Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Közel 300 ezer eurót fizettek az első német bélyegért

Közel 300 ezer eurót fizetett egy gyűjtő az első német levélbélyeg egy sorozatáért a németországi Wiesbadenben rendezett árverésen, amely több mint hatmillió eurós összbevétellel zárult.

A Fekete Egyesként ismert bélyegből már csak két sorozat maradt fenn, ezek egyike cserélt gazdát a szombati árverésen. A vevő 15 évet várt, mire a sorozat újra megjelent a piacon, ennek megfelelően nem spórolt az aukción. A licitet végül 250 ezer eurónál (66,3 millió forint) ütötték le, de a névtelenségbe burkolózó vásárlónak a plusz költségekkel és az adóval együtt kis híján 300 ezer eurót (79,56 millió forint) kell fizetnie.

A 160 évesnél is öregebb bélyeg filatéliai ritkaságnak, "minden bélyeggyűjtő álmának számít" - mondta az árverést bonyolító aukciósház képviselője. Tavaly ugyanezen az árverésen 320 ezer eurót (84,8 millió forint) fizettek a másik sorozatért.

A Bajorországban nyomott Fekete Egyes mellett 120 ezer eurót (31,8 millió forint) adtak egy XIX. századi levélért, az aukció végül több mint hatmillió eurós (1,6 milliárd forint) összbevétellel zárult.

Címlapról ajánljuk

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

Egy ötödik gyár bezárása is felmerült: a győri Audié

A Volkswagen radikális átalakítási terve már a győri üzem jövőjét is fenyegetheti. A német autógyártó vezetése a korábban ismertnél nagyobb leépítésre készül, öt gyár bezárása és további 60 ezer munkahely megszüntetése is napirenden van. Négy németországi üzem már szerepel a bezárási tervekben, az ötödik pedig egy másik európai gyár lehet. A Correctiv értesülése szerint a győri járműgyártás is veszélybe kerülhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×