Infostart.hu
eur:
381.92
usd:
327.67
bux:
109259.46
2025. december 5. péntek Vilma
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

A koronavírus ügye is felbukkant Kim Dzsong Un rejtélyes eltűnése mögött

Miközben tovább folyik az intenzív spekuláció az észak-koreai vezető egészségéről, dél-koreai illetékesek visszautasították, hogy Kim Dzsong Un beteg lenne vagy akár már nem is élhet. Szakértők szerint a politikusok csak a sötétben tapogatóznak.

„Élek” – gyakorlatilag ezt üzente az észak-koreai diktátor, vagy legalábbis ezt a neki tulajdonított üzenetet olvasták fel a szokásos pátoszos hangon az észak-koreai televízióban. A Kim Dzsong Un „köszönetet mondott” egy tengerparti üdülőhelyet építő munkásoknak. Ez volt az első üzenet tőle a hónap közepe óta.

A Kimmel kapcsolatos találgatások azután erősödtek fel, hogy április 15-én – szokatlan módon nem jelent meg a nagyapjáról, az államalapító Kim Ir Szenről szóló megemlékezéseken. Ezek után jelentette a CNN, hogy az amerikai hírszerzés azt vizsgálja, hogy egy állítólagos „szívműtét miatt” súlyosan beteg lehet vagy akár meg is halt.

Egy északi informátorokkal dolgozó dél-koreai lap, a Daily NK közben arról számolt be, hogy a Kínával határos észak-koreai régiókban vírus-szerűen terjed egy video, amely Kim halálhíréről szól. A video szerint egy helyi ellenőrző látogatás idején, váratlanul halt meg, ugyanakkor utalást tesz egy Japánban megjelenő Észak-Koreai párti lap nemlétező cikkére.

Mindez fejfájást okozott az északi vezetésnek és vadászni kezdtek az eredeti terjesztőre.

Kim legutóbbi nyilvános szereplése a Politikai Bizottság április 11-i ülésén való részvétel volt.

Dél-koreai illetékesek az intenzív spekuláció ellenére is azt mondták, hogy „nincsenek szokatlan jelek, Kim Dzsong Un él és jól van. Április 13-óta a Vonszan-régióban tartózkodik”. Erről beszélt Mun Csungin, a dél-koreai elnök külpolitikai tanácsadója.

Hasonló módon fogalmazott Kim Jolcsul, a dél-koreai országegyesítési miniszter is, amikor azt mondta: „kormányunk megfelelő információgyűjtési képességgel rendelkezik, hogy bizonyosan állíthassuk, nem történt semmi szokatlan”.

Sue Mi Terry, egykori CIA-elemző arról beszélt a Financial Times-nak, hogy sok-sok elfogott kommunikációs „morzsából” próbálják felépíteni a képet, hogy mi is történhet a titkolózó sztálinista államban. Megemlítette, hogy az észak-koreaiak szándékosan csöpögtethetnek dezinformációt és emiatt az amerikai vezetőknek bizonyosan nincs fogalmuk arról, hogy mi történik.

Bár a hírszerző ügynökségnek van néhány beépített embere az északi hierarchiában, mivel a Kim-rendszer olyan információs körökre épül, amelyben nem mindenki tud mindenről, így nehéz a beszervezett informátoroktól származó híreknek is hinni.

„A bürokraták nem beszélnek egymással. Kim eltávolított több száz embert, hogy senki se bízzon a másikban és senki se tudjon baráti csoportokat kialakítani maga körül. A titkolózás túlélési taktika” – mondta Dzsong Pak, egy másik volt CIA-elemző.

A kémek így a technológiára hagyatkoznak – műholdak segítségével derítették ki például, hogy április 21 óta „parkolt” a Vezér tengerparti rezidenciája mellett Kim vonata és ez arra utal, hogy ott tartózkodhat. Most azzal próbálják magyarázni Kim újabb eltűnését, hogy a koronavírus-fertőzéstől védekezik így, annak ellenére, hogy országa azt állítja, hogy tökéletesen kontroll alatt tartják a helyzetet.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Jelentős terjedésben van Magyarországon is a Hepatitis A vírus, az idei évben hivatalosan is 1800 esetet azonosított a járványügyi hatóság, ami a sokszorosa az elmúlt években látott megbetegedések számának. Az NNGYK a tavaszi közleménye után idén ősszel is tájékoztatást adott a helyzetről, megemlítve, hogy továbbra is terjed a vírus és azt is részletezte, hogy mi a legjobb megelőzés. A Semmelweis Egyetemhez tartozó, Oroszi Beatrix által vezetett Epidemiológiai és Survaillance Központ pénteken friss helyzetértékelést adott ki. Ezek szerint a terjedésért direkt, indirekt úton az emberi kontaktusok felelősek. Európában több környező ország is érintett: Csehországban és Szlovákiában a legmagasabb az esetszám és a halálesetek száma; Magyarországon és Szlovákiában a gyermekek körében fordul elő több eset, míg Csehországban és Ausztriában a felnőttek körében jelentik a legtöbb esetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×