eur:
389.33
usd:
361.51
bux:
68403.17
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Orbán: Buta politika a kohéziós pénzek felfüggesztése

A kormány célkitűzése, munkájának rendezőelve az, hogy Magyarországon legalább 5,5 millió ember éljen munkából, vállalkozásból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán. Beszélt arról is, hogy rendkívül buta politikának és rossz vezetői felfogásnak tartja az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszenek fel Magyarországnak szánt kohéziós pénzeket.

A kormányfő előadásában kifejtette: 2010-ben 3,8 millió ember dolgozott, ám közülük 1,2 millióan nem fizettek adót, vagyis 2,6 millió ember tartotta fenn az országot. Ez lehetetlen, ez képtelenség, önmagában is abszurditás, hosszabb távon pedig tragédia - figyelmeztetett Orbán Viktor, aki szerint, ha nem sikerül elérni azt, hogy legalább 5,5 millió ember dolgozzon és fizessen adót, akkor a magyar gazdaságnak nincs jövője, a kormány pedig nem tudja végrehajtani programját.

Ez társadalompolitikai célkitűzés is egyben, 5,5 millió ember munkája ugyanis automatikusan magával hozná a középosztály felerősödését - mondta Orbán Viktor, aki szerint, ha nincs stabil középosztály, nincs politikai stabilitás sem, a gazdaság nem tudja megtermelni a nyugdíjasoknak fizetendő nyugdíjat.

Ha azt látni, hogy a választási kampányban több szó esik az újraelosztásról, mint az adórendszerről, akkor a kormányzat nem járt sikerrel; ellenkező esetben azonban kijelenthető: megtörtént a társadalom középosztály-központú átalakítása. "Össze kell növeszteni" az adórendszert és a középosztályt - ez a tétje szerinte a következő másfél év politikai kihívásának.

A radikális szakasznak vége

A politikai stabilitásra kitérve a miniszterelnök azt mondta, ha feladták volna e stabilitás megőrzésének célkitűzését, Budapest és a vidék utcái úgy néztek volna ki, mint Athén utcái.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár az átalakítások radikális szakaszán már túl vannak - így az elkövetkező, konszolidációs időszak békésebb, nyugodtabb lesz -, nincs olyan reform, amellyel szemben ne lennének ellenérdekeltek, ám ez nem ad felmentést a kormányzatnak a programja végrehajtásában.

Mindig van közegellenállás, de azt le kell törni, vagy megegyezéssel meg kell szelídíteni - fogalmazott, közölve: támogatja Parragh László MKIK-elnök javaslatát, hogy a kamara és a kormány közösen tekintse át az eddigi átalakításokat, valamint azt is, hogy azok közül melyek alakultak "nem kívánatos irányba". Ezeket a tervek szerint március végéig "beazonosítják", és a kabinet pedig április végéig teljesíti e közös bizottság ajánlásait.

Beszédében a miniszterelnök szólt az IMF-fel és az unióval folytatandó tárgyalásokról is, amelyekkel kapcsolatban úgy vélekedett: elhúzódásukért nem Magyarországot, hanem a másik felet terheli a felelősség. "Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek", ez a baj - jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarország kinyilvánította tárgyalási szándékát, előkészítette a főtárgyaló pozícióját, és a jegybankkal kapcsolatos kérdéseket is rendezte.

Rossz felfogás

Az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszenek fel Magyarországnak szánt kohéziós pénzeket, Orbán Viktor rendkívül buta politikának és rossz vezetői felfogásnak nevezte. Hogyan szeretne az EU és az európai gazdaság kilábalni a válságból, ha azt a rossz vezetői mentalitást képviseli, hogy a rosszakat támogatja, a jókat meg bünteti? - tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy Magyarország költségvetési hiánya idén és 2013-ban is a 7-8. legalacsonyabb lesz az unióban, és csökken az ország államadóssága is.

A kormányfő szerint az olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy "vidéki kócerájt" sem lehetne elvezetni. Megismételte ugyanakkor, hogy szerinte Magyarországtól egy fillért sem fognak elvenni.

Kijelentette, hogy az uniós támogatások magyarországi felhasználásával nem elégedett, azon változtatni kell szerinte, és hatékonyabbá kell tenni.

Az országot ért külföldi kritikákra úgy reagált: a kabinet eddig is ellenállt az olyan nyomásnak, amely csak a radikális ellenállást támogatja, van azonban néhány ügy, amelyben egyenesen kell fogalmazni.

Szelíd, de hajlíthatatlan

A résztvevők kérdéseire adott egyik válaszában a miniszterelnök kijelentette, hogy oktatási kérdésekben - így például a tankötelezettségi korhatár leszállításában - szelíden képviselt, de hajlíthatatlan állásponton van.

Egy másik felvetésre, a közösségi közlekedéssel kapcsolatban, úgy fogalmazott: "a MÁV átalakításába beleszorult a bicskánk". Az, ami az elmúlt másfél-két év alatt a MÁV átalakítása kapcsán történt, lehangolja őt - mondta, majd új gondolkodást, radikális változást sürgetett a vasúttársaságot érintően a következő hónapokban.

Parragh: öt kihívással kell szembenéznie Magyarországnak

Az idén öt nagy kihívással kell szembenéznie Magyarországnak - mondta Parragh László, az MKIK elnöke.

Parragh László szerint meg kell találni az együttműködést a megsértett üzleti körökkel, emellett kihívást jelent még a finanszírozás, a strukturális átalakítások végig vitele, a foglalkoztatás bővítése és a növekedés beindítása.

Az MKIK elnöke felvetette: március végéig jöjjön létre egy közös munka a kamara és a kormány között, tekintsék át az eddigi folyamatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában óvatos emelkedést láthatunk. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén kiváló hangulatban indult a kereskedés, az OTP már több mint 1 százalékos pluszban van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×