Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Sármellék, 2015. június 16.Utasok felszállásra várakoznak a török Freebird Airlines Antalya-Sármellék-Antalya charterjáratán először közlekedő repülőgépe érkezése előtt a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton 2015. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

A Balatontól Antalyába - elindult az első charter járat

A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.

Csabai Ferenc, az Itaka Magyarország operatív igazgatója a járatindítás kapcsán elmondta: régi igényt igyekeztek kielégíteni azzal, hogy a nyugat-magyarországi utasok számára a Hévíz-Balaton Airportról is nyaralójáratot indítanak. Az előfoglalások alapján január végére már 35 százalékos telítettsége volt az első gépnek, és bár a geopolitikai helyzet okozott némi megtorpanást, de végül 99,5 százalékos kihasználtsággal indult el az első járat, ami igazolta a létjogosultságát.

A Sármellék és Antlaya közötti charterek heti rendszerességgel közlekednek szeptember 19-ig. A 168 fős kapacitású repülőgépek révén több mint 2300 utast tudnak szállítani, terveik szerint 90 százalék feletti telítettséggel, az idei szezon sikerén pedig az is múlik, hogy további célpontokat is beillesztenek-e jövőre - jelezte az MTI kérdésére az operatív igazgató.

Hozzátette, hogy Sármellék sokak számára könnyebben és gyorsabban elérhető, mint Bécs, Pozsony vagy Budapest, az utazók pedig ingyenesen parkolhatnak. Antalyában magyar asszisztencia és animátorok foglalkoznak a vendégekkel, ami az utasok számára megnyugtató lehet a jelenlegi hektikus világban - jegyezte meg.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy a repülőtérnek is fontos mérföldkő az új charterek indítása, mert közelebb hozza a térségben élők számára a nagyvilágot, a török tengerpartot.

Arra is kitért, hogy egyre inkább felértékelődik a regionális repülőterek szerepe, az utasok szeretik a közelben, kényelmesen elérhető lehetőségeket, ezt a foglaltsági adatok is jól mutatják.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Áll a bál Lannert Judit NKE-bejelentése után

Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - jelentette be az oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi, nyilvános szenátusi ülésén vasárnap. Sorra szólalnak a meg a polgármesterek is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×