Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
316.37
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: facebook.com/orbanviktor

Orbán Viktor becsületbeli ügyről beszélt Miskolcon

Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen a helyi televízió Miskolci Napló című műsorában kedden.

Kijelentette: a miniszterelnöknek akkor kell egy kampányban részt vennie, ha országos kérdésekre akarják a figyelmet irányítani. "Itt most nem ez a helyzet", arra akarják ráirányítani az emberek figyelmét: "fontos, hogy alkalmas jelölteket találjanak a városi testületekbe, és alkalmas polgármestert válasszanak" - fogalmazott.

Úgy látja, ő ehhez keveset tud hozzátenni, mert a jelölteket helyben ismerik, "a döntést sokkal inkább a személyes helyismeret alapján érdemes meghozni, nem pedig az én, mondjuk úgy, hogy politikai természetű kommentárjaim alapján".

"Nincs igény arra, hogy országjárásban legyek"

- tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte: azért jött el mégis, mert

Miskolc fontos város, "becsületbeli ügy", hogy itt legyen.

Támogatja Alakszai Zoltánt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, "jó szívvel" ajánlja. Sokat számít egy olyan jelölt, aki "hazajön" Miskolcra, jobban lehet bízni egy olyan emberben, aki nem kényszerből maradt egy városban, hanem mert ezt választotta - vélekedett.

A miniszterelnök agilisnak nevezte a polgármesterjelöltet, "van benne energia", lehet vele dolgozni.

Mindazonáltal a döntő ok, amiért Miskolcra látogatott, hogy tartozik az előző polgármesternek, Kriza Ákosnak, akivel régóta dolgozik együtt - mondta Orbán Viktor. Az előző polgármester "fantasztikus munkát végzett" a városban, most fognak beérni ennek a gyümölcsei - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: azért harcol, hogy "az öröksége ne menjen tönkre", ne engedjük, hogy "ellenzéki főhadiszállást csináljanak ebből a városból, és az előző évek munkája áldozatául essen a pártcsatározásoknak".

A kormányfő arra kérte a miskolciakat, hogy "folytassuk azt a munkát, amit Kriza Ákos polgármester úrral megkezdtünk". Kriza Ákos rendet rakott, belendítette a turizmust, tervek vannak a közlekedés átalakítására, "komoly dolgok történtek" - mutatott rá.

Az elmúlt évek legnagyobb eredményeként értékelte, hogy sikerült olyan beruházásokat vinni a városba, amelyek munkahelyeket hoztak létre. Emellett jelentős eredménynek nevezte, hogy "a közbiztonság mértéke a kétszeresére nőtt", vagyis a bűncselekmények száma a felére csökkent, Miskolc rendezett város lett.

Orbán Viktor kiemelte: "ha olyan polgármester lesz, akivel tudok együttműködni, akkor biztosan meg is csináljuk azokat a beruházásokat, amelyek a várost nemcsak biztonságossá teszik, hanem széppé". A tervek már nagyjából megvannak, Miskolc képe, hangulata a következő években erőteljes javulás előtt áll - mondta.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Miskolc előtt két lehetőség áll: "azt is lehet csinálni, amit az ellenzék javasol, ha az emberek ezt választják, akkor úgy lesz", a Demokratikus Koalíció (DK) politikájának megfelelően harcolni fognak a kormány ellen. Ugyanakkor Orbán Viktor azt ajánlotta, hogy "ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért". Ehhez viszont egy olyan polgármester kell, aki a város érdekében a kormánnyal együttműködik - fűzte hozzá.

Úgy vélte, "egy DK-s ellenzéki polgármester, az szükségszerűen a kormány ellensége lesz". A választást rá akarják fűzni arra a logikára, hogy a helyi ügyek, fejlesztések, a helyben élők érdeke helyett inkább egy nagy politikai csatát vívjanak - mondta. Hangsúlyozta: ha fejleszteni, beruházni akarunk, ha munkahelyeket akarunk, ha meg akarjuk valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni".

A miniszterelnök kijelentette: elkötelezett Miskolc, az ott élők és a leendő polgármester mellett is, "ha az nem harcolni akar ellenem", hanem a városiak érdekében együtt akar működni. "Minden egyes voks számít, és a miskolci emberek kezében van a városuk jövője" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×