Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.71
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Szinte minden az EP-határozatról szólt

Az Európai Parlament múlt heti határozata és a nyugdíjas szövetkezetek tervezete is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.

A szocialista Tóth Bertalan úgy látta, hogy bár a Fideszt marasztalta el az Európai Parlament múlt héten, a 67 néppárti képviselő által is megszavazott határozat minden magyar emberre szégyent hoz. A képviselő szerint a kormánynak be kell fejeznie a civil szervezetek és a CEU üldözését, és véget kell vetnie az uniós források ellopásának.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egyértelművé tette, hogy a kormány elkötelezett egy erős Európai Unió iránt, amely erős nemzetállamokra épült, ezért emeli fel szavát mindig, mikor veszélyeztetve látja közösség eredeti értékeit. Eztán botrányosnak nevezte, hogy a baloldal Magyarország elleni határozatot kezdeményezett és szavazott meg az Európai Parlamentben.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke történelmi sikerként számolt be arról, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a pártja által, az európai bérunióért indított polgári kezdeményezést, és elindulhat az aláírásgyűjtés, majd szimbolikusnak nevezte, hogy a döntés előtt egy nappal az Európai Parlament elmarasztalta a kormány politikáját.

Dömötör Csaba válaszában úgy vélte, hogy a Jobbik kezdeményezése jogköröket vonna el Magyarországtól az Európai Unió javára, ami komoly változást jelent az ellenzéki párt korábbi politikájához képest.

A KDNP-s Hollik István szerint az ellenzék az agresszió pártján áll, a képviselő szerint ezt mutatja a jobbikos Szilágyi György korábbi bekiabálása a plenáris ülésen, illetve az is, hogy a momentumos Fekete-Győr András múlt héten bement az Origo szerkesztőségébe kérdőre vonni a portál egyik munkatársát.

Dömötör Csaba egyetértett a képviselővel, maga is példátlannak nevezte a politikus váratlan látogatását a szerkesztőségben.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az Európai Parlament kormányt bíráló határozatát kritizálta, megdöbbentőnek nevezve, hogy a dokumentum mentegeti a magyar határt őrző rendőrök támadóját, az emiatt elítélt Ahmed H.-t.

Dömötör Csaba válaszában aláhúzta, hogy az utóbbi időben fokozódik a Magyarországot érő politikai nyomásgyakorlás a kormány migrációs politikája miatt.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a nyugdíjas szövetkezetek létrehozását lehetővé tévő fideszes tervezetet kritizálta, állítva, hogy ugyan úgy csalások terepe lehet, mint a szociális szövetkezetek intézménye.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára viszont úgy látta, hogy a munkaerő hiány miatt lehetőséget kell teremteni a munkaképes nyugdíjasoknak, hogy nyugdíjuk elvesztése nélkül visszatérhessenek a munkaerő-piacra.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×