Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A szíriai légierő is támadja az Iszlám Állam állásait

A szíriai légierő is támadta vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) állásait és a szélsőséges dzsihadista szervezet kezén lévő városokat Szíria északi részén.

A légierő mintegy húsz csapást mért az IÁ-ra, ami szokatlanul nagy szám. Az elmúlt egy évben ugyanis Bassár el-Aszad szíriai elnök légiereje inkább a többi lázadó csoport ellen indított támadásokat, az északi részt uraló Iszlám Állam csak ritkán volt légi támadások célpontja. A helyzet azután változott, hogy nyár elején a szélsőséges szervezet lerohanta Irak északi és nyugati felének jó részét, egyesítette azt szíriai területével és kikiáltotta kalifátusát, az Iszlám Államot.

A vasárnapi szíriai légitámadások azonban mindezek tükrében is szokatlanul hevesek voltak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) közlése szerint legalább 16 iszlamista harcossal végeztek Rakkában, további 40-et pedig megsebesítettek. Más források 11 halott harcosról szólnak és 22 polgári áldozatról is.

Az Egyesült Államok a múlt hét pénteke óta szintén végrehajt légi támadásokat az Iszlám Állam harcosai ellen, ám csakis iraki területen, Szíriában nem.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés, de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×