Infostart.hu
eur:
393.52
usd:
341.09
bux:
122867.12
2026. március 20. péntek Klaudia

Jövőre útvámot kell fizetni a német autópályákon

Németországban a négypályás autóutakon közlekedő gépkocsikra január elsejétől használati díjat fognak kivetni. A teherautóknak már több éve útvámot kell fizetniük. A személygépkocsik esetében a törvényhozás mai döntése hosszan tartó vitáknak vetett véget. A törvény májusban kerül a tartományok képviseletéből álló Bundesrat elé, de hatályba lépése már most biztosra vehető.

A január elsején életbe lépő útvámtól a berlini kormány évente fél milliárd euró bevételt remél. Ennél valamivel nagyobb összeg folyik be a tehergépkocsiktól már évek óta megkövetelt úthasználati díjból.

A most hozott törvény értelmében minden német gépkocsitulajdonos egész évre szóló matricával fog rendelkezni, amelynek ára a motor teljesítőképességétől, valamint széndioxid kibocsátásától függ.

Becslések szerint egy-egy német autósnak a négypályás sztrádák, valamint főútak használatáért évente átlagosan 74 eurót kell fizetnie, ezt az összeget azonban beleszámítják majd gépkocsiadójába.

A közlekedésügyi miniszter így próbálja meg kivédeni azt a vádat, amely szerint csak a külföldieket sújtják az út díjszabással. Az Európai Unióban érvényes rendelkezések értelmében ugyanis azonos bánásmód illeti meg a tagállamok minden polgárát, ezért közlekednek Magyarországon díjmentesen az uniós országok 65 év feletti nyugdíjasai is.

A német képviselőház által jóváhagyott törvény értelmében külföldi autósoknak lehetővé teszik, hogy ne a teljes esztendőre, hanem csak 10 napra, vagy 2 hónapra érvényes matricát vásároljanak. Az intézkedés bevezetését a jövő évre tervezik, ha az Európai Bíróság - a külföldiek hátrányos megkülönböztetésére hivatkozva - nem emel kifogást ellene.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett
cikkünk frissül!

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Mint mondta, „nem tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert „azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök úgy fogalmazott: április 12-én, a magyar választásokon lesz majd a második csata, amit meg kell vívnia.

Iráni energiasokk: globális válság veszélye fenyeget, újratervezésre lehet szükség

Újabb globális energiaválság körvonalazódik az iráni háború miatt, ami alapjaiban átírhatja a világ energiaellátásáról alkotott elképzeléseket. A közel-keleti konfliktus közvetett hatásai több országot is arra sarkallhatnak, hogy aktívabban keressenek alternatív lehetőségeket.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×