Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Egészségügy: felhő és milliárdok

Egészségügy: felhő és milliárdok

Ebben az évben 40 milliárd forint áll rendelkezésre a budapesti centrumkórházak tervezésére és a fővárosi egészségügyi intézmények fejlesztésére - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Centrumkórházak és fejlesztések

A jelenlegi tervek szerint 2025-ig három centrumkórházat alakítanának ki Budapesten, az észak-pesti centrumot a már most is színvonalas Honvédkórházban, a dél-pestit az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és a Kardiológiai Intézet összevonásával, a dél-budai centrumot pedig Kelenföldön hoznák létre – erősítette meg Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

„Emellett a három centrumkórház mellett Budapest 27 egészségügyi intézményében is jelentős fejlesztések lesznek, tehát lesznek kórházi fejlesztések, lesznek járóbeteg szakellátáson fejlesztések. Ebben az esztendőben 40 milliárd forint áll rendelkezésre egyrészt a fejlesztések elindítására, másrészt pedig gép- és műszer-beszerzésre.”

Az összeg elosztásáról Svébis Mihály elmondta: „közel 21 milliárdot lehet orvostechnikai eszközökre, CT, MR-berendezések vásárlására fordítani és maradna 18 milliárd forint, amit pedig a kórházi fejlesztések tervezésére, valamint a különböző tenderek lebonyolítására lehet költeni.”

A Magyar Kórházszövetség elnöke hangsúlyozta: nem szabad elfelejteni, hogy egy korszerű MR-készülék, vagy az onkológián használt gyorsítók félmilliárd vagy akár egy milliárd forintba is kerülhetnek, így nézve pedig nem is olyan sok ez a 40 milliárd forintos keret.

Egy új fővárosi, akkor még szuperkórháznak nevezett intézmény tervét 2015 februárjában jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjeként. Ezt követően több polgármester is lobbizni kezdett, hogy kerületében építsék fel az új létesítményt, majd a kormány 2016 júliusában jelentette be, hogy négy központi kórházat tervez a fővárosban, az említett három centrumkórházat Pest északi és déli, valamint Buda déli részén, illetve egy észak-budai kórházat, amelynek megépítését az M0-ás körgyűrű érintett szakaszának befejezéséhez kötötték, így hamar kiderült, hogy erre jóval többet kell várni, mint a három másik fejlesztésre. A Kelenföldre tervezett új intézmény építési telkét idén júliusban vette meg az állam.

A felhőben minden látszik

Svébis Mihály fantasztikus dolognak tartja az Egészségügyi Szolgáltatási Tér bevezetését, a Magyar Kórházszövetségek elnöke hozzátette, az orvosok ezentúl mindent látnak a betegről, és a betegek is hozzáférhetnek adataikhoz.

„Ha egy eszméletlen állapotban lévő, egészségügyi papírok nélküli beteget szállítanak kórházba, akiről a kórház informatikai rendszerében sincs adat, a felhőn keresztül elérhetők a kórelőzményei, a gyógyszerérzékenysége, stb. Sokkal előnyösebb helyzetben tud az orvos egy diagnózist felállítani.”

Svébis Mihály hozzátette, a kórházak a saját informatikai rendszerükön keresztül kapcsolódnak egymáshoz, ezért nagyobb fejlesztésekre sem volt szükség.

Adósságrendezésre idén is szükség lesz

A Magyar Kórházszövetségek elnöke az InfoRádiónak megerősítette, hogy a kormány 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kórházak adósságrendezésére. Elmondta, eddig több mint 38 milliárd forintnyi adósság halmozódott fel, ezért idén is szükség lesz adósságrendezésre.

Svébis Mihály úgy látja, hogy a kórházak gazdálkodását át kell nézni, mert

a probléma rendszerszintű.

A Magyar Kórházszövetség tavaszi kongresszusán elfogadtak egy dokumentumot, amely szerint az adósságrendezések életmentőek, de a kórházi, dologi kiadások fedezésének előretervezettségére és a keretösszeg megemelésére kell törekedni.

„Sokkal nyugodtabban tudnánk tervezni és sokkal nyugodtabb légkörben folyna az egészségügyi ellátás, ha nem eleve úgy kellene terveznünk egy kórházi költségvetést, aminek bár egyensúlyinak kellene lennie, pontosan látjuk, hogy az év végére bizonyos hiányok is meg fognak jelenni.”

Svébis Mihály hozzátette, hogy strukturális változtatásokra is szükség van, mint például közös mosodai szolgáltatás. Kiemelte, a kórházak egyre több közös projektben vesznek részt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×