Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
326.47
bux:
142802.27
2026. november 6. péntek Lénárd
Ferenc pápa egy apácával beszélget a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban, ahol püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és hitoktatókkal találkozott 2021. szeptember 13-án. A katolikus egyházfő négynapos látogatáson tartózkodik Szlovákiában.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

Ferenc pápa: Szlovákia békére és testvériségre inspirálhat

A budapesti Eucharisztikus Kongresszus vasárnapi zárómiséjét követően északi szomszédunkhoz utazott tovább Ferenc pápa, ahol négynapos látogatáson vesz részt. Hétfőn Szlovákia közjogi és egyházi méltóságaival találkozott. A Szentatya azt üzente a szlovákoknak, országuk küldetése, hogy a béke követe legyen Európában.

Ferenc pápát hétfőn elsőként Zuzana Čaputová köztársasági elnök fogadta a pozsonyi Grassalkovics-palota udvarán, majd egy négyszemközti beszélgetést követően a palota kertjében mondtak beszédet az állam további tisztségviselői, a társadalmi élet és a diplomáciai testület tagjai előtt. Zuzana Čaputová mintegy 500 meghívott vendég előtt mondott beszédében emlékeztetett Ferenc pápa szavaira, amelyeket első találkozásuk alkalmával mondott neki, hogy a szívébe zárta Szlovákiát. Az államfő kiemelte, hogy a Szentatya új politikai kultúrát és új gazdasági etikát sürget, és szociális enciklikáiban a kor legnagyobb veszélyeire, a populizmusra, a nemzeti önzésre, a fundamentalizmusra és a fanatizmusra figyelmeztet.

A szlovák köztársasági elnök szerint a világ válságokkal küzd, és az egyetlen mód, ahogy boldogulhatunk, az az együttműködés. Nem győzelemmel és a más véleményen levők legyőzésével kell végződnie minden igyekezetnek, társadalmi vitának és politikai versengésnek, hanem megértéssel és megállapodással. A köztársasági elnök, hozzátette azt is, hogy az egyetlen dolog, amire szükségünk van, az az emberség, és annak tudatosítása, hogy az emberek egy egységet alkotnak.

Az elnöki palota kertjében felállított emelvényről Ferenc pápa is szólt a vendégekhez. Kiemelte a bársonyos forradalom jelentőségét, és Szlovákiát olyan országnak nevezte, amely békére és testvériségre inspirálhat. Ferenc pápa a kenyérrel és sóval való hagyományos szlovák üdvözlés apropóján megjegyezte, hogy

a megszegett és egyenlően elosztott kenyér az igazságosság szimbóluma. Ami pedig a sót illeti, az a szolidaritás szimbóluma.

Mint mondta, a só ízét akkor érezzük, amikor elolvad a szánkban, és a szolidaritás is csak akkor gazdagít, ha másoknak is juttatunk belőle. „Ami hiányzik, az a másokon való segítés, a másokról való gondoskodás” – figyelmeztetett a Szentatya.

A katolikus egyház feje úgy fogalmazott, Szlovákiának Európa szívében több próbatétel ellenére nyugodt módon sikerült integrálódnia és különbözőnek maradnia. Az ország küldetése, hogy a béke követe legyen Európa szívében. Ferenc pápa hozzátette, míg különböző frontokon folytatódnak a harcok az uralom megszerzéséért, hadd közvetítse ez az ország továbbra is az integráció és a nyugalom üzenetét, és Európa hadd rendelkezzen a határain átlépő szolidaritással, amely a kontinenst visszajuttathatja a történelem középpontjába.

A Szentatya örömét fejezte ki a szlovákiai látogatásával kapcsolatban, és azt mondta, zarándokként érkezett ebbe a fiatal, ám nagy történelemmel és mély gyökerekkel rendelkező országba. A pápa szerint

a hit letagadhatatlan részét képezi a szlovák történelemnek, ezért bízik benne, hogy ez természetes módon segít a testvériség szándékának és érzésének a fenntartásában.

Az ország lakosságát arra szólította fel, hogy a szívükből ne engedjék eltűnni a testvéri hivatást.

Ferenc pápa útja kedden az ország keleti régiójában, Sároseperjesen és Kassán folytatódik, szerdán, a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén pedig a sasvári búcsújáróhelyen tart ünnepi szentmisét, s csak ezt követően tér vissza a Vatikánba.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×