Az alsó rétegekben beáramló hideg és a magasban található meleg és nedves levegő keveredése során intenzív csapadék alakult ki, amely főleg a Dunától keletre okozott havazást, hófúvást. Az időjárási helyzetet csak súlyosbította, hogy a vizes, tapadó hó mellett egy szokatlan időjárási folyamat eredményeként még ónos eső is kialakult, helyenként megbénítva a közlekedést és tartós áramkimaradásokat okozva - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján megjelent tanulmányban.

A március 17-i szélsőséges időjárási helyzetet sokban emlékeztet a 2013. március 14-i hóviharra.

Meteorológiai szempontból azonban a mostani eset közelebb áll a 2017 januári vagy a 2018 február végi hidegbetörésekhez.

Sarkvidéki hideg levegő kitörése

A március 17-i hóvihar hátterében az egész északi féltekét átfogó, nagyskálájú légköri hullámok álltak. Az általában meghatározó nyugati áramlással ellentétes irányú, Kelet-Szibériától Skandináviáig húzódó áramlási rendszer alakult ki, amely mentén haladva a rendkívül hideg légtömegek március 16-ra már elárasztották Észak-Európát, majd egy nyugati és egy délkeleti ágra szakadtak.

Mivel Európa északkeleti részét még hótakaró borította, így a talaj közelben zúduló hideg légtömeg nem melegedett fel és a hosszú út során sem történt jelentősebb légtömeg átalakulás.

Európa időjárását már hosszabb ideje a Földköz-tenger térségében kialakuló ciklonok határozták meg, ahol nagy nedvességtartalmú enyhe légtömegek halmozódtak fel. Az északról betörő hideg levegő (és a mögötte kialakuló magas légnyomású anticiklon) erőteljesen torlasztani kezdte az előtte lévő levegőt és a front előtt alacsony nyomású légörvények alakultak ki.

A front mögött északon növekvő, délen csökkenő légnyomás hatása a magasabb rétegekre is kihatott és 3000 m-es magasságban erőteljes délnyugat felől északkeleti irányba fújó széllel a Földközi tenger déli területeiről, az Adria fölött áthaladva, nedves légtömegek áramlottak a Kárpát-medence irányába és siklottak az alul betörő hideg fölé.

A hidegbetörés

A sarki eredetű légtömegek délkeleti ága március 17-én hajnalra már elérte a Kárpát-medencét. A Keleti-Kárpátok hegyei egy ideig még feltartották a hideget, azonban eleinte a talaj közelben, majd egyre vastagabb rétegekben a hideg levegő elkezdte kitölteni a medencét. A felszíni szél és hőmérsékleti mező alapján már a reggeli órákban megfigyelhető volt az északkeleti irányból erős széllel érkező hidegbetörés, amely az esti óráktól egyre többfelé fagypont alatti hőmérsékletet és vegyes halmazállapotú csapadékot eredményezett.

A téli vegyes halmazállapotú csapadék kialakulásának tipikus és szokatlan formáit is meg lehetett figyelni.

A nagy csapadékot adó ciklonoknál tipikus jelenség, hogy az alacsonyan betörő, és vastagodó hideg levegő feláramlásra kényszeríti a fölötte levő meleg nedves levegőt, így az un. kényszer konvekció során intenzív, nagy csapadékos területek alakulnak ki. A torlasztó hatás miatt a csapadékrendszerek még a front előtt sávos szerkezetbe rendeződnek és egy-egy 100-200 km széles sávban jelentős mennyiségű eső hullhat.

Ilyen hatás eredménye volt a Dél-Dunántúlon lehullott 30 mm feletti csapadék. Ahol a csapadékrendszer magával a fronttal érintkezik, ott a legerősebb az emelő hatás és ott a legintenzívebb a csapadék. Ezeken a területeken a kényszer konvekció hatására akár beágyazott zivatarok is kialakulhatnak. Főként a délutáni és esti órákban az Alföld fölött is megjelentek az intenzív csapadékot jelző nagy radar reflektivitású területek.

Az előrejelzések jó erőre figyelmeztettek ónos esőre, amely az alföldi területeken többfelé ki is alakult. A kialakulási mechanizmus azonban eltért a megszokottól.

Általában a hideg levegő fölé sikló meleg levegő váltja ki a vízcseppek magasban történő megolvadását és a felszín közeli visszafagyását. A szokatlan jelenség ezúttal a légrétegződés kialakulásának módja volt: a nagyon erős talaj közeli hideg beáramlás „aláhűtötte” a korábban pozitív hőmérsékletű levegőt és ebbe a hirtelen lehűlt rétegbe hullottak bele (és hűltek túl) az esőcseppek. Szerencsére a talajnak és általában a tereptárgyaknak több idő kellett a 0 fok alá hűléshez, így az ónos eső a legtöbb helyen nem volt kritikus mértékű. Amire a talajfelszín is erősen 0 fok alá csökkent, addigra a hideg levegő annyira kitöltötte az alsó légkört, hogy a magasban is megszűntek a 0 fok feletti rétegek, így a képződő csapadék már nem olvadt vízzé, hó formájában keletkezett és hullott a talajra. Ez a hó azonban többfelé vizes és tapadó volt, amely ágtörésekhez, ezen keresztül számos vezetékszakadáshoz, áramkimaradáshoz vezetett.

Bár a mostani időjárási helyzet rendkívülinek mondható, azonban sokban eltért az ugyancsak március közepén történt (2013. március 14-i) emlékezetes hóvihartól. Az időjárási alaphelyzet is más volt, hiszen akkor a Dunántúl térsége felett volt egy nagyon mély ciklon hátoldala, vagyis a szelet főleg a ciklonban kialakuló nyomáskülönbség okozta és

gyakoriak voltak a 120 km/h fölötti széllökések.

Ezúttal az alacsonyabb rétegekre szorítkozó hidegbetörés során a legerősebb széllökések csak kevés helyen haladták meg a 70 km/h-t.

Ugyanakkor 2013-ban a hófúvásos területeken sokfelé 5 mm alatt maradt a csapadék, ezúttal az alföldi és északi területeken 20 mm-t is meghaladta a lehullott csapadék (igaz, nem mind hó formájában esett). Ugyanakkor a jelenlegi helyzet lefolyása sokban hasonlít a 2017 januári illetve a 2018. februári szibériai eredetű hidegbetörésekhez.