A Karácsony Gergely főpolgármesterrel készül teljes beszélgetést meghallgathatja itt:
Miért akarnak újabb adót kivetni?
Nem szeretnék feltétlenül új adót kivetni, viszont mindenképpen kezdenünk kell valamit azzal a helyzettel, ami a koronavírus-járvány és gazdasági visszaesés, illetve a kormányzati megszorítások miatt a fővárosi költségvetésben kialakult. A főváros legfontosabb bevétele az iparűzési adó, nagyjából a bevételeink 70 százaléka ebből származik. Ezen a fővárosi önkormányzat és a kerületek nagyjából fele-fele arányban osztoznak, de ez a főváros legfontosabb bevétele, ebből finanszírozunk majdnem minden fontos közszolgáltatást. Elsősorban a közösségi közlekedést. Az őszi tényadatok alapján úgy tűnik, hogy föl kell készülnünk arra, hogy az idei évben és a jövő évben is nagyjából húsz-huszonöt százalékos visszaesés lesz az iparűzési adó mértékében. Ha csak az idei évet nézzük, ez közel 30-40 milliárd bevételkiesés. És ha ez nem lenne elég, mondom ironikusan, akkor erre rakódik rá az, hogy a közösségi közlekedésben szintén van egy nagyon jelentős jegybevétel-kiesés, hiszen érthető okokból sokkal kevesebben használták a közösségi közlekedést az év során, és ennek megfelelően bevételeink is csökkentek. A turizmussal összefüggésben a gyógyfürdők, a mozik, színházak, más cégeink bevétele is drámai mértékben visszaestek. És ez csak az egyik része, mert a kormány tulajdonképpen a fővárosi önkormányzatra kivetett adót megduplázta már az idei évben is. Úgyhogy összességében erre az évre vonatkozóan egy 69 milliárd forintos mínusz az, amivel szembe kell néznünk. Ráadásul ami a gazdasági folyamatokat illeti, ma már azt gondolom, hogy sem én, sem a kormány, sem a gazdasági szakértők nem számolnak azzal, hogy a gazdaság nagyon gyorsan talpra állna, és arra kell felkészülnünk, hogy a jövő évben még mindenképpen, sőt, talán 2022-ben is hasonló bevételkieséssel kell számolnunk. Ez akkora hiány a fővárosi költségvetésben, amit nem lehet szőnyeg alá söpörni, amit nem lehet kimozogni, amit nem lehet takarékoskodási intézkedésekkel pótolni. Éppen ezért valamilyen kijárat kell ebből a helyzetből. Az egyik lehetséges megoldás, és mi alapvetően ezt szeretnénk elérni, hogy a kormány vonja vissza a „Budapest-adót”, ahogy mi nevezzük, hiszen ez a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett adóforma, amit az önkormányzatok fizetnek, a főváros esetében azzal jár együtt, hogy a fővárosi önkormányzat a magyar költségvetés nettó befizetőjévé vált. Tehát mi többet fizetünk be a központi költségvetésbe ezen az adón keresztül, mint amennyi pénzt az állami normatívákból kapunk azokra az ellátásokra, ahol egyébként az állam feladatait látja el az önkormányzat. Azt szeretnénk elérni, hogy az állam ebben az ügyben vonja vissza ezt az adót. Ennek kapcsán el kell mondjunk egy nagyon fontos dolgot. Amikor az önkormányzatokat különböző megszorítások érték, akkor az volt a kormányzati érv, hogy minden szereplőnek szolidárisnak kell lenni egymással, hiszen az állam, a központi költségvetés bevételei is csökkennek. Igen ám, csakhogy a központi költségvetés esetében ez az adóvisszaesés nagyjából a központi költségvetés hét százalékát jelenti, tehát a harmada annak, amit arányában a fővárosnak el kell tudnia viselni. És ez nem pártpolitikai ügy. Hogy mennyire nem pártpolitikai ügy, az abból is látszik, hogy azt, hogy ennek az adónak a mérséklését kezdeményezzük a kormánynál, a fővárosi közgyűlés fideszes frakciója terjesztette be a közgyűlés számára. A közgyűlés egyhangúlag szavazott róla, tehát ez nem egy pártpolitikai ügy, hanem tulajdonképpen az életünkért futunk. A fővárosi önkormányzat olyan pénzügyi helyzetben van, hogy ezeknek a megszorításoknak a visszavonása mindenképpen szükséges. De mi mindig alternatívákban gondolkodunk, és ezért a kollégáim összeállítottak egy javaslatcsomagot arra az esetre, hogyha a kormány ezen az ágon nem tud, vagy nem akar segíteni. Ez arra a helyzetre reflektál, hogy a gazdaság szereplőit nagyon megtépázta az elmúlt időszak, de nem minden ágazatot és nem minden szereplőt. Egy olyan újraindítási adó koncepcióját tesszük le a kormány asztalára, amely azokban az ágazatokban, amelyek a koronavírus-járvány kapcsán nem szembesültek drámai visszaeséssel, vagy adott esetben még profitáltak is abból, (hiszen ebben a kiskereskedelem bizonyos szereplői még meg is erősödtek ebben a helyzetben), az ötmilliárd forint árbevétel feletti, tehát a kifejezetten nagy tőkeerős cégekre vonatkozóan, amelyek a járványnak nem váltak a veszteseivé, egy nagyon picit, egy fél százalékkal emelnénk az iparűzési adó mértékét. Ez már alkalmas lenne arra, hogy - úgy mondjam - kijöjjünk a vízből és az önkormányzat pénzügyileg nagyon nehéz körülmények között, de mégiscsak túlélje az elkövetkező válságos időszakot. Amennyiben a kormány nem támogat adóemelést, akkor fel kell tennünk azt a kérdést, hogyha a bankok esetében nem vállalja a kormányzat az adóemelést, akkor a fővárosi önkormányzat esetében miért gondolja ezt helyesnek. Ezt a vitát fogjuk lefolytatni. Holnapután, október 15-én lesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése, ahol ezeket a problémákat igyekszünk a kormánnyal konstruktív módon megbeszélni.
Számolnak azzal, hogy lehetnek olyan cégek, amelyek ha adóemeléssel találkoznak, akkor áthelyezik telephelyüket, székhelyüket olyan helyre, ahol nincs ilyen adóemelés?
Hát nézze, azért nem számolunk ezzel, mert az iparűzési adó megállapításánál a ténylegesen elvégzett gazdasági tevékenység helye számít. Nem hiszem azt, hogy a kiskereskedő láncok kivonulnak Budapestről, hiszen itt vannak a fogyasztóik vagy a bankok elmennek, miközben itt vannak az ügyfeleik. Szerintünk ilyen veszély nincsen. Nem vagyunk feltétlenül adóemelés-pártiak, de nem nézhetünk tétlenül a fővárosi önkormányzatban egy ilyen típusú működési hiányt, nem lehet, hogy széttárjuk a kezünket és ne csináljunk semmit. Mi alternatívában gondolkodunk. A kormány számára két alternatívát is felkínáltunk. Nem az a feladatunk, hogy nézzük tétlenül, ahogy a fővárosi önkormányzat ilyen lehetetlen helyzetbe kerül.
Hol fog eldőlni a kérdés? A Közfejlesztések Tanácsának ülésén? Ott látják, hogy mit mond a kormány és utána mennek tovább?
A kormánydelegációt Gulyás miniszter úr vezeti. Bizonyos témákban a Tanács olyan előterjesztéseket fog megtárgyalni, ahol szakértői szinten már zajlik az egyeztetés, és ezek fontos ügyek. A fejlesztésekkel összefüggésben azt gondolom, meg fogunk tudni állapodni. Nem magától értetődő számomra, hogy október 15-én ez a kérdés eldől, de ott nekünk mindenképpen ki kell tennünk ezt az asztalra, és nyilván azt reméljük, hogy előbb-utóbb a kormány, illetve adott esetben a parlament, - hiszen az adójogszabályok módosítására is szükséges lehet - meghozza azokat a szükséges döntéseket, amik ahhoz kellenek, hogy a fővárosi önkormányzat ebből a nagyon nehéz helyzetből ki tudjon valahogy keveredni.
Ha nem számol azzal, hogy a vevőiket itt hagyják a cégek, akkor a főváros mint gazdasági telephely versenyképességét sem fogja rontani ön szerint egy esetleges adóemelés?
Én azt gondolom, hogy ezek olyan ágazatok, amelyek a fogyasztókhoz közel kell hogy maradjanak. Tehát én ilyen típusú veszélyt nem látok.
Tehát nem lesz más választásuk: ha van adóemelés, akkor azt megfizetni itt.
Én azt gondolom, hogy igen. Nyilván senki nem örül annak, hogyha fél százalékkal több iparűzési adót kell fizetni. Azért azt tegyük hozzá, hogy itt arról van szó, hogy két százalékról két és félre emelünk egy adónemet nagy, tőkeerős, egyébként jellemzően nem multinacionális hátterű cégek esetében és csak kifejezetten a válság idejére. Tehát ez egy átmeneti adóforma lenne. De most azt gondolom, ez egy olyan típusú szolidaritást vagy egyenlő közteherviselést feltételez, amely ezeket a cégeket azért nem tépázná meg.
Ugye nem nyereségarányosan, hanem bevételarányosan kell fizetni az iparűzési adót?
Igen.
A következő évre, mikor vége van a válságnak, még többet fizetnének a cégek, vagy akkor visszaállítanák az eredeti állapotot? Van ennek egy technikája?
Mi visszaállítanánk. Hogyha az iparűzési adó tavalyi éves mennyisége befolyna az önkormányzatnak, akkor nem lenne problémánk. Mi azt reméljük, hogy a gazdaság helyre fog állni, de minden előrejelzés szerint leghamarabb’22-ben fogjuk elérni nagyjából a ’19-es szintet, ami ugye azt jelenti, hogy a fővárosi önkormányzat 2023-ban realizálhat ugyanolyan adóbevételeket, mint amelyek a 2019-es évben folytak be a költségvetésbe. Tehát itt van minimum három szűk esztendő: az idei, a jövő évi és az azt követő év, amit nekünk valamilyen módon túl kell élnünk, hiszen a közszolgáltatásokat finanszírozni kell. És ne felejtsük el, hogy Budapest a közösségi közlekedés finanszírozásában tulajdonképpen teljesen magára van hagyva. A nemzetközi finanszírozási sztenderdekhez képest, amelyek nagyjából úgy néznek ki, hogy egyharmad a jegybevétel, egyharmad az önkormányzat kötelezettségvállalása és egyharmad és az állami vagy regionális finanszírozás, - nagyjából ez a hüvelykujjszabály az európai nagyvárosokban - a közösségi közlekedés finanszírozása nálunk nem így van. Ráadásul, az idei évben különösen, nagyon nagy mértékben csökkent a jegybevétel, az állam pedig viszonylag szerény mértékben, nagyjából 10-15 százalékban járul hozzá a tömegközlekedés finanszírozásához. Önmagában csak a budapesti közösségi közlekedés finanszírozása évi 150 milliárd forintot jelent az iparűzési adóbevételeinkből, de hogyha ezek a bevételek nem érkeznek be, attól még a troliknak, buszoknak, metróknak közlekedniük kell. Erre kell valamilyen megoldást találnunk. Minket nem lehet azzal vádolni, hogy ne adnánk javaslatokat. Az egyik javaslatunk az – és ez az elsődleges javaslatunk, mert az a legegyszerűbb helyzet –, hogy visszaállítjuk a 2019-es jogszabályokat a szolidaritási adót illetően. Főleg azért, mert én értem, hogy a válság új helyzetet teremt mindenki számára, de mégiscsak volt egy miniszterelnöki ígéret, hogy ami az előző városvezetésnek járt, az a mostani városvezetésnek is jár, és a kormány abból az alkotmányos alapelvből indul ki, hogy az önkormányzatokkal mindig együtt kell működni. Ezt maga a miniszterelnök mondta, nemcsak nekem, hanem az ország nyilvánosságának. Ahhoz képest Tarlós István esetében a szolidaritás hozzájárulás tízmilliárd forintban volt maximalizálva, most pedig harminc környékén járunk. Ez azért messze nem azt jelenti, hogy egyenlő feltételekkel tud dolgozni a mostani városvezetés az elődeihez képest. Ezen a helyzeten változtatnunk kell, mert a fővárosnak van ugyan még egy minimális pénzügyi tartaléka, de ha a járvány azt elviszi, a válság elviszi, akkor előbb-utóbb el fog lehetetlenülni a közszolgáltatások finanszírozása, és ez nem egy önkormányzat kontra kormánypolitika-meccs, ez a budapestiek és a budapesti szolgáltatásokat használó magyar állampolgárok ügye.
A tartalékról azt mondja a kormány, hogy ez egy 200 milliárdos mennyiség, amelyben 40 milliárd készpénz, 160 milliárd meg állampapír. Hol van ez és mire használják?
Ez egy gyermekes számháború, most nem tudok már másképpen fogalmazni. Összességében a fővárosi önkormányzat szabad felhasználású forrásainak a töredékeit jelentik. Nagyjából, fejből mondom a számokat, nagyjából olyan 35-40 milliárd forint az, ami olyan fejlesztéseknek az önrésze, amelyeket a fővárosi önkormányzat dedikáltan ezekre a célokra kapott. Ezek a fejlesztések tartalékaként vagy fedezeteként szerepelnek. Ennek egy jelentős része az Európai Fejlesztési Banktól érkezett fejlesztési hitel, amit szintén csak fejlesztési célra lehet fölhasználni, illetve, hogy úgy mondjam, minden háztartásban a hó elején, amikor megjön a fizetés, akkor viszonylag sok pénz van, a hó végén, amikor már ki kell fizetni a rezsiszámlát, akkor meg kevés. Tehát erre azt tudom mondani, hogyha megnézzük, hogy mennyi pénz van a főváros számláján, meg mennyi van az államháztartás vagy a központi költségvetés számláján, akkor nagyjából 1:100 az arány. Tehát ezek az aktuális számlakivonatok az égadta világon semmit nem jelentenek. Olyan likvid pénz tekintetében, amit a működési hiány pótlására lehet fordítani, ott a forrás ennél sokkal kisebb, néhány tízmilliárd forint, és hogyha most föléljük, akkor jövőre nem marad semmi. Tehát azt gondolom, hogyha felelősen akarunk nyilatkozni, akkor azt kell mondjam, hogy az idei költségvetési kiesést a főváros még tudná pótolni, de akkor fölélné az összes tartalékát és jövőre nem maradna semmi. Ezt nyilvánvalóan mi nem szeretnénk. Egyébként a Fővárosi Közgyűlés a következő ülésén fog dönteni arról a csomagról, amelyben ezt a gazdasági talpra állást biztosítjuk, és itt egy 30 milliárd forintos visszavágás lesz a kiadásaink kapcsán. Nem fogunk törölni feladatokat, de bizonyos beruházásokat el kell halasztanunk. Még így is kell a meglévő megtakarításainkból nagyjából 15 milliárd forintot biztosítanunk arra, hogy ezeket a lyukakat betömjük, többek között önmagában a jegybevétel kiesését a BKK esetében, amit az év végéig 20-25 milliárd forintra kalkulálunk. Tehát hiába próbálunk mindent megtenni azért, hogy takarékoskodjunk. Nagyon sok cég, amely válságos helyzetbe került, a visszaesés jelentős részét önmaga kigazdálkodta, a BKK is 3 milliárd forintos megtakarítási csomagról döntött a jegybevétel-kiesés kapcsán. Megszüntettünk rengeteg leányvállalatot, gyakorlatilag megszüntettük a cégek marketing és kommunikációs kiadásait, tehát tényleg mindenhol, ahol az nem a minőség rovására megy, meghúztuk a nadrágszíjat. Sajnos egy vállalkozásunk esetében egy, nagyjából az alkalmazottak 9 százalékára kiterjedő, csoportos leépítésre is el kellett szánnunk magunkat. Próbáljuk ezt a lehető leghumánusabban csinálni, de a gyógyfürdők esetében még elbocsátások is vannak. Tehát mi minden szempontból a lehető legtöbb költséget próbáljuk lefaragni, de egy ponton túl ez már a minőség rovására megy. Nem szeretnénk a közösségi közlekedésen spórolni, hiszen a járvány idején biztosítanunk kell azt a kapacitást, amelyet a budapestiek megszoktak: Hiszen ezzel tudunk legalább valamilyen szinten a zsúfoltságon enyhíteni, és végső soron a legnagyobb kiadásunk, működési kiadásaink fele a közösségi közlekedésről szól.
Milyen további takarékoskodási intézkedéseket terveznek bevinni a közgyűlésre? Milyen típusúakat?
Most az év közepén 65 milliárd forintot zároltunk. Ezeknek a zárolásoknak egy jelentős részét vissza kell engednünk, például Lánchídhoz meg más folyamatban lévő ügyekhez a forrásokat biztosítani kell, de 30 milliárd forintot összeszedtünk. Ebben a legkisebb és legnagyobb tételek is szerepelnek, bizonyos beruházások átütemezése is. Egyébként olyan beruházások, amelyek ide az idei évben valószínűleg nem is tudtak volna elindulni, de nem is nagyon siettettük, mert egyszerűen nem tudnánk ezeket finanszírozni. De, mondjuk, az én saját főpolgármesteri keretemet, ami egyébként is sokkal kisebb, mint az elődömé volt, vagy a civil támogatási alapot csökkentettem, és egy csomó olyan önként vállalt feladatot most kénytelenek vagyunk elhalasztani, ami egyébként joggal szerepelt a költségvetésünkben. Nagyon sok az önként vállalt feladat a főváros esetében, sok civil egyesület, kulturális kezdeményezés, ami más szempontból rendkívül hasznos lehet. Itt nagyon nehéz döntéseket kell meghoznunk. De klasszikus közfeladatot nem áldozunk be a mostani zárolás esetében, de 30 milliárd forintot összeszedni azért nem könnyű feladat.
A városligeti építési szabályzattal végleg eldőlt, hogy mi épül a Ligetben vagy még lesz vita?
Egyrészt fontos körülhatárolni vagy összefüggésében látni a Városliget ügyét, mert a főváros új vezetése nagyon sok állami beruházás szempontjából, azt gondolom, rendkívül kompromisszumkész volt. Nekünk nem szívünk csücske az atlétikai világbajnokság, sem az atlétikai stadion, a Galvani-híd helyett mi az Albertfalva-hidat akartuk volna megépíteni, tehát számos olyan dolog van, ahol a kormánynak van egy nagyon markáns szándéka. Mi ezek kapcsán elmondtuk az ellenvéleményünket, de nem vittük törésre ezt az ügyet. A Városliget ügyében azonban olyan mértékben kirajzolódik a politikai-filozófiai különbség a kormány és a főváros között, hogy ebben az ügyben nem tudunk már kompromisszumkészebbek lenni, mint voltunk. Ugyanis azt se felejtsük el, hogy a főváros végül is azt az álláspontot alakította ki a választás után, hogy a Városligetben már megkezdett beruházásokat fejezzék be. Mondhattuk volna azt is, hogy ezeket is állítsák le. A ligetvédők ezt követelték, és támadtak minket azért, hogy ebben túlságosan engedékenyek vagyunk. Ez az ügy háttere. Ami pedig a konkrét helyzetet illeti: itt van egy jogi hercehurca. A városliget-törvény, amit a parlament 2013-ban alkotott meg, úgy fogalmaz, hogy a városligeti építési szabályzatot, amely a Ligetben meghatározza az építési helyeket és a beépítés pontos paramétereit, azt a Fővárosi Közgyűlés alkotja meg. Ez van a törvényben. Ehhez képest, mielőtt még a Fővárosi Közgyűlés elfogadta volna az új építési szabályzatot, és törölte volna azokat az építési helyeket, amelyek azokkal az építkezési tervekkel vannak összefüggésben, amiket a kormány továbbra is szeretne megépíteni, viszont a főváros vezetése meg ezeket nem szeretné a Ligetben látni, ezzel párhuzamosan, még az éjszaka folyamán kijött egy kormányrendelet, ami felülírja a mi rendeletünket. Azt gondolom, ez jogi értelemeben, alkotmányosan is vitatható helyzet. De most nem eljogászkodni akarom, nem lebecsülni a jogi vitáknak a jelentőségét. Ez egy politikai kérdés. A magyar parlamentben a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy olyan beruházás, amit a főváros vezetése nem akar, olyan nem lesz. Úgyhogy innentől kezdve én nyugodt vagyok: Bármit alkotnak a jogászok és bármilyen presztízsháború folyik arról, hogy akkor kinek milyen joga van arra, hogy milyen jogszabályokat alkosson, mi nagyon határozottan és konzekvensen képviseljük azt az álláspontot, hogy nem szeretnénk a Ligetben új épületeket. Elfogadjuk azt az örökölt helyzetet, hogy bizonyos építkezések már elindultak. Ezeknek sem örülünk, de itt az az észszerű kompromisszum, hogy ezek fejeződjenek be, és örülünk a Liget-projekt azoknak az elemeinek, amelyek nem befolyásolják a parknak azt a funkcióját, hogy parkként szolgálja a budapestiek életminőségét. Örülünk a játszótereknek, a futóköröknek, a sportpályáknak, ez nem kérdés. De nem szeretnénk új épületeket, és itt, azt gondolom, a miniszterelnök szava valószínűleg fontosabb, mint az általa vezetett kormány által kiadott rendelet.
Airbnb ügyében elindult-e a kerületekkel való egyeztetés, és ha igen, hova jutottak?
Elindult, közelednek az álláspontok, és a főváros vezetése nem tett le arról a szándékáról, hogy egy egységes Airbnb-koncepciót fogadjunk el. Érdemes tudni, mi a jogi szabályozás. A kerületek kapták meg azt a feladatot, hogy a kormányrendeletet alkotó paraméterek között szabályozzák például azt, hány napig lehet Airbnb- vagy rövid távú, turisztikai célú lakáskiadást végezni. De mi azt gondoljuk, az a helyes, ha van egy fővárosi koncepció is. Ebben folynak az egyeztetések. Az ügy egy kicsit kevésbé forró már sajnos, de bizonyos szempontból szerencsére, a turizmus - remélhetőleg az átmeneti - leállása ezt a kérdést kevésbé tette most élessé. Én egy dolgot kérek, amit ebben a vitában mindenkit fontoljon meg: Igazából annak, hogy valaki a lakását szállásként üzemeltesse és egész évben ilyen módon értékesítse a turisztikai piacon, semmilyen jogszabályi akadálya nincsen, csak akkor más típusú adózási feltételek érvényesek rá. A rövid távú, turisztikai lakáskiadás tulajdonképpen egy adó-optimalizálási kérdés. Tehát az elég hamis az a beállítás, hogy mi bárkit meggátolunk abban, hogy a magántulajdonát vállalkozás céljára használja. Használja. Csak akkor lakás helyett át kell minősíteni szálláshellyé, és azok az adószabályok vonatkoznak rá, mint, mondjuk, a szállodákra vagy a panziókra. Nyilván ez adózási szempontból egy hátrány, de ez ugyanolyan, mint az Uber esetében kialakult vita. Igazából az Uber úgy volt versenyképes a taxitársaságokkal, hogy nem fizette meg azokat az adókat, amiket a taxisoknak meg kellett fizetni. Ugyanez a helyzet alakult ki itt, és azt gondolom, hogy ebben van egy igazságossági kérdés. De, egy szó mint száz, dolgozunk azon, hogy legyen egységes koncepció, és lehet, hogy nem fogjuk tudni tartani azt az ütemet, amit előtte gondoltunk, hogy az ősszel még megvalósuljon, de az sem kizárt, hogy októberben vagy novemberben sikerül egy közös nevezőre hozni a kerületeket.
Visszatérve még a számokra, végül is akkor mennyi tartaléka van a városnak állampapírban?
Az állampapírt úgy kell elképzelni, hogy a fővárosi önkormányzat, ha van egy szabadon felhasználható forrása, akkor nem ül rajta, hanem a törvényi előírásnak megfelelően állampapírba átváltja, majd visszaváltja, amikor ezekre szüksége van. Szabad forrása a fővárosnak, olyan forrása, amit a jogszabályok szerint fölhasználhat, mondjuk, egy likviditási probléma megoldására vagy működési hiány betoldására, az néhány tízmilliárd forint. Tehát messze nem arról van szó, hogy mi ülnénk a pénzen. Ha ülnénk a pénzen, akkor nyilván az elődöm is ült volna rajta, és akkor mindenki megkérdezné azt, hogy akkor miért halasztottak el annyi beruházást, és miért van ennyi adóssága a városnak az infrastruktúrában, hidakban, utakban, vízvezetékekben. Ez egy mese, hogy a fővárosnak ennyi szabad forrása van. Ez néhány tízmilliárd forintra tehető, aminek sajnos egy részét el is kell költenünk azért, hogy ezt a mostani óriási költségvetési lyukat valahogy betömjük.
A néhány tízmilliárdot, hogy kell elképzelni? Tíz, húsz, száz, százharminc?
Most fejből mondom, szerintem 30 és 50 milliárd forint között van az a forrás, amit a főváros a jogszabályok szempontjából szabadon felhasználhat. Az összes többi pénz az a jogszabályok szerint nem is fölhasználható működési hiányra, és nyilván ez is alakul, hiszen folyamatosan jönnek a bevételek és mennek a kiadásaink. De hogyha ezt idén, már bocsánat, eltapsoljuk, akkor jövőre semmilyen pufferünk nem marad, ilyen felelőtlenséget nem vállalhatunk.
Főpolgármester úr, miért szűnt meg a Budapestinfo, ahol olyan jól lehetett kérdezni?
Nem szűnt meg a Budapestinfo, hiszen ezen a héten, most még csak kedd van, de már volt egy nyilvános sajtótájékoztató, ahol bárki bármiről kérdezhetett. Önmagában nekem nincs okom arra, mint Tarlós Istvánnak, hogy a Kormányinfo után a kormánnyal folytatott vitáinkat rendezzük. Annak idején a Lázár János és Tarlós főpolgármester úr közötti állandó vita volt az oka annak, hogy péntekenként a főpolgármester úr sajtótájékoztató tartott. Mi akkor tartunk sajtótájékoztatót, amikor éppen van valami közlendőnk, ez szinte minden héten többször előfordul, és ott, leszámítva az egy szem Hírtévét, amelyet én egy végtelenül nagy erkölcsi és szakmai hiba miatt bojkottálok, mindenki felteheti a kérdését és minden kérdésre válaszolok.
Lánchíd ügyében úgy tűnik, visszatértünk a kiindulási pontra, mert ugyanazok adtak ajánlatot, mint korábban. Mi történt ezalatt az egy év alatt?
Ezalatt az egy év alatt az történt, hogy az előző városvezetés által kiírt közbeszerzést mi le akartuk zárni, tekintettel arra, hogy szkeptikusak voltunk azzal kapcsolatosan, hogy az árak valóban letörhetőek-e. Illetve nem szerettük volna húzni az időt, és ezért idén február végéig tárgyaltunk a kormánnyal azzal kapcsolatosan, hogy az akkori közbeszerzés lezárásához szükséges pótlólagos forrásokat oldjuk meg. A fővárosnak volt annyi mozgástere, hogy a szükséges 8 milliárd forint felét saját forrásból beletegye a hídfelújítási projektbe, és kértük a kormányt, hogy a korábbi hatmilliárd forint felett még négymilliárd forintot biztosítson. Akkor le tudtuk volna zárni a közbeszerzést. Akkor végül is ilyen típusú plusz támogatást a kormány nem adott. Ezt mi elfogadtuk, és éppen ezért elindult az újabb közbeszerzési kiírás előkészítése. Ugye itt a világjárvány kellős közepén vagyunk, de újra meg kellett nézni azokat a műszaki terveket, amik alapján a tavalyi évben az előző városvezetés kiírta a közbeszerzést. Ez a műszaki dokumentáció elkészült. Apró, tényleg nem érdemi változások voltak a műszaki tartalomban, illetve összébb kellett húznunk a projektet, kikerült belőle az alagút és a villamos-viadukt, amelynek a felújítása messze nem annyira sürgős, mint maga a Lánchíd-test felújítása. Semmi különös nem történt, én azt gondolom, mi felelősen jártunk el. Próbáltuk volna sürgetni ezt a folyamatot, az ehhez szükséges források azonban nem álltak rendelkezésre, és kellett három hónap arra, hogy ezt a rendkívül bonyolult műszaki tartalmat ellenőrizzük, és újra kiírjuk a közbeszerzést. Én nem gondolom azt, hogy ebben mi késlekedtünk volna. Őszintén szólva nem nagyon értem ezt a politikai vitát, ami a Lánchíd körül van, tekintettel arra, hogy a Lánchíd felújítását nagyjából tíz éve mindenki azonnali, sürgős feladatnak gondolja. Mi annyit tettünk, hogy felelősen jártunk el, és az új közbeszerzési kiírás előtt ellenőriztük a műszaki tartalmat. Ehhez kellett néhány hónap, és, mondjuk, kétségtelen, hogy a gazdasági és a járványügyi legdurvább helyzet kellős közepén más ügyekre is figyelnünk kellett. A közbeszerzés ki van írva, a közbeszerzésen valóban azok a vállalkozások indultak, akik korábban. Nyilván lehet tudni azt, hogy a nemzetközi piac számára ez a projekt túl kicsi, tehát olyan vállalkozások indulnak el egy ilyen beruházás kapcsán, akik ismerik a magyar piacot és már dolgoztak, úgyhogy még az idén lezárjuk a tárgyalást, a közbeszerzésnek azt a szakaszát, a szerződéskötés idén megtörténhet, és jövő év elején indul a beruházás. Nagyjából abban a menetrendben haladunk, amit eredetileg meghatároztunk, és nincs okunk kételkedni abban, hogy 2023-ra elkészül a híd, úgyhogy a 150 éves Budapest egy gyönyörű születésnapi ajándékkal, a felújított Lánchíddal ünnepelhet.
Hogyha tíz éve minden nap azonnali feladatnak látják, akkor most végül is meddig biztonságos a Lánchíd?
Igazából van egy szakmai vita arról, hogy milyen mértékű beruházást kellett volna megvalósítani. Vannak olyan szakmai vélemények, amik szerint tulajdonképpen az egész hidat újra kéne építeni. Most kicsit leegyszerűsítve fogalmazok, de ez nem áll messze a valóságtól, de azért a szakmai konszenzus az, - és azért ilyen mérnöki kérdésekben szerintem a politikusok ne nagyon legyenek hiperkreatívak, - hogy a mostani felújítással azért még évtizedekig fogjuk tudni használni a Lánchidat. És a helyzet az, hogy mennünk kell tovább, a Petőfi-híd és az Árpád-híd is olyan állapotban van, hogy el kell kezdenünk a beruházás előkészítését. Az lenne a jó, hogyha nagyjából minden önkormányzati ciklusban megújulna egy budapesti híd. Ezt az ütemet az elmúlt két ciklusban nem sikerült tartani. Most a Lánchíd felújítása elindult, de a Petőfi-híd felújításának a tervezését, amennyiben a forrásokat tudjuk biztosítani, el kell kezdenünk. Sajnos nagyon rossz állapotban vannak a budapesti hidak és a felüljárók is, amikkel egyébként szintén sok problémánk lesz, hiszen például a Drégelyvár utcai felüljáró 30 éve nem volt fölújítva. Most végre nekikezdtünk és a munka közepén derült ki, hogy a technológia, amit alkalmazni akartunk, egyszerűen sajnos nem elégséges. Attól félünk, hogy más, szintén évtizedek óta fel nem újított felüljárók esetében hasonló problémával szembesülhetünk.
Egy új híd akkor végleg lekerült a napirendről Budapesten?
Új hidat a főváros nem tervez építeni. Eddig is az volt a szereposztás, hogy az új hidakat az állam építi. A kormány a Galvani-híd megépítését ambicionálja, amely mellett szólnak szakmai érvek, és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén a fővárosi önkormányzat azzal a feltétellel tudott partnerséget ajánlani a Galvani-híd kapcsán, hogy a Galvani-híd érdemben csökkentse a belváros autóforgalmát. Kialakult egy vita arról, hogy a hídnak az úthálózatba-kötése ezt a célt milyen mértékben szolgálja. Kialakult egy vita a Határ út menti kiserdő kapcsán. Itt még van számos kérdés, amit meg kell beszélni. Mi attól félünk, hogy a Galvani-híd, ahelyett, hogy a belvárosból kivinné a forgalmat, azokkal az elképzelésekkel, amit a kormány letett az asztalra, lehet, hogy éppen az ellenkezőjét éri el, és inkább az M0-ás körgyűrűről vinné be a forgalmat, hiszen egy közvetlen kapcsolatot hozna létre a Ferihegyi úti gyorsforgalmi út és az M1–M7 autópálya között. Aminek persze van hálózati előnye, de biztosan nem a forgalomcsillapítást fogja szolgálni.
Egy éve nyerte meg a választást. Van olyan, amiről úgy gondolta, hogy egy év alatt túl lesz rajta mostanra, de nem tudott rajta túl lenni?
Igazából nem, hiszen az első év, azt gondolom, egy olyan időszak minden önkormányzat esetében, amikor a megörökölt beruházások menedzselésére van szükség, föl kell mérni az önkormányzat valódi állapotát, helyzetét és így nekiindulni a tervek megvalósításának. Én egy örök elégedetlen ember vagyok, mások munkájával hajlamos vagyok elégedett lenni, a sajátommal kevésbé. De ezzel együtt is azért azt gondolom, hogy tekintettel arra, hogy a kapacitásaink egy jelentős részét az elmúlt egy évben a járványügyi védekezés vitte el, és egy politikai örvénybe is került a magyar belpolitika a járványügyi védekezés kapcsán, és sok, én azt gondolom, méltatlan támadást is ki kellett állnom, összességében úgy vélem, azon az úton indultunk el, amiről a programom végrehajtása szól. Bizonyos ügyek pénzügyi fedezete nehezebben finanszírozható, például ingyenessé tettük az álláskeresőknek a közösségi közlekedés használatát és nem tettünk le arról, hogy a 14 évnél fiatalabbak esetében is megtörténjen ez, de most, ebben a helyzetben, amikor a csőd szélén állunk, nyilván nehéz ilyen típusú vállalásokat megvalósítani. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a zöld, élhető város-vízió irányába azért tettünk fontos lépéseket, és a költségvetési mozgásterünk tükrében remélem, hogy az elkövetkező években azért sikerül megvalósítanunk a programunk legfontosabb célkitűzéseit. Az meg nyilván velejárója ennek a helyzetnek, hogy az ember megörököl olyan beruházásokat, amelyek egyszerre jelentenek előnyt meg hátrányt. Mondjuk, a biodóm-beruházás menedzselése, a Lánchíd ügye vagy éppen a 3-as metró felújítása. Egyszerre van az, hogy van valami pozitív dolog, amit vihetünk tovább, de a problémái is rendkívül jelentősek. Például az M3-as metró felújítása kapcsán még mindig nem sikerült megállapodnunk a kivitelezővel, aki új igényekkel lépett elő, a biodóm esetében hiányzik minimum 5 milliárd forint, de lehet, hogy inkább több, a Lánchíd esetében pedig ismerjük ennek a kálváriáját. Nem panaszkodom, csak azt gondolom, hogy önmagában az is egy embert próbáló feladat volt, hogy ezeket a megörökölt beruházásokat tovább tudjuk vinni, és kihúzzuk őket azokból a nehéz helyzetekből, amibe belecsúsztak az elmúlt időszakban.
Az eldőlt, hogy a Biodómból mi lesz? Mert alighanem őscápákat már senki nem akar ott finanszírozni.
Ez egy csapdahelyzet. Én azt gondolom, be kell fejezni a beruházást. És ráadásul úgy kell befejeznünk a beruházást, hogy ne az adófizetőknek kelljen finanszírozni annak a működését. Tehát hogyha olyan módon fejeznénk be a Biodómot, hogy azt a felhasználói élményt, amit az Állatkert előző vezetése megálmodott, nem tudja szolgálni, akkor egy örök veszteség és egy tájseb lesz belőle. Éppen ezért a főváros projektcége, az Enviroduna egy olyan tanulmányt tett le az asztalra, ami ugyan jelentősen csökkentette a forrásigényt, de azzal az alapelvvel állt hozzá, hogy a hosszú távú finanszírozhatóság érdekében igenis legyenek cápák a Biodómban, hogy egyszerűen válaszoljak a kérdésére. Mert akkor tudja a nemzetközi turizmus-porondon Budapestet pozicionálni ez a beruházás. A beruházási költséget biztos nem fogja visszahozni, de legalább a működés költségét ki tudja egyenlíteni, hogy ne kelljen újabb adófizetői pénzeket beraknunk az Állatkert működésébe. Tudni kell, hogy a Biodómtól függetlenül a történelmi Állatkert működése is veszteséges volt, a fővárosi önkormányzat támogatást adott az Állatkertnek, ami azért nem magától értetődő. Az állatkertek túlnyomó többsége vagy nyereséges vagy legalábbis nullszaldós. Mi szeretnénk odáig eljutni, hogy a Biodóm és az Állatkert egésze olyan módon lehessen fenntartható, hogy ne kelljen plusz költségvetési pénzeket biztosítanunk a működés céljából.
Két erős témája is volt annak idején a kampánynak, az egyik a fővárosi patkányinvázió, a másik meg az egységes budapesti parkolás. Ezekben mentek előre?
Ami a patkányügyet illeti, ott valóban úgy gondolom, joggal érte a kritika az előző városvezetés által kiírt beszerzést, amelyről egyébként azóta bírósági döntés is megállapította, hogy nem volt jogszerű, pontosabban újraindította a folyamatot. Azóta egyébként a jogszabályok is változtak, amelyek a patkánymentesség kialakításával vagy fenntartásával kapcsolatosan szükségesek. Átalakult a hatósági környezet is, ennek megfelelően új közbeszerzést írtunk ki, amely már megfelel az új jogszabályoknak. Ezzel együtt is - nyilván ez nem a mi érdemünk, de ettől még ténykérdés -, a patkányészlelések száma nagyon jelentős mértékben csökkent az elmúlt időszakban. Ez a probléma, ebben az értelemben, legalábbis most, nem akut és az új jogszabályoknak megfelelő közbeszerzés folyamatban van.
De mitől csökkent a patkányészlelések száma? Van erre valami elméletük? Nyilván a patkányok nem nagyon olvassák a közlönyt, hogy új szabályok vannak, most nem kéne előbújni.
Nyilván nem, és nem az új főpolgármester személyének köszönhető ez sem. Nem tudom, ebben nem vagyok szakértő, de kétségtelen, hogy ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyunk. Más szempontból pedig szeretnénk visszaállítani azt a szolgáltatási színvonalat, ami Budapesten az elmúlt évtizedekben jellemző volt. Ezt szolgálják a járványügyi meg a népegészségügyi hatóságokkal közösen kialakított új szakmai feltételek. Érdemes lenne egy szakértőt megkérdezni, hogy hogyan, miért alakult így ez a helyzet, de kétségtelen, hogy ez a helyzet most. Az egységes parkolás kapcsán pedig elindult az egyeztetés. A fővárosi önkormányzat szeretné a lehető legegységesebbé tenni, a jogszabály adta lehetőségeken belül, a parkolási rendszert, ameddig a törvényi feltételek ugye nem változnak. Ez azt jelenti, hogy a fővárosi önkormányzat szeretne egy egységes parkolási applikációt létrehozni, amelynek a keretében az első 15 perc ingyenes parkolást is igénybe lehet venni, és a mostani parkolási díjtételekben meglévő egyenetlenségeket, véletlenszerűségeket kiiktatni, és egy egységesebb, koherensebb díjstruktúrát kialakítani, amely a belvárosban jelenthet valamilyen mértékű parkolási díjemelést, illetve a parkolási időzónáknak a kitolását. De a helyi polgármestereknek jogos igénye, hogy a helyben lakók érdekében legyen ebben változás. Cserébe a főváros egy egységesebb, költséghatékonyabb, a parkolási bevételek egészét az önkormányzati rendszerben tartó informatikai fejlesztést végez. Nagyjából a jövő év közepére készülhet el ez az applikáció, és akkor biztosítani tudjuk a budapestieknek azt a vállalásunkat, hogy a rövid távú parkolást ösztönző módon az első 15 perc ingyenességét biztosítsuk.
Azt kitárgyalták már, hogy a parkolási bevételek hova fognak folyni, ha lesz egy egységes applikáció?
Igen, tárgyalunk erről a kerületekkel. Hadd ne mondjam el ennek a részleteit, de az alapelv az az, hogy a parkolási bevételek elsöprő többsége továbbra is a kerületeknél marad. A főváros a saját tulajdonában lévő parkolási helyek után a költségek levonása után kap bevételeket. Itt elfogadtuk azt az alapelvet, hogy a parkolási megállapodásunk során a főváros csak az igazolt költségeket fogja elfogadni. Tehát hogyha valamely kerület nagyon drágán üzemelteti a parkolási rendszerét, akkor azt sajnos mi nem tudjuk figyelembe venni és a legolcsóbb, a mindenkori leghatékonyabb parkolási rendszerhez mérjük az igazolt költségeket. Tehát itt van a fővárosnak egy bevétele és a főváros által fejlesztett applikáción keresztül megvalósuló parkolások egy része kerülhet a BKK bevételei közé, tehát a közösségi közlekedés finanszírozásának lehet forrása. Ebben még tárgyalunk a kerületekkel, de az a helyzet, amit egyébként a törvények előírnak, hogy alapvetően a kerületeknél landol a parkolási bevétel, ez a helyzet nem fog megváltozni. Mi arra törekszünk, hogy egy picit a főváros bevételeit növelni tudjuk, éppen azért, hogy ne csak a mostani válságban, hanem egyébként hosszabb távon is érvényesüljön az az alapelv, hogy az ilyen nagyvárosok, mint Budapest, parkolási bevételei szinte minden esetben egy az egyben a közösségi közlekedés finanszírozását szolgálják. Ilyen típusú bevétele a fővárosnak nincsen, hiszen az iparűzési adóból finanszírozzuk a közösségi közlekedést.
Volt egy időközi országgyűlési képviselőválasztás a minap. Szerencsés volt a Judapest kifejezésével is híressé vált jelöltet támogatnia?
Hát nézze, ez egy nagyon nehéz ügy, hiszen - legyünk igazságosak - Bíró László közéleti tevékenysége kapcsán egy Facebook-poszt volt az egyedüli, aminek kapcsán őt, egyébként teljes joggal, a nyilvánosság számon kérte. Nehéz helyzet ez, nyilván, hogyha tudtuk volna, akár a jelölt tudta volna, hogy egyáltalán valaha ilyeneket leírt egy Facebook-kommentben, akkor...
Na de a jelölt csak tudta, hogy mit írt egy Facebook-kommentben, hát mindenki facebookozik, nem?
Igen. Biztos önnek is van olyan Facebook-kommentje, amire lehet, hogy nem emlékszik néhány évvel később. Nem akarom ezt elviccelni, mert ez borzasztó nehéz történet. Én természetesen az összes ilyen típusú kijelentést, bárki teszi azt, akár velem egy szövetségben vagy velem az ellentétes oldalon áll, bárki is, számomra ezek teljesen elfogadhatatlanok. Egy dolog van, az, amit a Jobbik politikusa kapcsán én azért ma nagyon fontosnak érzek, azt, hogy ő mégis tudott bocsánatot kérni ezért a kijelentéséért, és nekem ezt személyesen is elmondta, és én ezt egy őszinte bocsánatkérésnek gondoltam. Nyilván velem még nem fordult elő, hogy ilyen ostobaságot írjak bárhol, de úgy látszik, hogy ezzel azért nem vagyunk egyformák. Én azt gondolom, hogy az ellenzéki egység kialakítása egyedül hozza el Magyarországon annak az esélyét, hogy legyen politikai változás, ezért én a magam részéről dolgozom azon, hogy ez az ellenzéki egység létrejöjjön. Viszont nagyon fontos, hogy a közös politikának közös erkölcsi alapjai kell hogy legyenek, és az ilyen típusú kijelentések ebbe nem férnek bele.
Időnként beszél arról, hogy indul vagy nem indul miniszterelnök-jelöltként. Ezt miért érzi fontosnak, hogy ezt időnként leszögezze?
Én nem érzem fontosnak.
Kérdezik és azért mondja?
Önök szokták megkérdezni. Én csak akkor beszélek erről, amikor ezt az újságíró megkérdezi. Úgyhogy ha nem kérdezik meg olyan sokszor, akkor nem fogok olyan sokszor beszélni róla, megígérem.
Van, aki kapacitálja, hogy erről beszéljen, az újságírókon kívül?
Hát politikai szövetségeseim egy jelentős része gondolkodik bennem, mint lehetséges miniszterelnök-jelöltben. Én mindig megkérem őket, hogy inkább keressünk közösen más alkalmas jelöltet. Hál’ istennek vannak még.
De még mindig gondolkodik? Hát most már negyvenszer elmondta, hogy nem.
Nem gondolkodom.
De nem Ön, a politikai szövetségesei.
Hát nézze, optimista emberek úgy látszik, abban bíznak, hogy előbb-utóbb meggyőznek.
De mi a tapasztalata, a politikai ellenfeleivel vagy a szövetségeseivel simább az együttműködés a Fővárosi Közgyűlésben?
Hát természetesen a szövetségeseimmel. Én azt gondolom, hogy így egy év tükrében elmondhatjuk azt, hogy a fővárosi önkormányzatban a többséget adó koalíció működése, szerintem kiegyensúlyozott. Szerintem nekünk sokkal kevesebb vitánk van egymással, mint akár az előző városvezetésben lehetett hallani politikai villongásokat. És vannak olyan politikustársaim, akik már 2010 előtt is, ha nem is ebben a pozícióban, de itt dolgoztak. Ők is azt mondják, hogy, mondjuk Demszky Gábor főpolgármesterséghez képest is sokkal kevesebb belső vitánk van. Én egy konszenzuskereső ember vagyok, azért velem viszonylag nehéz összeveszni. Azt nagyon sajnálom, hogy a kormánnyal való együttműködés, amely a választás utáni néhány hónapban, ha nem is baráti, de egy viszonylag korrekt szakmai alapon nyugvó együttműködést jelentett, és mindenféle politikai viták ellenére konkrét ügyekben előre tudtunk haladni, a járvány kapcsán a kormányra fokozódó politikai nyomás révén eléggé elromlott. Azt remélem, hogy az október 15-i FKT-ülésen a konkrét ügyekben sikerül majd előre lépnünk. Ezek között a konkrét ügyek között a legfontosabb nekünk nyilvánvalóan a város működőképességéhez szükséges kormányzati támogatás megszerzése, mert jelenleg a gazdasági visszaesést és a kormányzati sarcokat együtt a főváros nem tudja kigazdálkodni és egyébként nem is akarja, mert nem érezzük ezt igazságosnak.
Milyen a kapcsolata a politikai szövetségeseivel, a pártelnökökkel? Egyeztetnie kell fővárosi kérdésekben velük?
Azt, hogy kell, ezt nem így fogalmaznám. Nekem van igényem arra, hogy ha jelentősebb dilemmával állunk szemben, akkor - tekintettel arra, hogy a fővárosi koalíció működésének van az egész belpolitikára ható kisugárzása, - bizonyos ügyekben konzultálok pártelnöki szinten is. Ez nagyjából úgy évente két-három alkalommal előfordult az elmúlt egy évben, de egyébként alapvetően tartjuk magunkat ahhoz, hogy a főpolgármester-helyettessel, frakcióvezetőkkel konzultálunk ezekben az ügyekben, akik nyilván adott esetben a saját pártjuk véleményét is képviselik a főpolgármesteri kabinet ülésein. Én úgy emlékszem, hogy három alkalommal volt, hogy a pártelnökökkel is egyeztettünk fővárost érintő ügyekben, de én mint a Párbeszéd társelnöke, természetesen részt veszek azokon a találkozókon is, ahol az ellenzéki pártvezetők találkoznak. Erre két alkalommal került sor, remélem, hogy az elkövetkező időszakban azért több ilyenre is sor kerülhet.
De milyen típusú ügy az, amit fel kell vinni pártelnöki szintre? Mi az a három?
Nem konkrét ügyek voltak. Én nagyjából úgy emlékszem, hogy három ilyen találkozó volt, és azt is elmondhatom, hogy nem minden ügyben sikerült mindig meggyőznünk egymást. Néhány szimbolikus ügyben, elsősorban szimbolikus ügyben lehet tudni azt, hogy a koalíción belül voltak véleménykülönbségek, de nagyon fontos, hogy ezeket korrekten kezeltük, tehát senki nem okozott senkinek meglepetést, és tényleg az elmúlt egy évben rendkívül fegyelmezetten képviseltük a közös ügyeinket.
Hogy lehet az, hogy egy fővárosi frakció beleszól egy fővárosi cég üzleti ügyeibe? A Városüzemeltetési Holding vezetője mesélte el a Népszavának, hogy például a temetkezési díj módosításánál politikai nyomásra elálltak attól, és ezzel Ő nem tudott mást csinálni, minthogy végrehajtja.
Nincs ezzel probléma, ez egy közgyűlési döntést feltételezett. A temetkezési díjak nagyon régóta nem emelkedtek. Abban az értelemben van egy igazságossági probléma, hogy rászorultsági elvtől függetlenül tulajdonképpen a fővárosiak pénzéből dotáljuk a temetkezési szolgáltatásokat. De végül az egyik frakció azt kérte, hogy ezt a kérdést tárgyaljuk újra. Én azt gondolom, hogy ez nemcsak tisztán szakmai kérdés, ez részben politikai kérdés is. Azt a döntést hoztuk, hogy a temetkezési díjakkal kapcsolatos döntést az éppen felálló Fővárosi Idősügyi Tanács ülésén megtárgyaljuk és ott próbálunk egy szempontrendszert kialakítani, a szociális szempontokat és a költséghatékonysági szempontokat egyaránt érvényesíteni. Azt gondolom, talán ez volt az egyedüli vitánk az elmúlt egy évben, ami nyilvánosság előtt is érzékelhető módon megjelent. Azért hogyha megnézzük azt, hogy az ügyek nagyjából 99 százalékát megoldottuk a tárgyalóasztal mellett és a nyilvánosságot nem fárasztottuk ezekkel az ügyekkel, akkor ez egy nagyon jó arány.
Igazi érzelmeket képes kiváltani a budapesti kerékpáros-közlekedés új szabályozása. Egy ilyen reggelen például, amikor vízszintesen esik az eső és csak néhány fok van, ezt hogy számolják be?
Arra senki nincs felkészülve, hogy időjárás-függően átalakítsa a közösségi közlekedést, vagy az úthálózatot éppen akkor új funkciókkal lássa el. Nézze, hogyha valaki megnézi, hogy azok a városok, amelyek ma a világ legélhetőbb városai, hogy jutottak el odáig, hogy a belvárosuk túlnyomó többsége teljes mértékben forgalomcsillapított, és hogy vannak olyan városok is, ahol konkrétan be sem lehet hajtani autóval a történelmi belvárosba, akkor ezekre a városokra irigykedve nézünk mindannyian. Én mindenképpen. De hogyha valaki turistaként járt, mondjuk, Ljubljanában, akkor valószínűleg nagyon jól érezte magát, és az ott lakók is nagyon jól érzik magukat ettől. De ezek a városi átalakulások mindenhol konfliktusokkal jártak. Az a különbség, hogy Párizs harminc évvel ezelőtt zárta le, elsőként, a Szajna partját az autók elől, és adta át a gyalogosoknak és a sétálóknak. Ma Párizs ebből a szempontból egészen máshogy néz ki, mint harminc éve. De ott is óriási konfliktusok voltak ebből. Ehhez képest azt kell mondjam, hogy a budapesti közlekedésben résztvevő különböző szereplők rendkívül türelmesek. Teljesen természetes, hogy amikor egy város megváltozik, az kivált egy társadalmi vitát. Én nem gondolom, hogy ez a vita olyan mértékű lenne, amitől meg kéne rettennünk vagy meg kéne ijednünk. Én a programomat hajtom végre, és ennek biztosan része az, hogy ne kelljen, mondjuk, Budapesten évente két-háromezer embernek meghalni a levegőminőség kritikus állapota miatt. És tudom azt, hogy amikor megváltoznak a szokásaink, amikor újra kell terveznünk a közlekedésünket a városban, akkor az jelent rövidebb távon konfliktusokat. Néhány nappal ezelőtt jártam a VII. kerületi önkormányzatnál és találkoztam nemcsak a polgármesterrel, hanem a helyi képviselőkkel, akik egy kisebb lakóövezetet képviselnek. És ugyan a belső-erzsébetvárosi forgalomcsillapítás sem volt konfliktusmentes, de az összes képviselő arról számolt be, hogy a lakók nagyon-nagyon örülnek annak, hogy a saját kis utcáik, ahol egyébként nagyon kevés a zöldfelület, nagyon kevés a szabad tér, hogy ezek a kis utcák megszűntek autópályák lenni, és hogy nincsen rajtuk átmenő forgalom, csak helyi érdekeltségű. Én azt gondolom, hogy a város szeretni fogja ezt az új forgalmi rendet. Meg fogják szokni azok is, akik adott esetben úgy érzik, hogy vesztesei ennek az átalakulásnak. Összességében, azt gondolom, az egész város a győztese lesz.