Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Ferenc pápa (k) a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozójára érkezik a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. Ferenc pápa mellett jobbról Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora, mögötte Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Balról Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Van, ami ezer év alatt sem változott – magyarországi pápalátogatások története

Majdnem ezer év telt el azóta, hogy először járt a pápa Magyarországon, de akkor és most is a béke volt a katolikus egyházfő útjának legfontosabb üzenete és célja.

IX. Leó volt az első pápa, aki Magyarországra látogatott: 971 évvel ezelőtt, 1052-ben Pozsonyban próbálta kibékíteni III. Henrik német-római császárt és I. András magyar királyt.

886 évvel később, 1938-ban Eugenio Pacelli pápai legátusként Budapesten részt vett a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, rá egy évre, 1939-ben XII. Piusz-ként foglalta el Szent Péter trónját.

De nem Eugenio Pacelli volt az egyetlen, aki a pápasága előtt Magyarországon járt. Achille Ratti, a későbbi XI. Pusz 1891-ben, Giuseppe Roncalli, a majdani XXIII. János 1912-ben és 1930-ban, Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pedig 1938-ban tette tiszteletét Budapesten.

Az első és második magyarországi pápalátogatás között 939 év telt el. 1991 augusztusában, közvetlenül a rendszerváltást követően az „Életünk Krisztus!” jelszóval II. János Pál érkezett hozzánk. Öt napig volt itt: Esztergomban, Szombathelyen, Pécsett és a budapesti Hősök terén szentmisét mutatott be. Máriapócson pedig görögkatolikus liturgián vett részt. A fiatalokat is megszólította:

II. János Pál pápa 1996. szeptember 6-án, másodszor is ellátogatott Magyarországra Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát meghívására a Pannonhalmi Főapátság Millenniumi megemlékezése alkalmából. Ennek a kétnapos útnak az volt a mottója, hogy „Reményünk Krisztus”.

Joseph Ratzinger 2005. április 24-től – lemondásáig – 2013. február 28-ig volt pápa XVI. Benedek néven, de ő nem látogatott el Magyarországra. Utódja, Ferenc pápa azonban 2021. szeptember 7-én személyesen mutatta be Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét, a Statio Orbist.

Ferenc pápa most, április 28-a és 30-a között, péntektől vasárnapig lesz Magyarország vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×