eur:
394.05
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Németh Szilárd elmondta, mikor tér vissza a teljes rezsicsökkentés – a nap hírei

A miniszterelnök szerint a következő időszakban a munkahelyekért is meg kell harcolni. A háború végeztével visszaáll a teljes rezsicsökkentés – ígérte a rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos. Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság.

A miniszterelnök szerint a következő időszakban nemcsak az energiáért, a megélhetésért és az elviselhető rezsiárakért kell harcolni, hanem a munkahelyekért is. Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában azt mondta: az európai gazdaság recesszióba lép és csökken a teljesítménye. Kiemelte: ma már jól látható, hogy az uniós szankciós politika nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezért Brüsszelnek minél előbb át kellene gondolni politikáját. Kiemelte: a magyar kormány az ország védelmében 7 pontból álló energia-veszélyhelyzetet hirdetett ki, egy újabb operatív törzset állított fel és megváltoztatta a rezsicsökkentés feltételeit. A KATA átalakításáról azt mondta: elsősorban a nyugdíjrendszer miatt volt szükség a szabályok megváltoztatására. Szerinte az ország 50-100 ezer katást bír el, többet nem.

A háború végeztével visszaáll a teljes rezsicsökkentés – ígérte a rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos a HírTV-ben. Németh Szilárd elmondta: sok kifogás érkezett a rezsihatárokkal kapcsolatban, amelyeket mind megvizsgálnak, így elképzelhető, hogy még változnak a szabályok. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e enyhítés, vagy kompenzáció, Németh Szilárd azt mondta: ő maga dolgozik ezen és egyeztet azokkal, akik összefogják a különféle társadalmi csoportokat.

A fogyatékossággal élő embereknek mentességet kér az energia piaci árának megfizetése alól a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. A szövetség elnöke levelében arra hívta föl a Miniszterelnökséget vezető miniszter figyelmét, hogy a tervezett intézkedés több fogyatékossággal élő esetében az életfunkciók fenntartásához szükséges eszközök napi használatát veszélyezteti, és az anyagi többletterhet sem tudják megfizetni, így létfenntartásuk is veszélybe kerül. Az szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy különösképpen nehéz azoknak a helyzete, akik egyedül gondoskodnak fogyatékossággal élő gyermekükről, ha megélhetésüket kizárólag a gyermekek otthongondozási díja biztosítja.

Nyugatról és keletről is próbál beszerezni gázt a kormány, a külgazdasági és külügyminiszter a jövő hét második felére ígért bővebb tájékoztatást a tárgyalásokról. Szijjártó Péter megerősítette, hogy a hosszútávú szerződésekben szereplő mennyiségeken felül 700 millió köbméternyi plusz földgáz venne az ország. Felidézte, hogy az ország energiabiztonsága érdekében a Gazprommal és a Shellel is kötöttek hosszútávú gázvásárlási szerződést, és úgy vélte, hogy enélkül az ország nagy bajban lenne. Hangsúlyozta: azt tapasztalták, hogy a Gazprom eddig megbízhatóan szállított és látszik, hogy a déli útvonal a legkiszámíthatóbb.

Energia-veszélyhelyzetet csak az ellátás megszakadásának veszélye esetén lehet kihirdetni – közölte az Európai Bizottság energiaügyi biztosa a magyar kormány döntésről közzétett nyilatkozatában. Kadri Simson kifogásolta, hogy a Magyarország által szerdán bejelentett energia-veszélyhelyzeti terv olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek korlátozzák a földgáz és más energiahordozók tagállamok közötti áramlását az unió egységes piacán. Az észt biztos közölte: az Európai Bizottság felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, hogy jobban megértse, mit fed a veszélyhelyzeti terv, és felmérje, milyen hatást gyakorolnak majd az intézkedések a szomszédos tagállamokra.

Elindult a határvadászok toborzása, a rendőrség honlapján már elérhető a pályázati anyag. Tarcsa Csaba a Készenléti Rendőrség parancsnoka elmondta: önálló határvadász ezred jön létre, amely Bács-Kiskun megyében 14, Csongrád-Csanádban 6, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyében pedig 1-1 századból áll majd. Pozsgai Zsolt személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az első körben 2.200 alkalmas jelentkezővel kötnek 3 éves szerződést. Úgy fogalmazott, hogy a jelentkezőknek a munkaerőpiachoz viszonyítva jó kondíciókkal tudnak állást kínálni. A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában úgy vélte: a határvadászok fizetése felfelé tolja a katonai és rendőri fizetéseket is, mert az alacsonyabb iskolázottságú határvadászok mégsem kereshetnek többet náluk.

Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához - hangsúlyozta az agrárminiszter, miután Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett Lembergben. Nagy István elmondta: háromszintű tárgyalást folytatott Ukrajnában, első körben hivatali partnerével, majd találkozott Kárpátalja kormányzójával és a helyi magyar képviselettel. Nagy István kiemelte: 3 év kiesését jelentené a világ globális piacáról, ha most a tárolókban lévő termést nem tudnák elszállítani. Ukrajnában jelenleg 22 millió tonna gabona ragadt bent, ha az idei termés nem fér be a tározókba, akkor a gazdák lemondanak a következő évi termés vetéséről.

Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a gabonaexport-korlátozásokról szóló szabályozás, illetve a kettős üzemanyag-árázás miatt az Európai Bizottság. Elindul további négy eljárás is, elsősorban azért mert a magyar kormány nem ültette át a vonatkozó uniós jogot a hazai gyakorlatba. Emellett az Európai bíróságra viszi a testület gyermekvédelmi törvény módosításainak ügyét, mert úgy ítélte meg, hogy nem kapott elfogadható magyarázatokat a kormánytól.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×