Infostart.hu
eur:
381.5
usd:
330.71
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Business and Finance Summit 2019 konferencián a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben 2019. szeptember 12-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

ITM: bizakodnak a gazdasági élet szereplő

György László államtitkár szerint egyre kevesebben kérnek munkahelyvédelmi bértámogatást és a közfoglalkoztatottak számának növekedése is megállt.

Bíznak a fellendülésben a gazdasági élet szereplői, a munkahelyvédelmi intézkedéseket a kihívással arányosnak tartják, és egyre kevesebben szorulnak állami segítségre - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László a szakmai kamarákkal és a vállalkozói érdekképviseletekkel tartott egyeztetést követően közölte, hogy a 2010 óta felépített egyensúlyt a koronavírus-járvány okozta válság nem sodorta veszélybe, az intézkedések pedig újabb járványhullám esetén is fenntarthatók.

A gazdaságvédelem azokat segíti a leghatékonyabban, akik a leginkább megérezték a válságot, így elsősorban a feldolgozóipart, a kereskedelmet, az idegenforgalmat és a vendéglátást - tette hozzá.

Az államtitkár közlése szerint bizakodó hangulatról számolnak be a külföldi szervezetek is, ami a Magyarország számára fontos külpiacok mielőbbi helyreállását vetíti előre.

György László a rendezvényen ismertette a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek eddigi eredményeit is. Összesítése szerint több mint 1 millió munkavállalót támogat a kormány, köztük csaknem 170 ezer álláskeresőt, és majdnem félmillió munkahely megtartását.

  • Több mint 150 ezren éltek a kisadózók adójának elengedésével,
  • 210 ezer munkavállaló után nem kell járulékokat fizetni átmenetileg, és
  • majdnem 62 ezren vesznek részt az Újratervezés program informatikai alapképzéseiben.

A munkahelyteremtő támogatások több mint 18 ezer embert segítettek vissza a munkaerőpiacra. Egyre aktívabbak az egyévi vállalkozók is, hiszen májusban több mint 10 ezren, és ebben a hónapban is több ezren kezdték újra a tevékenységüket azok közül, akik a válság miatt a nemrég a felfüggesztés miatt döntöttek.

Az államtitkár várakozása szerint a vállalkozásokat segítő magyar, hightech és zöld kiírás 100 milliárd forintra emelt keretösszege várhatóan fedezni fogja a szabályos kérelmek igényeit, vagyis forráshiány miatt senkit nem utasítanak el. A pénteken zárult pályázat csaknem 5,5 ezer jelentkezője megközelítőleg 170 milliárd forint beruházást vállalt.

Nem ez az egyetlen pályázat ugyanakkor, amely igazolja, hogy a kormány elkötelezett a zöld gazdaság fejlesztése mellett

- hangsúlyozta György László a Zöld nemzeti bajnokok programra utalva. Ennek a támogatásait már a múlt héten bővítették, így a vissza nem térítendő támogatás felső határa cégenként 100 millió forintról 400 millió forintra, a pályázati keretösszeget is 3,85 milliárd forintról 7,3 milliárd forintra nőtt.

Az államtitkár kedvező visszajelzésként értékelte, hogy

egyre kevesebben kérnek munkahelyvédelmi bértámogatást.

A lehetőséggel 11,7 ezer vállalkozásnál 174,6 ezer munkavállaló élt eddig, de az elmúlt egy hétben már alig 10 ezerrel nőtt a támogatottak száma. A kérelmek mindössze néhány százalékát kell elutasítani, például olyan munkahelyeken, ahol a válság nem okozta a forgalom csökkenését. A támogatott munkaadók 95 százaléka mikro- és kisvállalkozás, akik örömmel fogadják, hogy a pályázati ügyintézés egyszerű és gyors - tette hozzá.

A kutatási-fejlesztési bértámogatást György László európai szinten is egyedülállónak nevezte, hangsúlyozva, hogy a program nem csupán az innovációban dolgozók itthon maradását, de új álláslehetőségek megteremtését is segíti. Az érintettek tudása tehát - mint fogalmazott - az erős nemzetközi versenyben is Magyarországon hasznosul. Mostanáig 866 vállalat nyújtott be kérelmet több mint 16 kutató és fejlesztő alkalmazott bértámogatására. A kedvező elbírálás aránya 85 százalék. Budapest és Pest megye mellett különösen sokan pályáztak Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Veszprém megyéből - derült ki az összesítésből.

A közfoglalkoztatottak számának emelkedése megállt,

három hete 88 ezer embernek biztosít megélhetést, de akár 200 ezret is képes befogadni. A növekedés ugyanakkor a korábbi hónapokban is jelentéktelen, mindössze néhány ezres volt.

A gazdaságvédelemhez kapcsolódó hitel- és garanciaprogramokra mostanáig 212,6 milliárd forint igény érkezett, ebből 53,2 milliárd forint a leszerződött hitelállomány összege. A kereskedelmi bankok június végéig több mint 300 milliárd forint hitelügylet megkötésére számítanak - közölte az ITM államtitkára.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×