INFORÁDIÓ
2021. április 15. csütörtök
Anasztázia, Tas

amerikai egyesült államok

bevándorlás

menekültek

Amerika többé nem a bevándorlók országa

Amerika többé nem a bevándorlók országa

„Amerika többé nem a bevándorlók országa” derült ki az Amerikai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal átszerkesztett honlapján. Mintegy az üzenetet hangsúlyozandó, több, már állampolgárságot kapott menekültet – magyarázat nélkül – elbeszélgetésre hívott be a hivatal.

Az Egyesült Államokat – amelyet a különböző országokból érkezettek – és az odahurcolt rabszolgák építettek fel, a Nagy Olvasztótégelyként szokták emlegetni.

A legális migrációt felügyelő ügynökség azonban úgy tűnik, most azt akarja sugallni, hogy Amerika többé nem a bevándorlók országa.

Erre utal, hogy az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal honlapjáról törölték azt a szöveget, amely szerint az ügynökség „biztosítja Amerika, mint bevándorló-nemzet ígéretét arra, hogy pontos és hasznos információt szolgáltat ügyfeleinek”.

Ehelyett a múlt hét vége óta az olvasható az oldalon, hogy a hatóság „menedzseli az ország bevándorlási rendszerét”.

A szövegmódosítást az ügynökség igazgatója, Francis Cissna levélben közölte a dolgozókkal. E szerint az „egyszerű és világos nyilatkozat világosan kifejezi az ügynökség szerepét és az amerikai nép iránti elkötelezettségét”.

Azt is megmagyarázta, miért törölték a szövegből az „ügyfél” szót. Mivel a nemzet számára „olyannyira fontos tevékenységet folytatnak”, munkájukra „soha nem szabad úgy tekinteni, mint egy futószalagra és nem lehet üzleti nyelvezettel leírni... a hozzájuk forduló embereket nem szabad ügyfeleknek nevezni”, mert azzal egy „olyan intézményi kultúrát sugallnának, amelynek célja az ügyfélelégedettség és nem a bevándorlási és egyéb beadványok jogszerű elbírálása. Ez egy hibás kifejezés, ami azt a benyomást kelti, mintha a folyamodókat és nem az amerikai népet szolgálnánk” – állt a belső használatra szánt levélben.

A hivatalfőnök azt nem magyarázta el, hogy miért tűnt el a szövegből az „Amerika, mint bevándorló-nemzet ígérete” kifejezést tartalmazó rész.

A lépést élesen bírálták az aktivisták, köztük a Human Rights First nevű emberi jogi szervezet: „Nemzetünket a bevándorlók építették fel, a szövegmódosítás csak a kormányzat tagjainak rasszimusát bizonyítja... világos, hogy Trump elnök és az oldalán álló szélsőségesen keményvonalas bevándorlás-ellenzőket nem tartja vissza semmi, amikor démonizálni akarják a bevándorlókat és menekülteket, akik gyakran az erőszak elől menekültek” – értékelték a szövegmódosítást.

Közben a Bevándorlási hivatal több burmai menekültet – többet között már amerikai állampolgárságot kapott embereket – rendelt be elbeszélgetésre.

Ügyvédjeik furcsának találták, hogy nem közölték, miért akarnak elbeszélgetni velük, de azt mondták, hozzák magukkal házastársukat is, valamint egy tolmácsot és egy ügyvédet és abban az amerikai városban jelenjenek meg, ahol megkapták az állampolgárságot. A hivatal közölte, hogy „nyomozást folytat”, de az ebből felmerülő költségeket nem fedezi, így nem kompenzálja őket az elveszett munkaidőért sem.

„Ez a levél nagyon Gestapo-stílusú” – közölte Chris Rottler bevándorlási ügyvéd és megjegyezte: a burmaiak legálisan vándoroltak be és nem sértették meg a törvényeket. Ügyvédek szerint más menekültek is hasonló leveleket kaptak.

Kapcsolódó hang

Amerika többé nem a bevándorlók országa
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018