Infostart.hu
eur:
381.96
usd:
328.32
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
A környei napelempark az átadás napján, 2019. október 30-án. A nyolchektáros területen, húszezer napelemből álló, 5,3 megawattos fotovoltaikus kiserőművet a magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. építette 1,6 milliárd forintból, a projekt tervezett megtérülési ideje 8-9 év.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Megugrott a zöldáram termelése

A teljes hazai áramtermelés több mint 20 százalékát is elérte vasárnap egy rövid időre a nap- és szélerőművek termelése a többórás napsütés és erős szél idején.

Ez a két technológia együttes súlya éves átlagban jóval kisebb, 2018-ban együttvéve a három százalékot sem érte el - írja a Világgazdaság. A gazdasági napilap ismerteti, hogy miközben a nap- és szélalapú áramtervelés nyilván máskor is megugrik hosszabb-rövidebb időre a vasárnapi eset mintájára, természetesen az is gyakori (az éjszakai szélcsendek idején), hogy mindkét technológia egyszerre hever parlagon. A napi adatnál reálisabb képet adó éves statisztika szerint 2018-ban a bruttó hazai áramtermelés 11,7 százaléka származott megújuló forrásból, ezen belül a szélre 16,2, a napra pedig 16,5 százalék jutott a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal legfrissebb adatai szerint.

A számok alapján tehát a bruttó országos áramtermelésnek mindössze nem egész 1,9 százalékát adták a szélparkok és 1,93 százalékát a naperőművek.

Miközben az ország szélerőmű-kapacitásai évek óta változatlanok, addig a múlt évben számos kisebb és néhány jelentős nagyságú naperőművet is átadtak.

A hivatal 2019 októberében már jelezte, hogy míg 2018 végégig 726 ezer megawattnyi napelemes kapacitást kapcsoltak a hazai villamosenergia-hálózatra, 2019. június 31-ig már 1,1 gigawatt fölött járt az ország, a hivatal pedig további 1,4 gigawattnyi kapacitás támogatására is kiadott engedélyt, ezek nagy része a következő években épülhet meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×