Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
332.01
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Police.hu

Még kékvillogós kerékpárt is készített, hogy eljátssza a rendőrt és büntessen – fotók

Álrendőrigazolványa volt, kamu beszélgetést is folytatott a főnökeivel, így büntetett helytelen maszkviselésért.

Az ügyész az előkészítő ülésen mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára – 3 év 6 hónap börtönbüntetés – vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A letartóztatásban lévő férfi a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott – közölte a Debreceni Törvényszék.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat hivatalos megbízás vagy e minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntettében és kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt az ügyészi indítvánnyal egyezően

3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A tényállás szerint a nyírmártonfalvai férfi 2021. március 11-én 14 óra körül megjelent a Hajdúsámsonhoz tartozó Martinkán egy élelmiszer boltnál, ahol – magát rendőrnek kiadva – a maszkviselés szabályainak be nem tartása miatt bírságolást színlelt, mely során négyezer forintot vett át a sértettől.

A férfi a hitelesség megtartása érdekében egy álrendőrigazolványt mutatott a nőnek és még egy telefonbeszélgetést is eljátszott a „feletteseivel”, majd a megszerzett négyezer forinttal és a kékvillogós kerékpárjával – amelyen egy bilincs is lógott – elhagyta a helyszínt – írja a Polcie.hu.

Police.hu
Police.hu

A törvényszéki közlemény arra is kitért, hogy a sértett és a bolt tulajdonosa átgondolva, hogy a sértett egy átverés áldozata lett, a vádlott után mentek. A férfit utol is érték, amelyet követően a vádlott a jogtalanul szerzett készpénzt visszaadta a sértett részére.

A férfit a bíróság egy korábbi, 2020. december 24-én történt bűncselekmény elkövetésében is ügyében bűnösnek mondta ki a bíróság. Akkor a vádlott

egy internetes portálon sajátjaként eladónak hirdette egy másik férfi tulajdonában lévő erdős területen lévő, sorba pakolt akác gallyfát.

A hirdetésre jelentkező sértett a leírás alapján, az erdőben megtekintette a fát, majd találkozott a vádlottal és megegyeztek abban, hogy 80 000 forintot fizet neki érte. A pénz átadását követően a vádlott mondta, hogy a fát el lehet szállítani a helyszínről, ő pedig távozott. A fa elvitelére már nem került sor, mert a sértett megtudta, hogy csalás áldozata lett.

Süvöltős Zsuzsa bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetett előéletű és a cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy beismerő vallomást tett és megbánó magatartást tanúsított, valamint egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.

Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, a férfi és ügyvédje azonban enyhítésért jelentett be fellebbezést. A járásbíróság a másodfokú eljárás jogerős befejezéséig a vádlottat szabadlábra helyezte, amit az ügyész, a férfi és a védő is tudomásul vett, így az jogerőre emelkedett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×