Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.79
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma
Kell-e fizetni a városi kamerák által rögzített szabálytalanságért?

Kell-e fizetni a városi kamerák által rögzített szabálytalanságért?

Az InfoRádió által megkérdezett szakjogász szerint a Budapesten működő kamerák alkalmasak lehetnek arra, hogy fizetési felszólítást kapjon a szabálytalankodó autós, de nem alkalmasak arra, hogy megbírságolják azt, aki nem ismeri el a tettét.

A rendelet nagyon szigorú feltételeket szab a kamerák felvételeivel kapcsolatban – mondta az ügyvéd.

„A rendelet tiltja a kamerák által rögzített adatok manipulálását, a felvételeket meghatározott időn belül a rendőrség központjába kell továbbítani, egyébként pedig az adatokat meg kell semmisíteni attól függően, hogy az autópályán vagy a városban vannak a kamerák” - fejtette ki Kovács Kázmér.

Hozzátette: ezeknek a magas szintű követelményeknek elsősorban – és a tudomása szerint jóformán kizárólagosan –

a Véda kamerák felelnek meg, ezeket használja általában a rendőrség az autópályákon.

Bús Balázs III. kerületi polgármester is kezdeményezte azt a Szentendrei úti halálos baleset miatt, hogy ezen az útszakaszon legyen a Véda rendszer kiépítve. Az autópályákon felhívják az autósok figyelmét arra, hogy hol ellenőrzik szigorúbban őket ezek a rendszerek.

Kell-e fizetni a városi kamerák által rögzített szabálytalanságért?

Az ügyvéd hozzátette: Budapest útjain, a kerület határán is vannak olyan táblák, amelyen közlik, hogy hol működik térfigyelő kamera.

Kiemelte: a figyelemfelhívás indokoltsága és szükségessége minden térfigyelő kamerára vonatkozik.

„A nem ilyen magas szintű követelményeket kielégítő kamerák is

alkalmasak lehetnek arra, hogy fizetési felszólítást kapjon az autós az ott rögzített adatok alapján akár a közterület-felügyelettől,

de nem alkalmasak arra, hogy a távollevőt, aki nem ismeri el a cselekmény elkövetését, az üzemben tartót az úgynevezett objektív felelősség alapján bírságolják, hanem át kell adniuk az ügyet az adott kerület rendőrkapitányságának. Ez a rendőrkapitányság kísérelheti meg az elkövető felelősségre vonását” - közölte az ügyvéd.

Kovács Kázmér hozzátette: az autópályákon elhelyezett kamerák ugyanolyan követelmények alá esnek, mint a városban elhelyezett kamerák, ha azok felvételei alapján az autósokat a távollétükben akarják bírságolni.

Korábban Bús Balázs Óbuda polgármestere kijelentette: a jogszabályoknak megfelelően bírságolt eddig a kamerák felvételei alapján a III. kerületi közterület-felügyelet. Arra kérte azonban Óbuda–Békásmegyer Közterület-felügyelet vezetőjét, függesszék fel azokat az eljárásokat, amelyeket a közlekedésbiztonsági kamerák által rögzített szabálytalankodók ellen indítottak.

Tarlós István főpolgármester két héttel ezelőtt beszélt arról, hogy Budapest egyes helyein, ahol évtizedek óta megszokott forgalmi rend volt, új KRESZ-táblákat helyeztek el, és emiatt, a kamerák felvételei alapján ötvenezer forintos bírságot szabnak ki a szabálytalan autósokra. A főpolgármester azt mondta: arra biztatja azokat, akik így jártak, ne fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak.

 Az ORFK szerint akkor lehet megbírságolni a járművezetőt, ha bevallja a tettét, az autó üzembentartójával szemben azonban nem lehet szankciót alkalmazni. Az autópályákon és főutakon felszerelt rendőrségi rendszer kamerái megfelelnek a közúti közlekedésről szóló törvénynek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×