Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Szlovák katonák koszorúznak a szlovák légierő hejcei katasztrófájának tizennegyedik évfordulóján tartott megemlékezésen a hejcei emlékműnél 2020. január 19-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Közzétették a Hejcénél lezuhant katonai gépről szóló jelentést

Feloldotta a titkosítás alól, és közzétette honlapján a szlovák védelmi minisztérium a magyarországi Hejcénél 14 évvel ezelőtt lezuhant katonai repülőgépről szóló vizsgálati anyagot. A szlovák repüléstörténet legnagyobb szerencsétlenségét csak egy katona élte túl, a fedélzeten tartózkodó többi személy a helyszínen életét vesztette.

A vizsgálati jegyzőkönyv titkosításának feloldását Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter egyrészt azzal indokolta, hogy az áldozatok családjai így betekinthetnek a szerencsétlenség körülményeibe, másrészt azzal, hogy ezzel elejét veszik a történtek kapcsán napvilágot látott spekulációk további terjedésének is.

„Éppen ezért soha nem értettem a védelmi tárca korábbi vezetőinek azt az igyekezetét, hogy az ügy iratait titkosítsák” – mondta a tárcavezető. 14 év elteltével ezzel a miniszter eleget tett a civil szervezetek és más társulások kérésének, melyek évek óta küzdöttek azért, hogy a titkosítást feloldják.

Bizalmas adatokat, például az orvosi jelentéseket és az ezekhez tartozó fotókat, valamint a személyes adatokat nem tett elérhetővé a minisztérium. A több száz oldalas jelentés megállapítja, hogy a katasztrófát nem a repülőgép műszaki állapota idézte elő. A szerencsétlenség okainak felderítésével megbízott bizottság a vizsgálatot azzal a megállapítással zárta le, hogy a katasztrófa oka egyértelműen ugyan nem bizonyítható,

de a tragédia fő oka valószínűleg az volt, hogy a repülőgép pilótája a süllyedés megkezdésekor figyelmen kívül hagyta a fedélzeti műszerek állását,

és pusztán vizuális megközelítést hajtott végre, amely során rosszul mérte fel a terep magassági viszonyait, és nem tartotta meg a repülőgép biztonsági magasságát a föld felett.

A jelentésben rendelkezésre álló adatok közt továbbá az áll, hogy „megállapítható és igazolható, hogy a Magyar Légiforgalmi Szolgálat illetékes légiforgalmi irányító egysége biztosította a szlovák katonai gép repülési tervnek megfelelő átrepülését. A Magyar Köztársaság légterén történő átrepülés időszakában,

a magyar fél részéről szabálytalanság, hibás eljárás vagy félreértelmezhető utasítás nem történt.

A repülőgép balesete a légiforgalmi irányítás átadás-átvétele után a szlovák légiforgalmi irányítás felelősségi körzetében következett be.”

Az AN-24 katonai repülőgép 2006. január 19-én zuhant le a magyarországi Hejce mellett, a Borsó-hegyen, erdős terepen, mintegy 50 kilométerre a kassai repülőtértől, ahol landolnia kellett volna. A gép fedélzetén 43 ember utazott, a tragédiának egy túlélője volt, 42-en életüket vesztették. A repülőgép szlovák katonákat szállított haza Koszovóból, a KFOR-misszióból.

A szlovák védelmi minisztérium a katasztrófa minden évfordulóján megemlékezik az áldozatokról a szerencsétlenség helyszínén, ahol 42 tölgyfaoszlopot állítottak fel az elhunyt katonák emlékére.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×