Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Megszűnt Gyurcsány Ferenc parlamenti mandátuma

Az Országgyűlés honlapja szerint május 9-én nyújtotta be képviselői mandátumáról való lemondását Gyurcsány Ferenc, viszont a frakcióvezetői pozíciójáról egy nappal korábban mondott le, hogy a párt bejelentette volna visszavonulását.

A Demokratikus Koalíció alelnöke és EP-képviselője Dobrev Klára csütörtökön bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc több mint húsz éves politikai karrierje után lemond minden politikai tisztségéről és visszavonul a közélettől.

Másnap a párt ideiglenes elnöke, Molnár Csaba egy sajtótájékoztatón beszélt a párt rövid- és hosszú távú terveiről, valamint azt is bejelentette, hogy mikor választanak maguknak új elnököt, valamint hogy Gyurcsány frakcióvezetői pozícióját Sebián-Petrovszki László veszi át.

Az ügyvezető alelnök kijelentette, hogy a DK közössége szerint Gyurcsány Ferenc volt a rendszerváltozás utáni Magyarország legtisztességesebb miniszterelnöke, akit mindig a haza érdeke vezetett, nem magát nézte, hanem az országot.

Emlékeztetett, hogy Dobrev Klára már bejelentette, elindul az elnöki posztért. Meglehetősen biztosra veszi - mondta -, hogy az EP-képviselőt meg is fogják választani. Kérdésre válaszolva elmondta, más még nem jelezte, hogy megméretné magát pozícióért.

Molnár Csaba elmondta: az elnökválasztást május 28. és június 1. között online folytatják le, azon minden párttag szavazhat. Az elnök megválasztásáig ügyvezető alelnökként ő vezeti majd a pártot.

Megerősítette, hogy a következő országgyűlési választáson a DK mind a 106 körzetben egyéni jelöltet állít és saját listát is készít. Közölte, hogy Dobrev Klára a 2026-os választást követően magyar parlamenti képviselőként kívánja folytatni munkáját, de ideje nagy részét már pártelnökké való megválasztását követően is Magyarországon tölti majd.

A politikus tudatta, hogy Gyurcsány Ferenc megüresedett parlamenti mandátumát Rónai Sándor alelnök, volt EP-képviselő kapja meg. Hozzátette, hogy jogilag Sebián-Petrovszki László lesz a DK parlamenti frakcióvezetője, politikailag pedig az új pártelnök, vagyis "minden bizonnyal" Dobrev Klára irányítja majd a képviselőcsoportot.

Kérdésre kifejtette, Dobrev Klára készen állt arra, hogy beüljön a magyar parlamentbe, de miután egyszer már lemondott a 2022-es ellenzéki listán szerzett helyéről, nem egyértelmű, hogy ezt megtehetné-e.

Jelezte: Dobrev Klára vasárnap készül beszélni arról, hogy mi lesz a DK politikájának a lényege.

Molnár Csabától megkérdezték, hogy Gyurcsány Ferenc miért most hozta meg a döntést, amire azt felelte, hogy a politikus "végleg véget kívánt vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól". Az időzítést azzal magyarázta, hogy körülbelül egy év van a következő parlamenti választásig, és a volt pártelnök azt akarta, hogy a DK új vezetése fel tudjon készülni a megmérettetésre.

Gyurcsány Ferenc saját maga, egy személyben döntött úgy, hogy lemond, senki nem helyezte ilyen nyomás alá - szögezte le, és cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint ő és Dobrev Klára presszionálták volna a távozásra.

Kérdezték arról, hogy Magyar Péter véleménye szerint azért csütörtökön jelentették be a lemondást, hogy eltereljék a figyelmet a Tisza Párt által aznap reggel nyilvánosságra hozott hangfelvételről. Molnár Csaba válaszként kijelentette: "a Tisza tegnapi videójáról azt gondolom hogy az időjárásjelentés is képes lett volna elterelni a figyelmet". Hozzátette, ha ilyen összeesküvés-elméletekben hisznek, akkor hihetik azt is, hogy a narancssárga Fidesz mellett "fehér Fidesz is létezik", mert a "katolikus egyház is láthatóan arra az időpontra időzítette a pápaválasztást".

Molnár Csaba kijelentette: nincs összefüggés Gyurcsány Ferenc visszavonulása, illetve a volt pártelnök és Dobrev Klára válása között.

Az Index közben arra hívja fel a figylemet, hogy az Országgyűlés honlapján Gyurcsány Ferenc képviselői adatlapjáról kiderül, hogy a Demokratikus Koalíció egykori alapítója már május 7-én lemondott a frakcióvezetői pozíciójáról, amit Sebián-Petrovszki másnap át is vett tőle. A portál arról is beszámol, hogy az egykori miniszterelnök képviselői oldalán kiderült, amit Molnár Csaba már a sajtótájékoztatón is elmondott, miszerint Gyurcsány parlamenti mandátuma május 9-én szűnt meg.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×