Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
330.43
bux:
116567.93
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Sok nyűggel járhat most egy külföldi nyaralás, ezért nem árt résen lenni

Nem jelent nagyobb kockázatot egy autóbuszos utazás, mint egy repülőgépes, de előtte érdemes felkeresni a koronavirus.gov.hu oldalt – mondta Kiss Róbert Richard, az InfoRádió Világszám című utazási magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetője.

Horvátországban 70 százalékkal kevesebb a turista a tavalyi évhez képest. A nagyobb szállodákban most kevesebb vendég tartózkodik, a kisebb szálláshelyek jóval népszerűbbek – ismertette az InfoRádiónak Kiss Róbert Richard. A turisztikai szakember arra is felhívta a figyelmet, a Horvátországba indulóknak előzetesen regisztrálniuk kell az Enter Croatia nevezetű honlapon keresztül, vagy utazáskor a határon, közölve a hatóságokkal az elérhetőségeiket, valamint a szálláshelyüket. Tehát nincs arra mód a nyaralás alkalmával, mint hajdanán, hogy az ember egy-két eltöltött nap után átköltözzön egy másik helyre, mert a foglalási portálok ezt lehetővé tették – tette hozzá.

Megjegyezte, a tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos időszakokban nagyon komoly sorok alakulnak ki a magyar–horvát határon, még akkor is, ha előzetesen regisztráltunk, hiszen ezt sokan nem teszik meg. Tehát egy külföldi út alkalmával, így Horvátország esetében is, fel kell készülni arra, hogy

a különféle egészségügyi előírások és ezek következményei számos macerával, köztük hosszas várakozással járhatnak

– fogalmazott.

Mi a helyzet a reptéren?

Az InfoRádió Világszám című utazási magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetője arról is beszélt, hogy a fapados légitársaságok már újraindították a járataik többségét. Ezek esetében elsősorban azzal kell számolni, hogy

az eddigieknél is korábban meg kell jelenni a légikikötőkben,

hiszen sok ország esetében külön procedúrákra kell készülni. A Görögországba tartók esetében példul ellenőrzik a QR-kód meglétét, amit egy, az utazást megelőzőleg 48 órával kitöltött, angol nyelvű formanyomtatvány kitöltése alkalmával lehet beszerezni, ami szintén időbe telik. Kiss Róbert Richard arra is figyelmeztetett, a repülőtéren

mindenkinél legyen maszk,

hiszen ennek viselése a legtöbb légitársaság által üzemeltetett járatok fedélzetén kötelező. Ügyelni kell továbbá arra is, még ha csak rövid távra is utazik az ember, hogy érdemes a biztonsági ellenőrzést követően vizet vásárolnia, tekintve, hogy sok esetben a felszolgálás is szünetel a gépeken.

Tájékozódás

Az InfoRádió turisztikai szakértője elmondta, hogy utazás előtt

a koronavirus.gov.hu oldalt mindenképp érdemes felkeresni,

hiszen itt naprakész információkhoz lehet jutni. Emellett fontosnak tartaná, hogy megnézzük a konzuli szolgálat honlapját, ugyanis a Külügyminisztérium már külön jelzi a nem javasolt kategóriába tartozó, piros színnel jelölt országokat, ahová az utazási irodák nem is szervezhetnek utakat. Amennyiben valaki egyéni utazó – tette hozzá a turisztikai szakértő – nem árt arra ügyelnie, hogy a biztosítók általában nem kötnek biztosítást, ha mégis piros országba utazik. Kiss Róbert Richard hozzátette,

már van a piacon karanténbiztosítás.

Bizonyos összeghatárig, ami pár százezres nagyságrendű, térít valamelyest abban az esetben, ha valaki karanténba kerül, ami a megkötéskor még nem volt várható. Megjegyezte, nyilván a biztosítás nem oldhat fel senkit egy karanténkötelezettség alól, de például a kieső munkabér egy részének pótlására alkalmas.

Kettős folyamat

A Világszám szerkesztő-műsorvezetője arról is beszámolt, hogy az utazási irodák lemondták a legtöbb buszos görögországi utat. Hozzátette, ezen a téren ugyanakkor kettős folyamat figyelhető meg a piacon: az erősödő járványhelyzet miatt vannak, akik kivárnak, esetleg kicsit visszafognak, ugyanakkor a korábban, május végén–júniusban, még a bizakodó hangulatban elindított járatbővítések mind a légi-, mind a busztársaságok esetében megfigyelhetők voltak. Az autóbuszokat fertőtlenítik, az ültetési rendben pedig ügyelnek arra, hogy ne legyenek egymáshoz túl közel az utazók, így

nem jelent nagyobb kockázatot egy autóbuszos utazás, mint egy repülőgépes,

tette hozzá Kiss Róbert Richard.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×