Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó (j) megérkezik budapesti otthonához, balról védője, Bánáti János ügyvéd 2018. április 19-én. Ezen a napon Fővárosi Főügyészség a házi őrizet elrendelését indítványozta a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedték.
Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Nem védhetné Bánáti János Gyárfás Tamást

A Legfőbb Ügyészség azon az állásponton van, hogy mivel a védő korábban tanúként szerepelt az ügyben, ügyvédként már nem szerepelhetett volna az ügyben.

Ki kellett volna zárni a Gyárfás Tamás ellen minősített emberölés miatt folyó büntetőeljárásból a védőt a Kúria csütörtökön kihirdetett döntése szerint - tudatta közleményben a Legfőbb Ügyészség.

Ismert, Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, médiavállalkozó ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés gyanújával folyik nyomozás Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt megölése ügyében. Gyárfás Tamás tagadja a terhére rótt bűncselekményt, védője Bánáti János ügyvéd.

A Legfőbb Ügyészség csütörtöki közleménye szerint a kizárás azért lett volna indokolt, mert az eljárási szabályok szerint

büntetőügyben nem lehet védő olyan személy, aki az eljárásban tanúként vett vagy vesz részt, Gyárfás védőjét azonban a nyomozóhatóság 2018 decemberében tanúként hallgatta ki.

Ezután - az ügyészség indítványára - a nyomozási bíró ki is zárta a Gyárfás ellen folyó eljárásból a védőt, ő azonban fellebbezett, és a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék, megváltoztatva a korábbi döntést, elutasította a kizárási indítványt. A törvényszék indokolása szerint a tanú érdemben csak olyan tárgykörben nyilatkozott, ami nem bizonyítandó tényre vonatkozik, illetve ami a bizonyítási eljárás érdemi részével nem függ össze, többlet bizonyítékot nem hordoz.

Az ügyészség szerint azonban törvénysértő volt a másodfokú döntés, ugyanis egy személy eljárásjogi helyzetét nem befolyásolja, hogy milyen tartalmú vallomást tesz.

Az érvelés szerint az, akit a hatóság tanúként kihallgat, az a tanú pozíciójába kerül, és védőként az ügyben nem járhat el.

A Kúria csütörtökön - a legfőbb ügyész indítványa alapján - megállapította, hogy törvénysértő a Fővárosi Törvényszék végzése, amely a védő kizárására irányuló kezdeményezést elutasította. Ugyanakkor a törvény szerint

a Kúriának jelen esetben a törvénysértés megállapításán túl másra nem volt lehetősége,

a döntés jelentőségét az adja, hogy hozzájárul a büntetőeljárási szabályok egységes értelmezéséhez, az egységes joggyakorlat kialakításához - közölte a Legfőbb Ügyészség.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×