eur:
394.42
usd:
365.17
bux:
65543.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Kisida Fumio japán, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár, Boris Johnson brit kormányfő, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök (b-j) csoportkép készítésén vesz részt a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 vezetőinek a csúcstalálkozóján Brüsszelben 2022. március 24-én. A hét vezető ipari hatalom és az Európai Unió vezetői az Oroszország elleni szankciókról és a védelmi képesség erősítéséről tárgyalnak majd. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP/Pool/DPA/Michael Kappeler

Tiltakozás – Peking újra megszólalt a háború kapcsán

Peking tiltakozott a G7-országok külügyminisztereinek nyilatkozata miatt, mert szerinte szándékosan rossz képet festenek Kínáról, és egyebek mellett az ukrán-orosz konfliktust ürügyként felhasználva próbálnak nyomást gyakorolni a kínai vezetésre - közölte sajtótájékoztatóján Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

A szóvivő a nyilatkozatot abszurdnak nevezte, hozzátéve, hogy az iparilag legfejlettebb hét országot tömörítő csoport külügyminiszterei figyelmen kívül hagyták mind Kína álláspontját, mind az objektív tényeket. Hangsúlyozta: a kínai fél Hongkonggal, Hszincsianggal, Tajvannal és a tengeri ügyekkel, csakúgy mint az ukrajnai válsággal kapcsolatban egységes és világos álláspontot képvisel.

Csao közölte még: Kína felszólítja a Heteket arra, hogy tartsák tiszteletben Kína szuverenitását, ne avatkozzanak be az ország belügyeibe, és ne terjesszenek hazugságokat Kínáról. A G7-nek ehelyett - tette hozzá -, a világ békéjét és fejlődését kellene a figyelme középpontjába állítania, és fel kellene hagynia a provokatív erőpolitikával, valamint a kettős mérce alkalmazásával. A szóvivő emellett ismételten a Kína elleni szankciók ellen emelt szót.

A hét ország (Németország, Kanada, az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Japán és Nagy-Britannia) háromnapos németországi találkozójának végén, szombaton adott ki nyilatkozatot, amelyben aggodalmukat fejezték ki Hongkonggal, Hszincsianggal, Tajvannal és Kínát is érintő, tengeri ügyekkel kapcsolatban. A nyilatkozatban a hét ország felszólította továbbá Kínát, hogy ne ássa alá ezeket a szankciókat, ne segítse Oroszországot az Ukrajna elleni agressziójában, ne is igazolja azt semmi módon, például az információk manipulálásával.

Nyitóképünkön Kisida Fumio japán, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár, Boris Johnson brit kormányfő, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök (b-j) csoportkép készítésén vesz részt a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 vezetőinek a csúcstalálkozóján Brüsszelben 2022. március 24-én.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Korrigál a forint

Korrigál a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×