Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Bitcoin-bánya okozhatott lakástüzet

Bitcoin-bánya okozhatott lakástüzet

Lakástüzet okozott és tudósokat juttatott rács mögé a bitcoin-mánia Oroszországban. Már más országokban is gondot okozott, hogy a munkahelyi eszközöket illegális bitcoin-bányászatra használták fel.

Ugyan a bitcoin árfolyama januárban olyan brutális zuhanást produkált, hogy több spekulatív befektetőnek örökre elmehetett tőle a kedve, de vannak, akik még mindig a meggazdagodás egyik legjobb útjának tartják a kriptovalutát.

Az igazán nagy pénzt azok zsebelhetik be, akik a bitcoin bányászatával foglalkoznak.

A kifejezés komplex matematikai számítások elvégzését takarja, és azok jutnak bitcoinhoz, akik az elsőként állnak elő a megoldással. Mindehhez nem kell más, mint egy nagykapacitású és emiatt energiaéhes számítógép.

Az utóbbi hónapokban már több hír érkezett arról, hogy a globális bitcoinbányászat kisebb országok áramfogyasztását is meghaladja, de arról még nem, hogy fizikai katasztrófát is okozott volna.

A Vlagyivosztok környékén fekvő Artyom városban feltehetően ilyesmi történt a múlt héten. Helyi illetékesek szerint nyolc lakás égett ki, 30-at vízzel öntöttek el a tűzoltók, de szerencsére senki sem sérült meg. Illetékesek azt gyanítják: bitcoin-bányászathoz használatos felszerelést találtak az ötemeletes lakótelepi házban, amelynek legfelső szintje kiégett, részben összeomlott.

A ház lakói elmesélték, hogy az éjszaka közepén kellett menekülniük.

„A barátnőm, akinek már hallucináció voltak a szén-monoxidtól, hajnali kettőkör ébresztett fel. Nem volt áram. Fogtuk a személyinket, a kutyát, kabátot és cipőt húztunk és futottunk. Félórán keresztül néztük, hogy minden ég, a mi lakásunkra is átterjedt a tűz”- mesélte a Siberian Times angol nyelvű lapnak egy Roman nevű lakó.

Tudósítók megjegyzik: a gyanú szerint a bitcoin-bányász gépek túlterhelték az elektromos hálózatot, és ez vezethetett a tűzhöz.

A múlt héten egy orosz nukleáris kutatóközpontban kapcsoltak le két dolgozót, akik a komplexum szuperszámítógépét akarták bitcoin-bányászatra felhasználni. Akkor buktak le, amikor az internettől elzárt gépet a belső hálózatra kapcsolva megpróbálták rákötni a világhálóra. Az ügyben a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB is nyomoz, mert az eset egy stratégiai fontosságú nukleáris kutatóközpontban történt.

Kriptovaluta-bányászaton kapták a korábban Magyarországon is érdekelt Szberbank két munkatársát is, akiket elbocsátanak. Tavaly Moszkva Vnukovo repterén figyeltek fel az ingadozó feszültségre. Mint kiderült, az egyik rendszergazda használta a munkahelyi eszközöket, ismét csak bitcoin-bányászatra.

Hasonló tevékenységen kapták rajta tavaly az amerikai FED bank egyik alkalmazottját, aki egy szövetségi szervert használt. 2014-ben pedig az amerikai Szövetségi Tudományos Alapítvány egyik kutatóját tiltották el a kormányzati munkától, miután két egyetemi szuperszámítógépet használva állított elő kriptovalutát, többezer dollár értékben. A fülön csípett professzor azt állította: csak tesztelte az eszközöket.

A legújabb hír pedig az, hogy Nagy-Britanniában egy sor kormányzati szervert használtak hekkerek kriptovaluták bányászatára.

Szakemberek emlékeztetnek: a böngészőkre telepített kiterjesztéssel el lehet kerülni, hogy a felhasználó az úgynevezett „kriptorablás” áldozatává váljon.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×