Infostart.hu
eur:
386
usd:
331.34
bux:
119540.99
2026. január 14. szerda Bódog

Tarlós: ez felér egy beismerő vallomással

Az egyik alpolgármester elszólta magát egy tévéinterjúban - mondta Tarlós István egy interjúban.

A főpolgármester a Magyar Hírlapnak adott interjújában egyebek mellett hangsúlyozta: "Azt mondtam, hogy szabálytalanul kihelyezett kamerák esetében kizárólag annak felvételei alapján a közterület-felügyelő nem szabhat ki bírságot, de ha mégis, azt ne fizessék be. Egyszerűen azért, mert ez nem az ő kompetenciája."

Ennek kapcsán kijelentette: "Számomra az derült ki, hogy a kerületek nem azonos módon működnek. Az egyik alpolgármester egyébként el is szólta magát az ATV-ben, amikor azt mondta, hogy a bírságokból származó bevételeket jövőre háromszázhúszmillió forintra kívánják emelni. Ez felér egy beismerő vallomással."

A kétszintű önkormányzati rendszer a főpolgármester szerint Budapesten nem hatékonyan működik. "Sajnos a kerületi közterület-felügyeletek indirekt módon érdekeltek például abban, hogy minél több büntetést szedjenek be, ez pedig így nem elfogadható. Kell valamilyen társulás a közterület-felügyelet ügyében, amely központi irányítás alatt működik. Erről folyik már az egyeztetés, remélem, hogy a kormány is partner lesz. Most egyébként ott tartunk, hogy ez a szervezet ma huszonháromféleképpen működik Budapesten, akárcsak a parkolási rendszer. El kell dönteni, hogy egy főváros van, vagy huszonhárom."

Tarlós István Pintér Sándor belügyminiszterrel is egyeztetett a közterület-felügyelet kameráinak ügyében. Erről nem árult el részleteket, a megállapodás létrejöttéig nem is fog.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×