Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Vitás kérdés Szlovákiában a vasárnapi boltzár

Az államfő nem tartja megfelelőnek és indokoltnak, hogy fertőtlenítés miatt ne nyithassanak ki a boltok vasárnap Szlovákiában. Zuzana Čaputová szerint a fertőtlenítést bármikor elvégezhetik a működtetők. Vannak azonban, akik ezt másképp látják.

„Az államfő szerint a veszélyhelyzet beszüntetését követően szükséges átértékelni, hogy megfelelők-e az érvényben lévő higiéniai óvintézkedések, és valóban a lakosság egészségének védelmét szolgálják-e. Minden intézkedésnek arányosnak és indokoltnak kell lennie” – mondta Martin Strižinec, a köztársasági elnök szóvivője.

„A vasárnapi boltzárnak vagy önkéntes alapon kellene működnie, vagy egy, a parlament által jóváhagyott törvény alapján” – tette hozzá a szóvivő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a szóban forgó korlátozás csak a boltokra vonatkozik, holott az éttermekben is ugyanannyi ember fordul meg nap, mint nap.

A kiskereskedők és a bevásárlóközpontok képviselői által létrehozott Meddig bírjuk? platform alkotmánysértőnek és ésszerűtlennek tartja a kötelező vasárnapi fertőtlenítésre hivatkozva bezáratni az üzleteket. A szövetség hangsúlyozza, hogy a bevásárlóközpontok olyan modern épületek, amelyekben gyorsan és egyszerűen el lehet végezni a teljes fertőtlenítést, akár a nyitva tartás ideje alatt is, vagy a zárás után. Éppen ezért indokolatlan, hogy erre hivatkozva hetente egy egész napra bezárassák az üzleteket.

Mácsadi István, a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kamara elnöke viszont együtt tudna élni a vasárnapi boltzárral. Egy felmérés eredményeit ismertetve elmondta,

a lakosság 80 százaléka beleegyezik, és el tudja képzelni, hogy a pandémia után is zárva tartsanak vasárnap az üzletek.

„A kiskereskedelem 98 százalékában nők dolgoznak, és több mint 90 százalékuk nem igényli és nem akarja a vasárnapi nyitva tartást. Nem fejlődnénk mi sem vissza. Elég csak megnéznünk azokat az országokat, ahol vasárnap zárva vannak az üzletek. Például Németországot, Svájcot vagy Ausztriát” – tette hozzá a szakember.

A vasárnapi boltzár kérdéséről a parlamenti képviselők között is megoszlanak a vélemények. Többen nem értenek egyet a korlátozással. Az intézkedést bíráló képviselők szintén felhívták rá a figyelmet, hogy

a Közegészségügyi Hivatal határozata alkotmányellenes lehet.

Politikai okot látnak az intézkedés hátterében, és arra kérték Ján Mikas tisztifőorvost, hogy oldja fel a vasárnapi nyitva tartás tilalmát.

A Közegészségügyi Hivatal szerint a jelenlegi helyzetben nagyobb figyelmet kell fordítani a fertőtlenítésre, ami egy átlagos munkanapon nem lehetséges, ezért indokoltnak tartják a vasárnapi boltzárat. Emellett kiemelték, rendszeresen ellenőrzik és értékelik a járványhelyzet alakulását, és eszerint döntenek a szükséges intézkedések bevezetéséről vagy eltörléséről.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×