Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
313.89
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint
Yellow taxi cabs waiting for a passenger in Budapest
Nyitókép: Ocskaymark/Getty Images

A taxisok sem örülnek a katajavaslatnak, az áfával van bajuk

Továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen a taxisok. Ez szerintük kevés.

Bár kivételezetteknek tűnhetnek, a taxisok mégsem örülnek a hétfőn benyújtott katatörvénynek.

Az áfatörvény módosítása nélkül ugyanis nincsenek kisegítve a taxisok sem – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxiszövetség elnöke a Telexnek.

Hozzátette: továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen a taxisok. Akinek ennél nagyobb bevétele lesz, annak be kell fizetnie a 27 százalékos áfát. Amit nyer a réven, elveszíti a vámon – fogalmazott Metál Zolátán, aki szerint semmivel sem lesznek könnyebb helyzetben a taxisok, mint eddig.

A taxisok szakmai érdekképviselete éppen ezért 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól. Azt szeretnék, hogy emeljék meg az áfahatárt is 12 millióról legalább 14-15 millióra.

A kormány hétfő délelőtt nyújtotta be a javaslatot, amely alapján 18 millió forintra emelik a katás bevételi értékhatárt. A legfontosabb változás azonban, hogy a katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele.

A taxisokra a Pénzügyminisztérium közleménye szerint azért nem vonatkozik a módosítás, mert az a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne.

A törvényt kivételes eljárásban tárgyalják, és már kedden szavaznak róla.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×