Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
319.79
bux:
144347.82
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Unsplash

Január elsején indul a négy távközlési szolgáltatás egyesítéséből létrehozott ONE

Az utolsó szakaszához érkezett a 4iG Csoport távközlési portfóliójának teljes megújítása, illetve egységesítése. Ennek megfelelően 2025. január elsejétől a cégcsoport kivezeti a magyarországi piacról a Vodafone, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech márkákat, és ezt követően ezek a társaságok egységesen ONE márkanév alatt nyújtják lakossági és vállalati távközlési szolgáltatásaikat. Az új márkát két márkanagykövet is képviseli.

"2025. január elsejétől a 4iG Csoport távközlési portfóliójába tartozó kereskedelmi cégek, azaz a Vodafone Magyarország, a DIGI, az Invitech Services és az Antenna Hungária az ügyfeleiket egy közös márka alatt fogják kiszolgálni, ez pedig a ONE" – mondta az InfoRádióban Bányai Tamás.

A 4iG távközlési kereskedelmi vállalat vezérigazgatója kijelentette, ez egy vadonatúj márka, melynek arculatát kifejezetten Magyarországon fejlesztették, a hazai ügyfelek kiszolgálására.

A megjelenésben a fekete, a türkiz és a fehér színek dominálnak, a logó pedig kézírásra hasonlít, ezzel is azt szimbolizálva, hogy a márka emberközeli, emberközpontú.

Hozzátette, a logó mellett a szlogen is fontos elem: Minden pillanat számít. Ez azt jelképezi, hogy a ONE technológiai szolgáltatásaival az emberek, cégek életében, működésében szeretné biztosítani, hogy a lehető legtöbbet hozhassák ki a jelenből és a jövőből is.

Bányai Tamás hangsúlyozta: gőzerővel dolgoznak azon, hogy a márka elinduljon és ki tudja szolgálni az ügyfeleket, ráadásul nem csak úgy, ahogy eddig, hanem még jobban. Hozzátette, jó hír az ügyfelek számára, hogy nekik ezzel kapcsolatban nincs semmilyen teendőjük, a szolgáltatások továbbra is zavartalanul, a márkaváltástól függetlenül változatlan feltételekkel lesznek elérhetők 2025. január elsejétől is. Mint mondta,

a leglátványosabb változás az lesz, hogy a szolgáltatások ügyfelei jövő év első napjától már a ONE márkajelzéssel ellátott közös üzlethálózatban tudnak ügyet intézni személyesen, ugyanazt az ügyélszolgálati telefonszámot hívhatják, illetve egységesítik a digitális csatornákat is.

A vállalat vezérigazgatója kijelentette, céljuk, hogy a ONE még többet és jobbat nyújtson az ügyfeleknek, mint eddig. Például lesz egy vadonatúj televíziós platform, amire a Vodafone interaktív televízió felhasználóit már elkezdték "áttelepíteni". Ez a folyamat jelenleg félútnál jár szeptember óta, azaz már minden második ügyfél a ONE TV nevű platformot használja.

A televíziós szolgáltatás ráadásul januártól újabb funkciókkal is bővül, ugyanis az RTL Klubbal kötött stratégiai megállapodás értelmében

a ONE Magyarország lesz az egyetlen olyan távközlési cég, amely teljes egészében kínálni tudja az RTL+ interaktív szolgáltatásait is.

A vezérigazgató megjegyezte, hogy lesznek további újdonságok is, de azokat megtartják meglepetésnek január elsejére.

Bányai Tamás az új márka arcairól elmondta: a ONE Magyarország vállalati szegmensének, azaz a ONE Solutions-nek Szilágyi Áron vívó lesz a nagykövete, akiről még a 4iG kapcsán is szó volt, és korábban bejelentették, hogy a sportoló segíti majd a cég munkáját.

A lakossági szegmenshez pedig egy rendkívül ismert és sikeres előadóművészt, Majoros Pétert, azaz Majkát szerződtették – büszkélkedett a vállalat vezérigazgatója az InfoRádióban. Mint mondta, vele nem csupán annyiban állapodtak meg, hogy támogatja a márkát a különböző kampányokban, hanem a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységekben is rész fog venni, például a ONE tehetséggondozó programjában. Ezen felül olyan megoldásokon is gondolkodnak, amelyekkel az ő show-jainak szolgálatába tudják állítani a technológiát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×