Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A futballvilág valaha volt egyik legnagyobb botránya tört ki

A 2025-ös Afrika Nemzetek Kupája döntőjének már amúgy is kaotikus története újabb fejezettel bővült azzal, hogy az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) megváltoztatta a végeredményt.

Az idei évre áthúzódó torna fináléjában, január 18-án, Szenegál 1–0-ra legyőzte Marokkót a döntőben. Most ezt az eredményt az észak-afrikai ország 3–0-s győzelmére módosították, azzal az indoklással, hogy a találkozó során több szenegáli játékos is tiltakozásul levonult a pályáról.

Idézzük fel az eseményeket! A rabati, tehát marokkói helyszínű meccs a 90. perc utáni „kis” hosszabbításának nyolcadik percében, gól nélküli állásnál Jean-Jacques Ndala játékvezető tizenegyest ítélt Marokkónak El Hadji Malick Dioufnak a Brahim Diaz elleni szabálytalansága miatt.

A tizenegyes kiszabása után Pape Thiaw, Szenegál vezetőedzője tiltakozásul arra buzdította csapatát, hogy hagyják el a pályát, csak az első számú sztár, Sadio Mané maradt a pályán. A mérkőzést 17 percre felfüggesztették, ezalatt Mané arra biztatta csapattársait, hogy térjenek vissza.

Végül visszatértek, majd a sértettnek, a Real Madrid csatárának tizenegyesét kivédte Edouard Mendy, a szenegáli kapus. Miután maradt döntetlen az állás, 2x15 perces hosszabbításra került sor, amelyben Pape Gueyé megszerezte Szenegál győztes gólját.

Majdnem két hónappal a történtek után, március 17-én, szerdán, a CAF fegyelmi bizottsága azt a döntést hozta, hogy a meccset 3–0-val Marokkó javára igazolja, a szenegáli játékosok levonulása miatt.

A BBC tudomására jutott, hogy a döntést meghozó bizottság kilenctagú volt, egy elnökből, egy alelnökből és hét további tagból állt. Természetesen marokkói és szenegáli nem volt közöttük.

A fegyelmi bizottság közleménye szerint Szenegál megsértette a versenykiírás 82. és 84. cikkét.

Előbbi szerint, ha egy csapat „a játékvezető engedélye nélkül elhagyja a pályát a mérkőzés vége előtt”, akkor kiesik. A 83. cikk kimondja, hogy az a csapat is kizárandó, amelyik „nem jelenik meg időben a pályán” egy mérkőzésen.

A 84. cikk kimondja, hogy a 82. és 83. cikket megsértő csapatot ki kell zárni a versenyből.

A Szenegáli Labdarúgó Szövetség (FSF) közölte, hogy fellebbezni fog az ítélet ellen – a döntést „tréfának” nevezve. Abdoulaye Seydou Sow, az FSF főtitkára elmondta, hogy a szervezet fellebbezést nyújt be a svájci Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A döntés példátlan, nem született még hasonló sem ilyen tétért folyó torna döntőjével kapcsolatban.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy milyen hozadékai lesznek az ügynek. Nem tudni, például, hogy a marokkóiak megünneplik-e, így, késleltetve, a kontinensbajnokság megnyerését.

Kérdések vetődtek fel azzal kapcsolatban is, hogy mi lesz a győztesek érmeivel, amelyeket januárban átadtak a szenegáli játékosoknak, valamint a torna pénzdíjával.

A szenegáli csapat több tagja is közzétett képeket az érmeiről a közösségi médiában a döntés óta. Kevés a realitása annak, hogy ezt addig megtegyék, ameddig a svájci Sportdöntőbíróság nem foglal állást.

S vajon mit fognak tenni a fogadóirodák, aligha fizetik vissza a nyereményüket, akik Szenegál győzelmére fogadtak, de megkapják-e azon a pénzüket, akik Marokkóra?

A Marokkói Királyi Labdarúgó Szövetség (FRMF) azt közölte, hogy a „fellebbezés kizárólag a versenykiírás alkalmazását kérte”.

A szenegáli kormány eközben „független nemzetközi vizsgálatot” követel, az afrikai futball irányító testületnél, a CAF-nál tapasztalható „korrupció gyanúja” ügyében. A Szenegáli Labdarúgó-szövetség (FSF) tiltakozott az „igazságtalan, példa nélküli és elfogadhatatlan döntés ellen, amely árnyékot vet az afrikai futballra”. Az FSF bejelentette, hogy fellebbez a CAF döntése ellen a Sportdöntőbíróságnál (CAS).

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Cikkünk frissül! „A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta korábban Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×