Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.48
bux:
116587.32
2026. január 12. hétfő Ernő

Pest megye a legfertőzöttebb

Több mint félezer hatvan év feletti ember követett el bűncselekményt Észak-Magyarországon tavaly, Borsod megyében például háromszáz időskorút értek tetten a rendőrök. Az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai szerint a Dunántúlon nyugalmas az élet.

Még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából, tavaly 19 ezer esetet regisztráltak a rendőrök. Ennek legfőképpen az az oka, hogy itt él Magyarország lakosságának 12,5 százaléka – azaz 1 226 115 fő. A pestiek az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai szerint gyakran ülnek a volán mögé ittasan, de kábítószer-birtoklás és lopás miatt is sokan bajba kerültek. Jó hír viszont, hogy hét év leforgása alatt 47 százalékkal kevesebb bűncselekményt rögzítettek.

Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország. Bár 2010 óta 51 százalékkal, a felére csökkentek a bűncselekmények, a rendőrségnek ebben a térségben még mindig bőven akad dolga a bűnmegelőzés terén is, kiváltképp a fiatalkorúak körében - írja a Magyar Idők.

Tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis közel 13 ezer volt a regisztrált bűncselekmények száma, amellyel kivívta magának a második helyet a legfertőzöttebb megyék listáján. Toplistás az ittas vezetés, a csalás és az okirat-hamisítás, miként a lőfegyverrel való visszaélés is gyakori, több mint ötezer alkalommal érkezett bejelentés emiatt. A kábítószer-birtoklásban és annak értékesítésében szintén élen járnak, Pest megye után itt a legtöbb a droggal kapcsolatos ügy.

Az időskorúak pedig meglepően aktívak, ám sajnos negatív tekintetben: kiugróan magas a bűnelkövetők száma ebben a korcsoportban, tavaly 301 embert értek tetten, főként lopás, ittas vezetés és közokirat-hamisítás miatt. A legtöbb fiatalkorút Heves és Nógrád megyében lopás, garázdaság és kábítószer miatt állították elő az elmúlt egy esztendőben.

Bár Tolna megyében harmadannyi a bűncselekmény 2010-hez képest, a bűnügyi térkép szerint átlag feletti a fertőzöttségi szintje, ahogyan Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyének is: az idősebb korosztálynak itt közokirat-hamisítás, lopás és ittas vezetés, míg a fiatalkorúaknak legtöbbször a lopás, a testi sértés és a garázdaság okán kellett felelniük tetteikért. Utóbbi korcsoportból közel hatszáz olyan elkövetőt fogtak el, akik még nem töltötték be 18. életévüket.

A Dunántúlon viszont, főképp a határ menti régió­ban – az ORFK adatai alapján – nyugalmas az élet. A legbékésebb megyék közé tartozik Veszprém, Vas és Zala, de alacsony a bűnözés foka Komárom-Esztergomban is: itt csak háromezer esetet regisztráltak a múlt évben. Érdekesség: a megyében a hatvan év feletti korosztályt leggyakrabban ittas vezetés, közúti baleset és a természet károsítása miatt állították elő.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×