eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára felszólal az Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 23-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Újdonságok jönnek nemcsak az egészségügyi törvénnyel, de új rendeletekkel is

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat azt az utat követi, amelyet a beteg az ellátórendszerben bejár. Jelezte: a törvényjavaslaton túl hamarosan várható kormány- és miniszteri rendeleti szabályozócsomag is.

Az egészségügyi törvény parlamenti vitáját megelőzően kilencpárti egyeztetést kezdeményezett Pintér Sándor belügyminiszter annak érdekében, hogy személyesen adjon tájékoztatást a törvényjavaslat céljáról, tartalmáról a parlamenti frakciók vezetőinek, szakpolitikusainak, szakértőinek.

Az egyeztetésen - a belügyminiszter mellett - ott volt Rétvári Bence parlamenti, Felkai László közigazgatási és Takács Péter egészségügyi államtitkár, az Országos Kórházi Főigazgatóság és az Országos Mentőszolgálat vezetői, hogy minden kérdésre gyors és pontos szakmai választ kaphassanak a frakciók - közölte a Belügyminisztérium. Az egyeztetésre a Fidesz- és a KDNP-frakción kívül az LMP és a Mi Hazánk Mozgalom frakciójából ment el országgyűlési képviselő, az MSZP szakértőkkel képviseltette magát. "A DK, a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd egész egyszerűen nem vett részt az egyeztetésen" - tette hozzá a minisztérium.

Kormány: a változó népességszámhoz kell igazítani az ellátást

A délután fél hat körül kezdődő parlamenti vitában este 11-kor még az írásban előre jelentkezett felszólalók mondták el beszédeiket. Több ellenzéki párt már a törvényjavaslat megtárgyalásának kezdetekor jelezte, hogy obstrukcióra készül és egész éjjel vitázni akar a indítványról.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára előterjesztőként hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat azt az utat követi, amelyet a beteg az ellátórendszerben bejár. Jelezte: a törvényjavaslaton túl hamarosan várható kormány- és miniszteri rendeleti szabályozócsomag is.

Az alapellátási rendszerről szólva azt mondta: a mostani háziorvosi, védőnői, és házi gyermekorvosi körzetrendszer a 80-90-es években alakult ki, azóta egymilliós népességcsökkenés történt, de az ellátórendszer nem igazodott ehhez. Ezért változtatnak a háziorvosi ellátási körzeteken, a legkisebb egység nem a település, hanem a járás lesz. Elmondása szerint

a gyakorlatban az történik, hogy betöltetlen vagy helyettesítéssel ellátott praxisok beolvadnak egy nagyobb körzetbe, amelyhez az alapellátás finanszírozása is alkalmazkodik.

Hozzátette: bátorítják a praxisközösségek létrehozását, és jól képzett szakdolgozók alkalmazását.

A háziorvosi körzethatárok kijelölésének joga az önkormányzatoktól átkerülne az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, amelynek alapellátási igazgatóságán belül hoznák létre a Nemzeti Praxiskezelőt. Ágazati jó példaként a gyógyszertárak létesítésének engedélyezését említette.

A javaslattal új alapokra helyeznék az alapellátási ügyeletet, ezt már több mint egy éve Hajdú-Bihar megyében ki is próbálták, jó tapasztalatokkal. A telefon így nem egy ügyeleti szolgáltatónál, hanem az Országos Mentőszolgálatnál cseng majd ki, ahol képzett szakember az állapotának megfelelő ellátási szintre irányítja a beteget.

A háziorvosi ügyelet a jelenlegihez képest többletszolgáltatásként délután négytől este tíz óráig a járásközpontban lenne mindig azonos helyen. Este tíztől reggel nyolcig, amikor 90 százalék felett komolyabb problémákkal fordulnak orvoshoz a betegek, országosan egységesen a mentőszolgálatra bíznák a feladatokat - ismertette.

A fekvőbeteg-ellátórendszerben a bevezetett új irányítási modellt erősítik - mutatott rá Takács Péter. A gazdasági irányításban a városi kórházak a megyei intézményekhez tartoznak majd,

az ellátásszervezés azonban átlépheti a megyehatárokat annak érdekében, hogy a beteg a lehető legrövidebb idő alatt jusson ellátáshoz.

Az irányító megyei kórház a megyében az alapellátástól a megyei szintig betegirányító funkciót is kap.

Bár a kórházfinanszírozás nem része a javaslatnak, a kormány célja egy új típusú finanszírozási rendszer, az állandó költségek báziselemként való elismerésével - mondta.

Kitért a pálya vonzóbbá tételére is, ezt szolgálja szerinte egyes feladatok kompetenciákhoz kötésének lehetősége, továbbá a történelmi jelentőségű orvosbér-emelés, illetve hosszútávú célként az, hogy a későbbiekben a szakdolgozók fizetése az orvosokéval együtt, arányosan mozogjon.

Beszélt a tartós ápolás rendszerének megerősítéséről és új alapokra helyezéséről, amelyen a szociális tárcával közösen dolgoznak. Egységesítenék a 24 órás orvosi felügyeletet nem igénylők ellátását. A kórházakról leválasztható tartós ápolási egységeket átadnák a szociális szférának úgy, hogy az ott dolgozók érdeke és illetményük ne sérüljön.

Ezt elsőként Borsod-Abaúj Zemplén megyében tesztelik majd.

Pesti Imre, a Fidesz vezérszónoka kiemelte: a javaslat érinti a praxiskörzetek meghatározásánál az állami szerepvállalást, az ügyeleti rendszerben a mentőszolgálat szerepét. Rámutatott: új egészségügyi szolgáltató tér is létrejön, az ehhez szükséges szoftverfejlesztésre szintén kitér a javaslat, amelyben a járóbeteg és fekvőbetegellátást érintő pontok is szerepelnek.

Összegzése szerint azért volt szükség a javaslatra, mert az elmúlt húsz évben jelentős változások történtek, egyes területek elnéptelenedtek, máshol jelentős nőtt a lakosságszám. Mindez indokolttá tette, hogy az egész praxisrendszert újragondolják - mondta.

Kitért arra is, hogy

a 6350 praxis közel tíz százaléka betöltetlen, ez az arány a vegyes praxisoknál 50 százalékos.

Jelentős megyei eltérések is láthatóak, míg például Baranyában egy praxishoz 1250 beteg tartozik, addig ez Pest megyében 2715.

Ellenzék: a szociális ellátás és a háziorvosi körzetek átszabása problémás

Komáromi Zoltán, a DK vezérszónoka szóvá tette, hogy egy salátatörvénybe beletettek 150 intézkedést, és azt várják el, hogy ezt mindenki elfogadja. Törvényi garancia nincs arra, hogy az említett tételek hogyan valósulnak meg - jegyezte meg. Féktelen és kontroll nélküli központosítást látnak, és ezekkel a kételyekkel nincs egyedül - közölte.

Szerinte 256 mentőállomásra és a jelenlegi személyi állományra nem lehet rázúdítani az új orvosi ügyeletet.

Az is tapasztalata, ha nincsenek a betegek tájékoztatva, akkor minden beteg azt az utat választja, hogy a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára megy be. Ilyen terhet nem lehet ráengedni az ellátórendszerre.

A törvényjavaslat leggyengébb része a körzetkijelölés a politikus szerint.

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka szerint a javaslat a praxiskörzetek meghatározásánál biztosítja az állami szerepvállalást, az ügyeleti rendszerben az állami mentőszolgálat szerepének bővítését, illetve a járóbeteg-ellátásban az állami szerepvállalás növeléséhez szükséges intézkedéseket, az egészségügyi dolgozók minősítésére vonatkozó szabályok kibővítését.

Megjegyezte, hogy jövőre 1470 milliárd forinttal több forrás jut az egészségügyre, mint az utolsó baloldali kormány által beadott költségvetésben volt.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP vezérszónoka úgy látta, a javaslat a megszorító gazdaságpolitika újabb eleme, amellyel az állam felgyorsítja kivonulását az alapvető szolgáltatásokból. A politikus szerint a javaslat betegellenes, mert egyre távolabb viszi az ellátást a betegektől, veszélyeztetve biztonságukat, adott esetben az életüket is. A javaslat orvosellenes, mert a kirendelési és ügyeleti szabályokkal megerősíti a személyi függőséget, és szakdolgozóellenes is, mert újabb terheket ró a szociális ellátórendszere, miközben továbbra sem emelik a szakdolgozók vállalhatatlanul alacsony bérét.

Kunhalmi Ágnes kitért arra: a javaslattal a kormány célja a 2800 fő alatti, jellemzően betöltetlen vagy betöltött, de nem gazdaságos praxisok megszüntetése. A képviselő feltette a kérdést,

hány praxist fognak beolvasztással megszüntetni, és hogyan kívánja megoldani a kormány az ezzel tovább növekvő területi egyenlőtlenségeket az ellátásban.

Azt is kérdezte, az ügyeleti ellátóhelyek számának csökkentése után mennyi időbe telik majd, amíg segíteni tudnak a betegeknek, vagyis mennyi időn belül kell kiérnie az orvosnak a beteghez, ha az ügyeleti ellátásra szorul. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 60 év feletti átlagéletkorú háziorvosok számára különösen megterhelő a javaslatban előírt, más városban teljesítendő szolgálat.

Megjegyezte, az országos rendszer bevezetését Hajdú-Bihar-megyei kísérlet előzte meg, a visszajelzések alapján azonban nem volt zökkenőmentes az átállás és a vonatkozó informatikai rendszerek sem stabilak.

A javaslat

különösen problematikus részének nevezte a fekvőbeteg-ellátásra vonatkozó szakaszát.

Jelezte, a tartós ápolás, gondozás átadása a szociális szférának számos kérdést felvet. Példaként említette, hogy nem tudják, kell-e majd fizetni a szolgáltatásért, valamint azt sem, hogy miként érinti az átalakítás a szociális intézményeket, mekkora támogatás jár majd ezen betegek után, és lesz-e elég szakember az ellátáshoz. Úgy látja, a szociális ellátást túlterheli a bevezetendő rendszer.

Sebők Éva (Momentum) azt hangoztatta, hogy a "kapkodva összefércelt javaslat" egy kísérlet arra, hogy a kormány fenntartsa egy működő egészségügyi ellátórendszer látszatát. Azt is mondta, a javaslattal a kormány elismeri, hogy a munkaerőhiány olyan súlyos az egészségügyben, hogy az ápolók helyett a családoknak kell ellátni a betegeket a kórházi ágyak mellett. Ehhez azonban a családtagoknak sem képzettsége, sem tapasztalata, sem eszközei nincsenek. Az elfekvők átszervezése a szociális rendszerbe, vagyis az "egyik összeomlott rendszerből a másikba", nem lesz hatással a szolgáltatás színvonalra, legfeljebb az változik, hogy melyik államtitkár bukik majd bele a feladatba - jegyezte meg.

Lukács László György, a Jobbik vezérszónoka szerint a kormány elpazarolta az elmúlt 12 évet, amikor meg lehetett volna teremteni az egészségügy reformjának alapjait. Az ellátórendszer hibáit sorolva kiemelte, a kormány ugyan az elmúlt időszakban nagy erőfeszítéseket tett, hogy növelje az egészségügyre való GDP-arányos ráfordítást, de az azt megelőző 8-9 évben hallani sem akartak erről.

A javaslatról szólva úgy fogalmazott, "központosítás" és "ámokfutás", a kormány "hozza azt a komcsi tempót", amit a "Belügyminisztérium most már nagyon régóta gyakorol".

Szabadi István, a Mi Hazánk vezérszónóka a kellő időt és előzetes társadalmi vitára bocsátást hiányolva úgy fogalmazott: a törvényjavaslat az egészségügyi ellátórendszer megújítása ürügyén "parancsuralmi egészségügyi centralizációs törekvések betetőzésének" is tekinthető.

Azt mondta: a törvényjavaslat nem az egészségügy átfogó stratégiai javaslata, mivel a finanszírozással, valamint a köz- és magánellátás viszonyával nem foglalkozik.

A Mi Hazánk szerint az első és legfontosabb lépésnek kellene lenni a finanszírozás rendbetételének.

A párt a szakrendelők államosításával sem ért egyet.

Kanász-Nagy Máté, az LMP vezérszónoka fontosnak és helyesnek nevezte, hogy a vita előtt egyeztetést tartott az egészségügyi államtitkárság. Azonban a javaslat szerinte nem tekinthető teljesértékű reformnak, alapvetően a meglevő struktúrát próbálják finomhangolni, holott átfogó reformokra lenne szükség. A képviselő problémaként szólt a várólistákról, a 687 betöltetlen háziorvosi praxisról, a szakdolgozók bérezéséről, az egészségügyi és a szociális ellátási szektor közti bérfeszültségről, illetve arról is: egyre többen kényszerülnek arra, hogy a magánegészségügyet vegyék igénybe.

Meglátása szerint ápolási-gondozási válság van Magyarországon, sokan vannak, akikről nem gondoskodnak, és azok is, akiknek nagy terhet okoz hozzátartozójuk gondozása.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára megköszönte a konstruktív hozzászólásokat. Jelezte: az előző napi egyeztetés is ilyen hangnemben zajlott, sajnálatát fejezte ki, hogy három frakció nem vett részt azon.

Arról, hogy az ellátás egyre távolabb kerül a lakosságtól, azt mondta: nem a fizikai távolság, hanem az idő az a dimenzió, amit figyelni kell. Megyei szinten egy központi telefonszám lesz, amit felhívhatnak és a megfelelő ellátási szintre irányítják a beteget.

A mentőszolgálat bevonásáról közölte: nem kizárólag a jelenlegi létszám látja majd el az ügyeletet, az este tíztől reggel nyolcig tartó idősávra szerződést tudnak kötni orvosokkal, és erre többletforrást kapnak. Megerősítette, nem zárnak be kórházat, s új feladatokat is adnának a kisvárosi kórházaknak. Azt szeretnék, ha ezek nem a betegségüggyel, hanem az egészségüggyel foglalkoznának, például szűrési feladatokat kapnának.

A vezénylést alkalmazzák, de nem visszaélésszerűen;

a Covid esetében a legnagyobb távolság Dunaújváros-Budapest volt.

Megjegyezte: a kormány kötelezte a Belügyminisztériumot, hogy egy új szemléletű prevenciós és szűrőprogrammal jöjjön ki március végéig.

Elhangzott: a szakrendelőknél később ha állami fenntartói átvétel történne, az önkormányzati tulajdon megmaradna. Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése óta 1872 orvossal dolgozik több Magyarországon, mint 2020 decemberében, és 4718 egészségügyi dolgozóval van több a közellátásban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×