Infostart.hu
eur:
360.93
usd:
310.78
bux:
131123.45
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Australian Senior Citizen Couple Enjoying Life and Living Independently At Own Home
Nyitókép: Getty Images/ Thurtell

Meglepő eredményt hozott a nyugdíjak változása

Egyre többen kapnak magasabb nyugdíjat, akár az átlagkereset felettit is.

A nettó átlagkereset 385 ezer forint, a nettó minimálbér 133 ezer forint, a nettó garantált bérminimum pedig 197 ezer forint volt 2023 elején. Ezt vetette össze a Ripost egy korábbi KSH-adatsorral, amely azt szedte táblázatba, hogy mennyien kapnak sok vagy kevés nyugdíjat.

Ez alapján írják, hogy egyrészt az elmúlt három évben 160 ezer forintos értékhatárig csökkent az alacsonyabb nyugdíjat kapók száma, 160 ezer forinttól fölfelé pedig nőtt a nagyobb összegű juttatásra jogosultak száma. Másrészt már akár 175 ezer olyan nyugdíjas is lehet, aki több pénzt kap havonta, mint a nettó átlagkereset összege, vagyis 385 ezer forint.

Megemlítik még, hogy a nyugdíjkorrekció hatással lesz a jövő évi nyugdíjakra is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a jelenlegi 210 ezer forintos átlagnyugdíj a nyugdíjkorrekció hatására 217 ezer forintra emelkedik. Mivel 2024 januárjában újabb nyugdíjemelés várható, amelynek mértékét a jövő évre becsült inflációnak megfelelően 6 százalékban állapították meg, az átlagnyugdíj kevéssel meghaladja majd a 230 ezer forintot. A februári és a 13. havi nyugdíj összege együttesen átlagosan 460 ezer forint lehet, ennyit utalhatnak majd átlagosan a nyugdíjasoknak februárban.

Címlapról ajánljuk
A BL-döntő a budapesti reptérnek is óriási kihívás lesz, de felkészültek – fontos tudnivalók

A BL-döntő a budapesti reptérnek is óriási kihívás lesz, de felkészültek – fontos tudnivalók

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felkészült a jövő szombati labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre, amelynek Budapest a házigazdája. Jövő pénteken, szombaton és vasárnap az 1-es terminál fogadja majd a Londonba induló és onnan érkező Wizzair-járatok többségét – számolt be az InfoRádióban Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

A nettó 546 ezer forintos átlagbérnél az ország harmada keres jobban, a magyarok kétharmada rosszabbul. Erre is felhívta a figyelmet a KSH legfrissebb keresetadatai mentén Hornyák József, a Portfolio elemzője, aki szerint ezért érdemes figyelni a medián bért is: az nettó 432 ezer forint, ennél a magyarok fele keres többet, a fele kevesebbet. Az éves növekmény kulcsa az adókedvezmény volt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×