Marokkó és Horvátország válogatottja jutott a 16 közé a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjából.
Az afrikai együttes a négyes csütörtöki zárófordulójában 2-1-re verte Kanadát, és mivel a legutóbbi világbajnokság ezüst- és bronzérmesének, azaz a horvát és a belga csapatnak az összecsapásán gól nélküli döntetlen született, első helyen lépett a nyolcaddöntőbe. Belgium és Kanada búcsúzott a további küzdelemtől.
Ennek a csoportnak a továbbjutói a nyolcaddöntőben az E csoportból kapnak ellenfelet.
Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Pócs János országgyűlési képviselő ellen tett feljelentést. Eközbena KDNP vezetői, Semjén Zsolt és Latorcai Csaba jogi következményeket követelnek az eredeti, szerintük lejárató célzatú vádak megfogalmazóival szemben.
Az Anthropic társalapítója, Jack Clark az IMF és a Világbank bangkoki éves ülésén arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése az Egyesült Államok GDP-jét 2030-ra csaknem 50 százalékkal növelheti meg. Ugyanakkor a vezető sürgős nemzetközi szabályozást szorgalmaz, és felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan az AI most még emberi felügyelet alatt áll, a döntéshozóknak mindössze néhány éve van hátra arra, hogy szabályozzák az iparágat.
Tens of thousands are joining protests over the cost of living - many are marching peacefully, but the government says there have been attempts at looting and attacks on police.