Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
314.41
bux:
150471.68
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ezért adják az idei orvosi Nobel-díjat

Az agykutatásban elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O`Keefe, illetve a norvég veheti át megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

Az amerikai-brit John O'Keefe és a norvég házaspár May-Britt Moser és férje, Edvard Moser vehetik át az orvosi Nobel-díjat az agykutatás, azon belül az agy helymeghatározó rendszerének, vagyis belső GPS-nek felfedezéséért. A tudósok kutatási eredményei segítettek megérteni a tudomány számára azt, hogy miként képes az ember tájékozódni a térben.

Nusser Zoltán neurobiológus elmondta, a kutatások alapja John O'Keefe-hez köthető, ő negyven éve ért el tudományos áttörést, Moserék kutatása ezt erősítette meg kilenc éve, de az is fontos önálló eredmény.

"Időben egy kicsit külön volt ez a két fölfedezés, amit John O'Keefe 1971-ben tett, ő a hippokampusz nevű agyi struktúrában talált rejteket. Ezek kisállatokon, patkányokon végzett kísérletek voltak. Amikor az állat a környezetének egy bizonyos térbeli helyén helyezkedett el vagy oda azon keresztül ment, akkor a sejtek aktívak voltak. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a hippokampuszunkban bizonyos sejtek akkor aktívak, amikor a szoba közepén vagyunk, egy másik, amikor a bal alsó sarokban, a harmadik, amikor a bal fölsőben, tehát anélkül, hogy kinyitnánk a szemünket, az agyunknak van egy reprezentációja, hogy hol vagyunk a térben."

A kitüntettek 272 millió forintnak megfelelő svéd koronával gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×