Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
312
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Hamburg, 2018. március 17.Őrizetbe vesznek egy hamburgi szurkolót, miután a házigazda Hamburger SV 2-1-re kikapott a Hertha BSC együttesétől a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában játszott mérkőzésen Hamburgban 2018. március 17-én. (MTI/EPA/Srdjan Suki)
Nyitókép: SRDJAN SUKI

Németország biztonságosabb lett, de maradt még feladat

Berlinben a belügyminiszter közzétette a múlt évre vonatkozó bűnözési adatokat, és megelégedéssel állapította meg, hogy tavaly közel 10 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el, mint 2016-ban. Horst Seehofer utalt arra is, hogy kiváltképpen a betörések száma esett vissza, amiben komoly szerepet játszik a biztonság berendezések nagyméretű elterjedése.

Németország biztonságosabb lett, de ez nem ok arra, hogy ne folytassuk töretlen erővel a bűncselekmények leküzdését

– jelentette ki Horst Seehofer a múlt évre vonatkozó bűnözési adatok ismertetésekor. Tavaly összesen 5 millió 760 ezer törvénybe ütköző cselekményt regisztráltak a hatóságok, ami tíz százalékkal marad el a 2016-os adatok mögött.

A bűncselekmények egyharmadát lopások és betörések teszik ki, habár a lakásbetörések száma némileg visszaesett. Ebben szerepet játszik az is, hogy a rendőrségtől kapott információk alapján felszerelt biztonsági berendezések költségeihez állami támogatást lehet igényelni. Ezzel egyidőben eredményesebb volt a betörések elkövetőinek kézre kerítése is.

A belügyminiszter aggasztónak nevezte a rendőrök ellen elkövetett erőszak felszökését, és ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a törvény teljes szigorával fognak fellépni a tettesekkel szemben. Ugyanígy emelkedett a kábítószerrel folytatott tiltott kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma is. Alig történt változás viszont a gyilkosságok és emberölések, valamint a szexuális zaklatások terén.

Horst Seehofer elmondta azt is, hogy a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak 8,5 százaléka migráns volt, holott arányuk az összlakossághoz viszonyítva alig éri el a két százalékot. Kiváltképpen egyedül érkezett, szakma nélküli fiatalemberek, bandákba verődve léptek a bűnözés útjára – állapította meg a belügyminiszter, azonban nem titkolta azt sem, hogy migránsok ellen is gyakran követtek el támadásokat, így közel 50 ezer személy szenvedett részben súlyos testi sérülést.

Az adatok ismertetésével kapcsolatban a rendőrség szakszervezetének vezetője megjegyezte, hogy

a biztató statisztika ellenére a lakosság zöme úgy érzi, hogy fokozatosan romlik az ország biztonsága.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×