Az erdők gazdasági értéke jóval nagyobb lehet a belőlük kitermelhető fa értékénél. Az erdők ugyanis rengeteg olyan ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak a társadalomnak, amelyeket a mindennapos erdőgazdálkodási döntések során – ahol hagyományosan csak a faanyag piaci árát nézik – egyáltalán nem vesznek figyelembe.

„Az erdők szén-dioxid-kivonása a klímaváltozás elleni küzdelemben kulcsfontosságú, emellett megkötik a talajt, megakadályozzák az eróziót, visszatartják a csapadékvizet, és rekreációs helyszínt biztosítanak a kirándulóknak” – sorolta az InfoRádióban Kis András közgazdász-vízgazdasági elemző.

A szakértő szerint ezek a nem látható hasznok abszolút kifejezhetők pénzben. Míg bizonyos tényezők becslése bizonytalanabb, a szén-dioxid-megkötés értéke a napi szinten jegyzett szén-dioxid-kvóta piaci ára miatt nagyon jól számszerűsíthető. Kis András az Európai Unió egyik kutatóintézetének adataira hivatkozva elmondta:

az európai mérsékelt égövi erdőknek a láthatatlan társadalmi hasznuk majdnem ötször akkorák, mint a kitermelhető faanyag értéke.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet összehangolni a faanyag iránti gazdasági igényt az erdők klímavédelmi szerepével, a közgazdász hangsúlyozta, hogy mindkét funkció teljesen legitim társadalmi igény.

„Problémát okoz, hogy a klímavédelmi és ökológiai szolgáltatások jelenleg nincsenek beárazva. Ha ezek a hasznok kapnának egy valós árjelzést, az erdőgazdálkodók döntéseik során automatikusan mérlegelnék, hogy egy-egy fa kivágása vagy talpon maradása hoz-e nagyobb hasznot a társadalomnak” – részletezte Kis András. Mivel pillanatnyilag kizárólag a fa piaci ára érvényesül, szerinte a hazai erdők túlhasználata figyelhető meg a legtöbb országban, vagyis jelenleg kicsit több fát vágunk ki, mint amennyit az erdők egyéb, összetett hasznossága indokolna.

Zéró kibocsátás erdőkkel

Követendő országos minták helyett a szakértő inkább konkrét erőtípusokra hívta fel a figyelmet. „Egy magas ökológiai értékű, idős fákból álló, beállt ökoszisztéma olyan hatalmas értéket képvisel, hogy ott a nagyobb területeket érintő tarvágások gazdasági szempontból is rendkívül nehezen indokolhatók” – jelezte az elemző.

Kis András emlékeztetett, hogy a 2050-es nettó zéró kibocsátási cél elérése az ipar és az energiaszektor számára rendkívül drága technológiai beruházásokkal járna, a legutolsó, még szükséges lépések költségei pedig csillagászatiak.

„Ezért az erdők talpon maradása és folyamatos szén-dioxid-nyelése egy olyan értékes szolgáltatás, amellyel a legdrágább ipari kibocsátáscsökkentési szükségleteket lehet kiváltani” – emelte ki a szakértő hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy az ipar vagy az energiaszektor hátradőlhet, csupán azt, hogy a klímavállalások miatt ránk nehezedő legsúlyosabb gazdasági terheket az erdők megfelelő működtetésével hatékonyan tudjuk tompítani.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsis Éva készítette.