Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Budapest, 2020. május 23. II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovasszobra, Pásztor János szobrászművész 1937-ben felállított alkotása a Kossuth téren. A háttérben az Agrárminisztérium  épülete látható. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Új határidőt kapott a Kossuth téri nagy átalakítás

2028. július 31-ig kell megvalósítani.

A kedd este a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épület rekonstrukciójának 2. ütemét 2028. július 31-ig kell megvalósítani – szúrta ki a hvg.hu. Ennek érdekében a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. köt majd szerződést az épületek együttes kivitelezésére.

2023-ban 2027-es határidőt szabtak, ezt tolták most ki. A két épület „összehangolt vagy közös üzemeltetésére vonatkozó koncepció” kidolgozásáról se ez év végéig kell „gondoskodnia” Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, hanem 2026 végéig.

A kormány azt is eldöntötte, hogy miután a Kúria visszakapja majd egykori székhelyét, amely évtizedekig Néprajzi Múzeum volt, teljesen költözzön ki a mostani, Markó utcai épületeiből, és azokat megfelelő átalakítás után a Legfőbb Ügyészség kapja meg.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×