelentkezett az évi 200 magyar felsőoktatási ösztöndíjas helyre, és a két ország szorosan együttműködik az ENSZ különböző szervezetein belül is - sorolta.

„A kétoldalú kapcsolataink tehát lendületben vannak, és most nagyon fontos célkitűzés kell legyen az a nemzetközi síkon, hogy Egyiptom békéjét, biztonságát és stabilitását semmi se veszélyeztethesse” – összegzett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×