Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

I. Géza király sírhelyét találhatták meg Vácon

Nagy valószínűséggel I. Géza király sírhelyét találták meg az egykori váci középkori székesegyház feltárása során - tájékoztatta az MTI-t a váci Tragor Ignác Múzeum feltáró régésze.

Batizi Zoltán elmondta: az 1074 és 1077 között uralkodott Árpád-házi királyhoz köthető temetkezési hely - a várakozásoknak megfelelően - a hajdani középkori székesegyház hossztengelyében, az épület közepén helyezkedett el, a források a temetkezés helyét az általa alapított székesegyházban jelölték meg. A sírhelyen 11. századi tárgyi leleteket nem, csupán bolygatott csontokat találtak, a sírt feltehetően már a tatárjárás idején (1241-42) feldúlták és kifosztották, és az épített sír kövezése sem maradt meg - hangoztatta a szakember.

A régész felidézte: az egykori váci vár és a székesegyház épületeiből a tatárjárást, majd a török uralmat követően csupán romok maradtak meg, a 18. században pedig a még megmaradt falak köveit is elhordták, és azok beépültek a ferences templomba és a kolostorba. "Az egykori székesegyház és a vár jelentős része ma a kolostor és a templom alatt található, a feltárás így az épületek közötti szabad területen zajlik, ahol a föld megőrizte a még megmaradt részeket."

A történelmi hátteret vázolva a szakember kiemelte: I. Géza egy belső viszályokkal terhes időszakban uralkodott, mindössze három évig. A történeti források leginkább jámborságát emelik ki, halála után öccse, a későbbi Szent László került a trónra, akit Géza fia, Könyves Kálmán követett a trónon.

A 11. századi Árpád-házi uralkodók más-más "egyházban" temetkeztek, szinte mindegyiknek volt különösen kedves, általa alapított temploma. A Képes Krónika szerint Géza hercegként egy csatára készülve Vácon megfogadta, hogy ha megnyeri az ütközetet, hálából székesegyházat alapít. Valójában a váci püspökséget már Géza uralkodása előtt megalapították, de Géza nagy összeggel támogathatta a püspöki templomot, talán az ő idejében fejezik be az épületet. "Bizonyára erősen kötődött ide Géza, ha itt jelölte ki sírhelyét."

Batizi Zoltán emlékeztetett arra is, hogy már a hetvenes évektől folytak ásatások az egykori váci vár területén, új lendületet azonban 2013-ban kapott a munka, amikor az önkormányzathoz került a múzeum. A munkálatokkal kapcsoltban a régész elmondta, hogy azok a város és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával folynak. 2013 óta a helyieket előadások segítségével tájékoztatják, de részletes, írott publikáció megjelenésére eddig nem volt lehetőség.

A belváros déli részén, a Duna partján található középkori vár területén a várakozások szerint a későbbiekben előkerülhetnek még a székesegyház déli és nyugati részletei, de a templom szomszédságában a temető, a püspöki palota, az előkelő papság és a szolgák házai, a raktárak, a pincék és a török kori erődítmény maradványai is felbukkanhatnak - tette hozzá a szakember.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×