Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
A balatonfüredi Sundancepark - egykori görög falu - épületei. Felszámolási eljárás indult a  parkot üzemeltető cég ellen. A hányatott sorsú épületegyüttest 1994-ben kezdték el építeni, azóta már több üzemeltetője volt. Az épületek több évig üresen álltak, többször felújították őket. A görög falu a felszámolási eljárás miatt valószínűleg idén is zárva lesz.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Újra áll a bál a Balaton elátkozott projektjénél

A balatonfüredi görög falu üzleteinek tulajdonosaival nem tudott megegyezni az önkormányzat, ezután kisajátította az ingatlanokat. Csak éppen a megállapított összeg alig több, mint amennyit a tulajdonosok három évtizeddel ezelőtt fizettek az üzletekért.

Balatonfüred rendezni szeretné az évek óta elhagyatott görög falu sorsát. Ehhez 30-35, a területen kisebb üzlettel rendelkező tulajdonossal kellett volna megállapodni, ám ez nem sikerült. Az önkormányzat ezért kisajátításáról döntött. Többen perre mentek az önkormányzattal, de egyelőre tehetetlenek: márciusban a Kúria is helybenhagyta a kisajátítást. Van, aki majdnem harminc éve 3 millió 600 ezer forintért vett itt üzlethelyiséget, most 5 milliót kapott érte, miközben Füreden harminc év alatt a 10-15-szörösére emelkedtek az ingatlanárak. Az önkormányzat közérdekre hivatkozik, de lakások is épülhetnek a területen – írja a 24.hu.

A riportban megszólaló egyik tulajdonos arra panaszkodik, hogy felújította az apartmant, de beköltözni már nem tudott, az önkormányzat ugyanis kisajátítja az ingatlanokat.

1994-1995-ben egy 20 négyzetméteres kereskedelmi egység 3,6-3,8 millió forintba került a területen. A hánytatott sorsú héthektáros területen 2005 és 2015 között ha nehezen is, de működött a görög falu. Az eredeti tervekkel ellentétben viszont a terület egyre inkább bulinegyeddé vált, ahol diszkók és bárok üzemeltek, ez ellene volt a városvezetés elképzeléseinek. Az önkormányzat 40 ingatlant kereskedelmi egységből szálláshellyé minősített át.

2015–2016 környékén az önkormányzat 41 százalékos tulajdonrészt vásárolt a külföldi befektetőtől. Egy több üzlettel rendelkező tulajdonos szerint az önkormányzat hagyta lerobbanni az épületeket, és az is lehetett a célja, hogy a görög falu értéke minél lejjebb menjen. A tulajdonos a négy üzletére összesen 20 millió forintot kapott a kisajátításkor, ezt a döntést megtámadták, azt is felpanaszolta, hogy a tulajdonostárs önkormányzat nem jelezte előre, hogy kisajátítaná az ingatlanokat. Más tulajdonosok is hasonlókról számoltak be a lapnak. Van, akinél bíróság is helybenhagyta a 4,7 milliós kisajátítási összeget. Mindannyian keveslik megítélt összeget.

Bóka István polgármester közleményben reagált a lap kérdéseire. Azt írja, a terület rehabilitációja érdekében az önkormányzat a helyi építési szabályzat módosításával

  • részben nagy léptékű közpark,
  • részben lakóterület funkciót

szán hosszú távon a területnek.

Azon érintett ingatlanok esetében, amelyek tulajdonosaival az önkormányzat nem tudott megállapodni, az önkormányzat egyéb jogi lehetőség hiányában kisajátítási eljárás megindítására kényszerült. A kisajátítási eljárás során

a hatóság által kirendelt igazságügyi szakértő határozta meg az azonnali, teljes és feltétlen kártalanítások összegét,

„amelyet az önkormányzat egyetlen esetben sem vitatott”. A polgármester közleményéből is az derül ki, hogy a tulajdonosok irreálisnak tartják a kisajátításkor megállapított ellenértéket, de „március 7-én megszületett az első kúriai döntés a kisajátítás jogalapjának a tekintetében, mely szintén helybenhagyta a hatóság, illetve a bíróság döntését”.

Értelmezésük szerint a Kúria ítélete alapján így megnyílik a lehetőség az önkormányzat által tervezett közpark megvalósítására. Bóka István arra a kérdésre, hogy a közpark mellett valóban 100 lakásos lakópark is épül a területre, így reagált: a közérdekű cél megvalósításához nem szükséges, önkormányzati tulajdonú terület hasznosításáról még nem született döntés, az a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

Hogy összesen mennyibe került a kisajátítás, azt nem árulta el a városvezető.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×