Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
317.25
bux:
140981.27
2026. július 20. hétfő Illés
Traffic cones
Nyitókép: Getty Images/JazzIRT

Szétrepedt az autópálya, legalább fél évig nem is lehet használni - videó

Az M30-as sztráda Miskolc-észak és a 40-es jelű Szikszó-csomópont közötti szakaszának javítása február 17-től augusztus 17-ig tart, ezért ezen a szakaszon, mindkét irányban, legalább fél évig nem közlekedhetnek az autósok.

Akkora repedések keletkeztek a két éve átadott M30-as autópályán, hogy több hónapra lezárta az üzemeltető MKIF. Az érintett szakaszt a Strabag építette, a céget a magyar állam már fel is szólította, hogy végezze el a helyreállítást, de az osztrák cég egyelőre hárít - írja a vg.hu.

A portálnak Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója is megerősítette: ameddig lehetett, fenntartották a forgalmat, de olyan mértékű lett az elmozdulás, hogy nem maradt más választásuk, mint a teljes zárás. Mint mondta, egy 100-150 méter széles részen van megsüllyedve a pálya, ami a szerkezetének az elmozdulásából adódik. Ez utóbbi pedig 10-12 méter földalap. Azt is közölte: lehet, hogy a teljes szerkezetet újra kell építeni, ami több hónapig is eltarthat. Ugyanakkor leszögezte, hogy az MKIF sem beruházóként, sem kivitelezőként nem vett részt a projektben, ezért csak jelezni tudta a hibát a megrendelő magyar államnak.

Az M30-as autópályát kevesebb mint 2,5 éve, 2021 októberében adták át a forgalomnak.

A 2018 márciusában indult beruházás összköltsége 200 milliárd forintot tett ki, ezzel az előző uniós ciklus egyik legnagyobb összegű projektje volt. A teljes beruházást három részre osztotta a kiíró NIF, a most problémás, 10,4 kilométeres Miskolc és Szikszó közötti szakaszt a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG konzorciuma nyerte el 39,4 milliárdért.

A beruházó magyar állam már fel is szólította a vállalatot, hogy az ütemtervnek megfelelően végezze el a garanciális helyreállítási munkálatokat. Azonban a vg.hu úgy értesült, hogy az osztrák cég nem siet a javítással és elhárította a felelősséget. Előre nem látható okokkal, így a talajvíz mozgásával magyarázta az autópálya szerkezetében történt elmozdulást. Így egyelőre nem tudni ki állja a helyreállítás költségeit, és hogy a kivitelező teljesíti-e az állam követeléseit.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter reagált arra, hogy Polgár Juditot ajánlották köztársasági elnöknek

A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart – írta egyebek mellett.
Az egyik legnagyobb rakétatámadást hajtott végre Oroszország a háború kezdete óta

Az egyik legnagyobb rakétatámadást hajtott végre Oroszország a háború kezdete óta

Az ukrajnai háború vasárnap hajnalban újabb súlyos eszkalációt hozott: Oroszország a háború egyik legnagyobb ballisztikusrakéta-támadását indította Kijev ellen, amelyben legalább egy ember meghalt, 16-an pedig megsebesültek. Az ukrán légvédelem közlése szerint a 41 rakétából 18-at sikerült megsemmisíteni. A támadás azután érkezett, hogy Ukrajna nagyszabású dróncsapásokat hajtott végre oroszországi logisztikai és energetikai létesítmények ellen. Volodimir Zelenszkij ismét sürgette a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek több légvédelmi rendszert és elfogórakétát. Háborús híreink vasárnap percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×