Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Adócsalás, adóellenőrzés, adózás,
Nyitókép: Sergiy Trofimov Photography/Getty Images

Milliárdos adócsalás miatt áll bíróság elé Szegeden egy bűnbanda

Egy mobiltelefonokkal kereskedő csoport tagjai ellen, milliárdos adócsalás miatt emeltek vádat Szegeden - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

Grósz Tamás közölte, a vádirat szerint az öttagú bűnszervezet 2017-ben olyan céghálót hozott létre, majd működtetett, amely nagy értékű mobiltelefonokról kiállított fiktív számlák felhasználásával jogosulatlanul igényelt vissza áfát.

A bűnszervezettel kapcsolatba került cégek 2021-ig több mint 3,5 milliárd forint általános forgalmi adót igényeltek vissza. Az illegálisan szerzett vagyont a haszonhúzó gazdasági társaságok és a bűnszervezeti tagok megosztották egymás között.

A főügyészség az eljárás során hat terhelttel kötött egyezséget, akik bűnösségük beismerése mellett összesen 1,2 milliárd forint megtérítését vállalták.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult bűnügyben a bűnszervezet öt tagja mellett további tizennyolc gyanúsítottal szemben emeltek vádat a Szegedi Törvényszék előtt - tudatta az ügyész.

Címlapról ajánljuk
Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Gyulai Márton: rengeteg szupersztár és újítás lesz a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Tévéshow-szerű elemekkel zajlik majd szeptember 11. és 13. között, háromszor háromórás műsorban az első alkalommal kiírt, 10 millió dollár összdíjazású Atlétikai Világdöntő Budapesten, a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Gyulai Márton, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sport- és rendezvényigazgatója beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

Hatalmas dilemmában a felemelkedő atomhatalom: azonnal be kell tömni a súlyos biztonsági rést, de nem tudni, mivel

India a világ egyik legnagyobb légierejével rendelkezik, ugyanakkor mindez komoly kihívás elé állítja az atomhatalmat. A rendkívül sokszínű és jelentős mértékben elavult flotta meghatározó részét le kellene cserélni, ráadásul jelen esetben a saját fejlesztésű technológiára csak kis mértékben támaszkodhatnak, a helyi hadiipar elmaradott a globális elithez képest. Újdelhi ezért folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, hogy tartsa a lépést a szomszédos riválisokkal, főképp most, hogy hamarosan már Kína mellett Pakisztán is ötödik generációs vadászgépekkel fog rendelkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×