Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Szükségesnek tartja a Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos-vonal megvalósítását a miniszterelnök - a nap hírei

A terrorizmus elleni küzdelemről fogadtak el nyilatkozatot a világ iparilag legfejlettebb hét országának vezetői. Csökkent a munkanélküliek és nőtt a foglalkoztatottak száma.

Szükségesnek tartja a Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos-vonal megvalósítását a miniszterelnök, de csak ésszerű áron látja célszerűnek a beruházást. Orbán Viktor erről azután beszélt, hogy megállapodást írt alá a Modern városok programsorozat utolsó állomásán Hódmezővásárhely polgármesterével. Megegyezte: összesen 3400 milliárd forint értékben kötött megállapodást 23 várossal a kormány a program keretein belül.

Magyarország és Szlovákia gazdasági érdekének nevezte a külgazdasági és külügyminiszter a két állam közötti infrastrukturális összeköttetések javítását. Szijjártó Péter Pozsonyban tárgyalt a szlovák diplomácia irányítójával, ami után közölte: szeptemberben indul a két Komáromot összekötő híd építése, a két kormány nemrég pályázott az uniónál egy új Ipoly hídra, ezenfelül négy továbbit, valamint egy újabb kompkapcsolatot is tervbe vettek, akárcsak újabb határátkelők megnyitását.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az európai integráció akkor tud erős lenni, ha erős tagállamokon alapul. Szijjártó Péter a pozsonyi biztonságpolitikai fórumon a V4-országok külügyi vezetőivel Európa jövőjéről folytatott beszélgetésen elmondta: az unió megerősítésére két stratégia van, az egyik Brüsszel erősítésével, a másik pedig azzal számol, hogy az uniót erős tagállamok alkotják. Hangsúlyozta: Magyarország az utóbbi mellett tette le a voksát, és e tekintetben erős az egyetértés Közép-Európában is.

Az egység fenntartásának fontosságáról beszélt az Európai Tanács elnöke a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelméért. Donald Tusk a szicíliai Taorminában, a G7 csoport kétnapos csúcstalálkozóján beszélt erről. A lengyel politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárgyalások középpontjában a világgazdaság, a külpolitika, a polgárok biztonsága és a környezeti fenntarthatóság szerepel.

A terrorizmus elleni küzdelemről fogadtak el nyilatkozatot a világ iparilag legfejlettebb hét országának vezetői válaszul a manchesteri robbantásos merényletre. A vendéglátó Paolo Gentiloni olasz kormányfő a szicíliai Taorminában a G7-ek nevében hangsúlyozta: a dokumentum a barátság és a szolidaritás erős üzenete Nagy-Britanniának. Theresa May brit miniszterelnök köszönetet mondott a támogatásért.

Csökkent a munkanélküliek és nőtt a foglalkoztatottak száma február és április között az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az érintett időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 56 ezerrel 209 ezerre nőtt, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 4,6 százalékra csökkent. A foglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 4 és fél milliót, ez 2 százalékkal több mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási ráta 67,3 százalékra emelkedett.

Egy hét alatt 310-zel nőtt a kanyarós megbetegedések száma Romániában, a járvány már 27 ember életét követelte - derült ki a közegészségügyi intézet jelentéséből. A betegség tavaly februári megjelenése óta 6434 megbetegedést regisztráltak a szakemberek. A betegség a tíz év alatti gyermekeket veszélyezteti leginkább.

A szíriai hadsereg teljes ellenőrzése alá vonta a Damaszkusz-Palmüra útvonalat - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja. Az aktivistahálózat tájékoztatása szerint az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet harcosait mintegy ezer négyzetkilométernyi területről űzték el a kormányerők.

A Szolnok két góllal legyőzte az Eger csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjének magyar elődöntőjében, ezzel története során először vízbe szállhat a legrangosabb európai kupáért. A Szolnok ellenfele a címvédő horvát Jug Dubrovnik lesz a szombati döntőben, míg az Eger a bronzéremért a nyolcszoros győztes olasz Pro Reccóval találkozik.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×