Bár a legtöbb kutyafajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint – derül ki egyebek mellett abból a vizsgálatból, amelyben az ELTE Etológia Tanszék kutatói a kutyák farkasvonyításra adott reakcióit vizsgálták.

Az ELTE közleménye szerint a kutatók arra keresték a választ, hogy vajon fajtánként eltér-e a kutyák vonyítási hajlandósága, és ha igen, szerepet játszik-e az adott fajta farkasokhoz való genetikai közelsége, az egyed kora és neme. A kutatás eredményeit a Communications Biology című folyóiratban jelentették meg.

A vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása. Azonban nem csak a farkasok vonyítanak, a kutyafélék családjának több tagjánál is előfordul ez a hangtípust. A farkasok például arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket – olvasható a vizsgálatról beszámoló közleményben.

Hozzátették: háziasított rokonaiknál, a kutyáknál sokkal komplikáltabbnak tűnik a vonyítás használata. Míg bizonyos fajták, mint a farkashoz genetikailag közelebb álló szánhúzók, gyakran vonyítanak akár indokolatlan hangokra is (például sziréna, harang, zene), addig más kutyák egyszer sem mutatják ezt a viselkedést.

Az ELTE Etológia Tanszék kutatói, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, hogy hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, megvizsgálták, hogy hogyan reagálnak családi kutyák a farkasvonyításra.

68 kutyát teszteltek le, amelyek a fajtájuk alapján különböző genetikai távolságra állnak a farkastól.

"Eredményeink alapján

• azok a fajták, amik genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal, úgynevezett ősi fajták, gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg
• a genetikailag távolabb álló fajták – őket modern fajtáknak hívjuk –, inkább ugatással reagálnak.

Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint. Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy-távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra" – idézik a közleményben Lehoczki Fannit, az ELTE, Etológia Tanszék Neuroetológiai kutatócsoport kutatóját, a kutatás főszerzőjét.

"Az eredmények azt is sugallják, hogy azok a fajták, amik többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezzük, hogy az ősi fajták jobban »értik« a farkasok vonyítását, mint a modern fajták. A teszthelyzetben az ősi fajták egy idegen falka territóriumán érezhették magukat, ami stresszt váltott ki belőlük, és így,

a farkasokhoz hasonlóan, vonyítással jelezték jelenlétüket a vonyító falkának, hogy így elkerülhető legyen egy esetleges találkozás, ami igen veszélyes lehetne a kutyának"

– foglalta össze a közleményben Faragó Tamás, az Etológia Tanszék szenior kutatója, a kutatás szerzője.

"Érdekes módon, a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás, vagy esetleg tapasztalat hatása állhat. Feltételezésünk szerint a vonyítás, ami stresszjelzésekkel is társult a tesztünk során, félelem jele lehet, és így az idősebb kutyák félősebbek voltak a jelen helyzetben, amit korábban különböző tanulmányok már leírtak. Azonban ennek megerősítése további vizsgálatokat igényel" - fűzte hozzá.

A kutatók fajta és a kor mellett egyéb faktorok hatását is megvizsgálták a vonyításra, mint a nem és az ivari státusz, amelyek számos aspektusát befolyásolják a kutyák viselkedésének.

"Az eredményeink alapján a hím nemi hormonok valahogyan érintettek a vonyításban, ugyanis míg az ivaros és ivartalanított nőstények közt nem találtunk különbséget, a hímeknél igen:

az ivartalanított kanok, amiknél tesztoszteron már nem termelődik, hosszabban vonyítottak, mint az ivaros kanok.

Mivel az irodalom alapján az ivartalan kanok félősebbek, ez az eredményünk egybevághat a feltételezésünkkel, miszerint a vonyítás a vizsgált szituációban a félelem jele lehet, vagyis a kutyák válasza a farkasvonyításra: »Félek, kérlek, ne gyere közelebb!«" – magyarázta Lehoczki Fanni

A közlemény szerint ez volt az első kutatás, amelyben az etológusok célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálták. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják ezt az ősi kommunikációs formát.

Az InfoRádió a kutatásról kérdezte Lehoczki Fannit, az ELTE posztdoktor kutatóját, a beszélgetést alább hallgathatja meg.

(Nyitóképünkön kóbor kutyák sírköveken a hongkongi Gyémánt domb-temetőben 2017. április 4-én, a kínai Csingming ünnepen, a halottak napján.)